Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk tavaly december 19-én játszotta utolsó mérkőzését a 2020/2021-es idény őszi szakaszában, amely a BL-selejtezős menetelésről, a Bajnokok Ligája csoportkörében lejátszott mérkőzésekről és a veretlenül megvívott bajnokikról marad emlékezetes. Játékosaink és a szakmai stáb tagjai a két ünnep között megérdemelt szabadságukat töltötték, az újév első napján és január 3-án, vasárnap azonban már az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban volt jelenésük – ekkor végezték el azt a két PCR-tesztet, amely ahhoz szükséges, hogy a küldöttség elutazhasson téli edzőtábora helyszínére.
A felkészülés helyszíne ezúttal Spanyolország, közelebbről Marbella lesz. Az FTC január 5-én, kedden utazik el és a tervek szerint közel két hetet tölt el a magyarországi klímánál kedvezőbb viszonyokat kínáló országban, ahonnan január 18-án, azaz az idei első, január 20-án sorra kerülő tétmérkőzés előtt két nappal érkezik haza.
A csapat spanyolországi programja még nem végleges, amint kialakul a menetrend, ismertetjük szurkolóinkkal.
Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.
Lehetséges ellenfeleket kapott a Ferencváros az európai kupaselejtező 3. fordulójára.
Ezek közül a csapatok közül kerülhet ki a Fradi következő ellenfele az Európa Liga selejtezőjében.
Argentin hátvédünk szülőhazájának szurkolhat a labdarúgó-vb vasárnapi, Spanyolország elleni fináléjában.
Fontos információk a voucherek átvételéről, a gyülekezési helyről és a stadion megközelítéséről.
Július 26-án, vasárnap a tolnaiaknál kezdjük meg a 2026/27-es bajnoki idényt.
A korábbi kétszeres bajnok FC Twente vár csapatunkra a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében.
A szezon első hazai bajnoki mérkőzését augusztus 2-án 20:15-től játsszuk a Groupama Arénában.