2022. augusztus 18.
Sztanyiszlav Csercseszov: „Még hosszú az út”
Vezetőedzőnk szerint nem dőlt még el a párharc.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk csütörtök este fölényes, 4-0-s győzelmet aratott a Shamrock Rovers ellen az UEFA Európa Liga selejtezőjének rájátszásában. A párharc első mérkőzését követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.

- Nem lehet minden egyes támadást és helyzetet gólra váltani. Voltak bizonyos taktikai dolgok, melyeket előzetesen megbeszéltünk, néha nem azt láttam, amit szerettem volna. Egy erős ellenfél ellen léptünk pályára, szerencsére a mi játékosaink sokszor felül tudtak kerekedni. Ki kell elemezni a csütörtöki mérkőzést, hogy megfelelően fel tudjunk készülni a visszavágóra. Pénteken edzés, szombaton szünnap következik, de talán az utolsó szabadnap novemberig. Aznap talán együtt tudunk ünnepelni Budapesttel – kezdte értékelését a tréner, aki azt is elárulta, hogy mit mondott a mérkőzés után az öltözőben. - Néha úgy gondolom, hogy a játék jó volt, nyilván voltak rossz periódusok is. Függetlenül a győzelemtől egy edzőnek mindig objektívnek kell maradnia. Nyilván örülünk a 4-0-s eredménynek, de még hosszú út, egy hosszadalmas utazás vár ránk. Ebben a szezonban folyamatosan kerengünk a levegőben, voltunk már Kosztanajban, Azerbajdzsánban, most pedig Írországba készülünk.

Az edzőt Ryan Mmaee teljesítményéről is kérdezték.

- Ryan sokáig sérült volt, a Shamrock elleni mérkőzést az ő gólja nélkül is megnyertük. Ez benne van, reméljük a következő alkalommal szerencsésebb lesz. Néha a játékosoknak egy hosszú sérülés után több időre van szükségük, hogy formába lendüljenek. Meglátjuk, hogy a következő meccsen, többet tud-e segíteni.

Sztanyiszlav Csercseszov szerint hiába utazunk négygólos előnnyel a második meccsre, ugyanúgy fel kell készülnünk.

- Ez a mérkőzés is 0-0-s döntetlenről indul. A Ferencváros és az ellenfél is szeretne az UEL csoportkörében szerepelni, semmi nem változott. Azt is jól tudjuk, hogy Írországban kemény focit játszanak.

A párharc visszavágóját augusztus 25-én, csütörtökön, magyar idő szerint 21.00-kor rendezik Dublinban.

Cikkajánló

Abu Fani lett februárban és márciusban a hónap játékosa

Labdarúgócsapatunk középpályása a bajnokságban és az Európa Ligában is kiemelkedően teljesített.

Profi szerződést kötöttünk fiatal játékosunkkal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

FTC–DVTK: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál!

Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Fradicsőség! – Nézd meg azonnal!

A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Franko Kovacevic érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tippeljen, és nyerjen egy terepmintás kulacsot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVTK elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Keane: „Örülök, hogy újra otthon tudunk játszani”

Vezetőedzőnk küzdelmes mérkőzésre számít pénteken a DVTK ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin