2019. július 27.
Újabb közös BL-meccsnézés Ferencvárosban!
Ferencváros Önkormányzata a Valletta elleni Bajnokok Ligája-visszavágóra is közös meccsnézést szervez.

A Ludogorec elleni visszavágóra Bácskai János polgármester kezdeményezésére már szervezett egy közös, ingyenes meccsnézést Ferencváros önkormányzata (beszámoló róla ITT). Most ismét együtt szurkolhatnak az itthon maradt drukkerek labdarúgócsapatunk sikeréért a Valletta elleni Bajnokok Ligája-visszavágón, július 30-án.

A 20:00-tól kezdődő találkozó közös nézésére már 18 órától várják az érdeklődőket. Az ingyenes esemény helyszíne ismét a József Attila lakótelep lesz, ám ezúttal egy nagyobb területen, a Nyúldombon lesz felállítva az óriáskivetítő.

A helyszínen emellett büfével, sörsátrakkal, valamint tombolasorsolással készülnek a szervezők. A meghívott vendégek között ismét ott lesz Nyilasi Tibor, akinek a szakértő társa ezúttal Lipcsei Péter lesz, így Gera Zoltán után a közelmúlt újabb legendájával találkozhatnak a szurkolók 19:30-tól!

Az első mérkőzésen 3-1-es előnyt szereztünk, szurkoljuk ki együtt a továbbjutást!

Az esemény ingyenes!

VALLETTA-FTC, KÖZÖS MECCSNÉZÉS, JÚLIUS 30.
Szervező: Ferencváros Önkormányzata
Helyszín: József Attila lakótelep, Nyúldomb
Az esemény kezdete: 18:00
A pódiumbeszélgetés kezdete: 19:30
A mérkőzés kezdete: 20:00

Az esemény ingyenes!

 

Cikkajánló

Rekordot döntött támadónk, aki a forduló legjobbja lett

Az NB I 12. fordulójának támadónk, Tokmac Nguen lett a legjobbja, ráadásul mindezt rekordértékkel tette meg!

Kapusunk új és örömteli feladatai a Fradi TV-ben

Dibusz és az apaság, Máté Csaba és Roland, hokisaink különleges edzése, valamint címlapfotózás a Fradi TV-ben!

Heti programajánló

Kézilabdázóinkra, vízilabdázóinkra és hokisainkra is több mérkőzés vár a héten.

Ünnepeltjeink

Ezen a héten is akadnak olyan fradista sportolók, akiket ünnepelhetünk, vagy akikről megemlékezhetünk.

Csúcsdöntés; megszakított 56, 51 és 4 éves rossz széria

Vasárnap 6-1-re legyőztük a DVSC-t, ezzel megszakítottunk 3 negatív szériát, és egy csúcsot is megdöntöttünk.

A duplázó Varga: „Mindenki jól játszott!”

A fölényes győzelem után Varga és a csereként eredményes Bőle értékelt – VIDEÓ!

Rebrov: Az EL-meccsek a bajnokikra is önbizalmat adnak

Vezetőedzőnk külön örült annak, hogy ekkora boldogságot szereztek a játékosok szurkolóinknak.

Parádés játékkal, kiütéssel nyertünk Debrecenben!

Varga Roland és Tokmac duplázott, Bőle varázslatos gólt lőtt, Csontos bemutatkozott. 6-1-re vertük a Lokit!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most