2019. november 5.
Varga: „Mindent beleadunk majd, akárcsak a drukkerek”
A CSZKA otthonában győztes gólt szerző Varga Roland Budapesten is nehéz mérkőzésre számít az oroszok ellen.

Mint emlékezetes, férfi labdarúgócsapatunk október 24-én Varga Roland góljának köszönhetően idegenben verte meg 1-0-ra a CSZKA Moszkvát az UEFA Europa League csoportkörének harmadik fordulójában. A negyedik játéknapon a moszkvai együttes látogat a magyar fővárosba, ez alkalomból kérdeztük a nemzeti csapatnál is számításba vett Vargát.

A moszkvai mérkőzés tapasztalatai alapján mit gondolsz a CSZKA-ról?

- Jó csapatnak tartom, talán kissé csalóka is az eddigi szereplése (ellenfelünk három kör után nulla ponttal csoportutolsó – a szerk.). Ellenünk is megvoltak a helyzetei, ám szerencsére a játékosai egyet sem tudtak értékesíteni, így nyertünk.

Méghozzá a te találatoddal.

- Nagyon boldog voltam, sokat jelentett a csapatnak és személy szerint nekem is az a gól. Bevallom, már annak is örültem, hogy a végén becserélt az edző.

Lisztes Krisztián dicsérete eljutott hozzád?

- Sajnos nem találkoztam az üzenetével.

Keller Józseffel, Lisztes Krisztiánnal és szurkolókkal együtt néztük a moszkvai meccset, amely után Lisztes azt mondta, nagyon örül annak, hogy te szerezted a győztes gólt, mert szerinte megérdemelted, rengeteget dolgoztál érte.

- Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy ezt mondta. Természetesen nagyon jólesik.

Az idegenbeli meccs után mit vársz Budapesten a moszkvai csapattól?

- Egészen más meccs lesz, az biztos, hiszen tudjuk, hogy nincs két egyforma összecsapás. Nehéz mérkőzés lesz, mert jó csapatról van szó, ráadásul biztosan az is motiválja a moszkvaiakat, hogy szeretnének visszavágni a hazai vereségért.

A szurkolókon ezúttal sem fog múlni a siker, ismét rengetegen látogatnak ki a Groupama Arénába.

- Mindig nagy támogatást ad, amikor a szurkolóink mögöttünk állnak, a buzdításra soha nem is lehetett panaszunk. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is sportszerű, remek hangulatot fognak teremteni, mindent beleadnak majd – akárcsak mi.

Labdarúgás, UEL-csoportkör, 4. forduló

FTC–CSZKA Moszkva

2019.11.07., csütörtök, 21.00.

Helyszín: Ferencváros Stadion

Kapunyitás: 19.00

Jegyek: személyesen a stadion jegypénztárainál (K, Sze.: 10-18, Cs.: 10-től a mérkőzés kezdetéig) vagy a meccsjegy.fradi.hu-n

Drukkereink figyelmébe ajánljuk szurkolói tájékoztatónkat, melyben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

Cikkajánló

Érdemes időben kiérni a csütörtöki csoportkörös meccsre

Csütörtökön 19.00-kor kinyitnak a Groupama Aréna kapui, hangolódjunk közösen a nagy mérkőzésre!

Fontos információk a CSZKA Moszkva elleni UEL-meccsre

Az alábbiakban olvashatja szurkolói tájékoztatónkat a november 7-ei, FTC–CSZKA Moszkva UEL-mérkőzésről.

Vonattal fél áron utazhat a CSZKA elleni UEL-meccsre!

A MÁV és az FTC megállapodásának értelmében 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a hazai csoportmeccsekre.

Vegyél jegyet Varga Roliéktól! Legyen telt ház!

November 5-én, kedden délután négy labdarúgónkkal találkozhatsz a Groupama Aréna jegypénztáránál!

FTC-Kisvárda: parkolási információk

Parkolójegyét kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudja megváltani!

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin