2021. február 9.
Közel 35 év után játszunk ismét tétmeccset a Doroggal
Az 1940-es és az 1970-es évek között a két csapat még rendszeresen találkozott egymással az NB I-ben.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a megyei másodosztályú Ráckeve (1-6) és az NB III-as Bicskei TC (0-5) legyőzése után, a MOL Magyar Kupa 8. fordulójában a jelenleg az NB II-ben szereplő Dorogi FC-vel találkozik szerdán 13.00 órától. Aktuális ellenfelünkről ITT olvashat részletesebben!

Aki a két csapat közös múltjára, és az utolsó tétmeccsére kíváncsi, annak alaposan vissza kell mennie az időben. Ha nem számoljuk tartalékcsapatunk és a Dorog NB III-as találkozóit, akkor a két klub utoljára közel 35 éve játszott egymás ellen tétmérkőzést, egészen pontosan 1986. október 8-án a Magyar Népköztársaság-kupában (MNK), a mai MOL Magyar Kupa elődjében. Az akkor még Dorogi Bányász néven futó együttest idegenben, 4000 néző előtt Simon Tibor és Kvaszta Lajos góljával 2-1-re sikerült legyőzni.

Ezen kupamérkőzést megelőzően, az 1940-es és az 1970-es évek között a két csapat rendszeresen találkozott egymással az NB I-ben. A két klub első bajnoki találkozójára 1945. december 23-án került sor, amelyet Sárosi György triplájával 3-1-re megnyertünk, míg az utolsó NB I-es meccsünket 1977. március 12-én játszottuk a Dorog ellen az Üllői úti Stadionban 25.000 néző előtt. Csapatunk végül Nyilasi Tibor, illetve Vad István duplájával, továbbá Bálint László góljával sima, 5-0-ás győzelmet aratott. A szezon végén a Dorog több, mint 30 év után elbúcsúzott az NB I-től, a mieink pedig bronzérmet szereztek.

Ezzel a két mérkőzéssel együtt összesen 41 alkalommal találkoztunk a Doroggal az NB I-ben, amelyek közül 28-at az FTC nyert meg, míg öt döntetlen mellett a bányászvárosiak nyolc sikert könyvelhettek el ellenünk. 

Közel 35 év után jöhet a következő tétmérkőzés a Dorog ellen, a MOL Magyar Kupa 8. fordulójában, február 10-én, szerdán délután 13.00 órától.

Cikkajánló

A legnagyobb Fradi hálóját őrizte

Az FTC egyik aranykorszakának kapuslegendájára, a ma 100 éve született Henni Gézára emlékezünk.

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin