2021. június 16.
Tokmac: „Új edző, új szokások, új mentalitás”
Norvég támadónk beszélt a kiutazásról, az első edzésről és az előttünk álló időszakról.

Mint megírtuk, a Ferencvárosi Torna Club 32-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapata június 16-án a festői szépségű német településen, Grassauban kezdte meg felkészülést a 2021/22-es idényre. A megérkezés és a kipakolás után Peter Stöger levezényelte első edzőtábori edzését, mely után csapatunk egyik gólgyárosát, Tokmac Nguent kérdeztük az első napról.

- A kiutazás eltért az eddig megszokottaktól, hiszen egy ötórás vonatút után értünk Salzburgba, onnan pedig busszal jöttünk egészen Grassauig – kezdte Tokmac. - Beszélgettünk, pihentünk és mentálisan próbáltunk felkészülni az előttünk álló tíz napra. Ez az edzőtábor nem lesz olyan hosszú, mint amiknek eddig részese lehettem a klubbal, de ebben nincs semmi különös. Új edző, új szokások, új mentalitás, szinte minden megváltozott, így sok újdonság vár ránk a héten. Az a feladatunk, és azért vagyunk itt, hogy elsajátítsuk az edző elképzeléseit, hogy az ő irányítása alatt is megtaláljuk a saját játékunkat, és fizikálisan is jó állapotba kerüljünk, mire ismét tétmérkőzést játszunk.

A felkészülés minden mozzanatáról igyekszünk beszámolni a Ferencvárosi Torna Club hivatalos felületein, a fradi.hu-n, a Facebookon, a Youtube-on, az Instagramon, a TikTokon és a megújult Fradi applikáción.

Élőképes közvetítés

A FradiMédia az edzőtábor mindhárom mérkőzéséről élőképes közvetítéssel jelentkezik a helyszínről. Visszajátszásokkal, kommentátorral és helyszíni interjúkkal igyekszünk majd a lehető legszínesebbé tenni közvetítésünket. Részletek ITT.

Hazatérés után DAC-meccs a Groupamában

Az edzőtábort követően pedig szurkolóink már nemcsak a monitor mögül, hanem élőben is láthatják kedvenceinket. Június 30-án, szerdán ugyanis a dunaszerdahelyi DAC csapatával játszunk BL-főpróbát a Groupama Arénában. További részletek ebben a cikkben.

Cikkajánló

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

Leandro: „Az alázat hozta meg a sikert”

Pályaedzőnk a ZTE elleni győzelem után értékelt.

A hosszabbításban lett meg a győzelem

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 3-2-es győzelmet aratott Zalaegerszegen.

Üzent a Tábor Dejan Sztankovicsnak és fiának

A ZTE elleni mérkőzésen szurkoló táborunk is támogatásáról biztosította szerb vezetőedzőnket és családját.

Sztankovics üzent a szurkolóknak - Minden jót, Stef!

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője egy milánói kórházból, fia mellől küldött üzenetet – VIDEÓ!

„A ZTE veszélyes támadókkal rendelkezik”

A Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzés előtt pályaedzőnk, Leandro de Almeida osztotta meg várakozásait.

„Eddig a példaképem volt, talán most már a barátom is!”

Különleges szülinapi meglepetésben segédkezett a Fradi szintén szülinapos klublegendája – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin