2021. július 14.
Több mint 45 évet kellett várni egy ilyen triplára
Egészen az 1970-es évekig kellett visszamenni, hogy nemzetközi tétmeccsen jegyzett mesterhármast találjunk.

Myrto Uzuni mesterhármasának köszönhetően labdarúgócsapatunk idegenben is legyőzte a Prishtina FC-t, így kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel jutott tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe. Itt majd a litván bajnok Zalgiris Vilnius lesz az ellenfele.

Albán támadónk triplája egészen különleges esemény, legutóbb ugyanis több mint 45 esztendeje fordult elő, hogy valamely játékosunk nemzetközi kupatalálkozón három találatot szerezzen.

75’-ben két tripla is volt egy meccsen

Az említett összecsapás az 1975-ben lejátszott FTC-TJ Zbrojovka Brno Közép-európai kupamérkőzés volt. És érdekesség, hogy ezen a meccsen ketten is háromig jutottak. Szabó Ferenc gyorsan elért két góljára Nyilasi Tibor kontrázott rá egy duplával, majd jött Pusztai László, ezt követően előbb Szabó, majd Nyilasi is meglőtte a harmadikat. A Hajdú J. – Martos, Bálint, Megyesi, Rab, Mucha, Pusztai Nyilasi, Szabó F., Ebedli, Magyar felállású együttes végül kiütéses, 7-1-es győzelmet aratott.

Azóta, tehát több mint 45 és fél év alatt hiába játszottunk több mint 150 nemzetközi kupameccset, csak a dupla jött össze a fradistáknak.

A legutóbbi tripla Tokmacé volt

A bajnokságban azonban nemrég született Fradi-tripla. Tokmac Nguen az előző NB I-es szezonban, 2020 szeptemberében a Paks hálóját terhelte meg három góllal, akkor 5-0-ra nyertünk.

Érdekesség, hogy Tokmac abból a szempontból most is kivette a részét a triplából, hogy a három gólból kétszer is ő vállalta magára az előkészítést. Az első találat előtt remek szóló után passzolt az akciót befejező Uzuninak, majd a norvég támadónk lövése utáni kipattanóból talált be albán szélsőnk.

Cikkajánló

Lisztes: „Örülök, hogy megszereztem a győztes gólt!”

Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!

„Yusuf teljesítménye befolyásolta a meccs kimenetelét”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.

Vendégként győztük le a listavezetőt

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.

Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk

Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

"Egyértelmű céllal utazunk Felcsútra, a győzelemért"

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.

Tippeljen, és nyerjen egy FTC díszpárnát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kenan Kodro ismét kölcsönben folytatja

Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.

Gyermekei rajzai adnak neki extra erőt

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal a Fekete-tenger partján Osváth Attillával beszélgettünk - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin