2022. január 5.
„Vakon számíthatnak egymásra szakmai stábunk tagjai"
Hajnal Tamás szerint az edzői csapatban minimális volt a változás.

Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk új vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov január 3-án, hétfőn megérkezett az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba. A nap folyamán előbb körbevezette a szakmai stábba vele érkező Miroszlav Romascsenko pályaedzőt, Gintaras Stauce kapusedzőt, Vlagyimir Panyikov és Paulino Granero erőnléti edzőket, valamint Eduárd Cgojev orvost. Ezt követően a Csercseszov-stáb találkozott a futballcsapat további stábtagjaival is. Másnap, január 4-én a bemutatkozást követően pedig levezényelte első edzését a Ferencváros vezetőedzőjeként.

A szakmai stáb összetételéről sportigazgatónkat, Hajnal Tamást kérdeztük.

- Sztanyiszlav Csercseszov már 11 éve dolgozik együtt a stábjával. Egy olyan csapatot épített fel maga köré, amelynek a tagjai vakon számíthatnak egymásra, pontosan átlátják a másik feladatát, és Csercseszovnak éppen erre van szüksége. Roppant profin állnak hozzá a labdarúgáshoz, ami már az első edzéseken is meglátszott – mondta Hajnal Tamás a FradiMédiának.

Sportigazgatónk szavait alátámasztja, hogy a Csercseszov-stáb már a szerda délelőtti edzés előtt két órával megkezdte a munkát a Népligetben és felkészítették a pályát a tréningre.

Hajnal Tamás hozzátette, hogy az újonnan érkező szakemberek ellenére, az eddig megszokott stábban nem történt nagy változás.

- A vezetőség mellett a csapat számára is fontos az állandóság, éppen ezért a szakmai stábban egyetlen minimális átszervezés ment végbe, Bali Péter mostantól az utánpótlás erőnlétéért felelős vezetőként dolgozik tovább a Ferencvárosért. Ezen kívül nem történt változás az eddigi szakmai stábban. A csapat eddigi pályaedzője, Máté Csaba már hosszú évek óta ebben a szerepkörben dolgozik. Nagyon jól ismeri a játékosainkat és a magyar mezőnyt, nagy segítségére lesz Sztanyiszlav Csercseszovnak, ahogyan kapusedzőnk, Balogh Tamás, valamint az erőnléti csapatban Kovács Bence is.

Cikkajánló

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

Murvás parkolónkban, a Telekom mélygarázsban és az MVM Dome parkolójában is parkolhatnak szurkolóink.

Tippeljen, és nyerjen egy fehér Fradi Sas pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Robbie Keane: „A Paks ellen sosem könnyű”

Vezetőedzőnk a csapat állapotáról, és vasárnapi ellenfelünkről is beszélt.

Fradi Zóna Értékelés Live a Paks ellen is

Vasárnap 16:30-tól a bajnoki rangadón is várjuk önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe-ban.

Fradi ágynemű a meccsnapi ajánlatban!

A Paks elleni vasárnapi hazai bajnoki mérkőzésünkön jelentős engedménnyel vásárolható meg az 1899 ágynemű.

Bérletvadászat indul! Találja meg Corbu Máriuszt!

Ezúttal is indítunk nyereményjátékot, mellyel a 2026/27-es bajnoki idényre szóló bérletet nyerhet.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Gruber Zsombor érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Új szerződést írt alá a Fradival fiatal futballistánk

Bagi Ádám jelenleg a Soroksár játékosa, de bízik benne, hogy hamarosan lehetőséget kap a Ferencvárosnál.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin