2025. február 28.
„Várom, hogy ismét a szurkolóink előtt játszhassunk”
Robbie Keane mondta el várakozásait az ETO FC Győr elleni hazai bajnoki mérkőzést megelőzően.

A csütörtökön a MOL Magyar Kupában aratott 4-3-as győzelmünk után vasárnap, 18.00-kor az OTP Bank Ligában is megmérkőzünk az ETO FC Győrrel. Az idegenbeli diadalt követően ezúttal hazai pályán, a Groupama Arénában csap össze egymással a két zöld-fehér együttes. Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane nyilatkozott a vasárnapi találkozóról a FradiMédiának.

- Természetesen a vasárnapi meccsre való felkészülés során figyelembe kell venni, ki hány percet játszott csütörtökön. Az a jó, hogy mindkét együttes ugyanabban a cipőben jár. Azon nyomban megmérkőzünk újra. Annyit regenerálódnak a játékosaim, amennyit csak tudnak. Megpróbáljuk elérni, hogy mindenki fitt és kész legyen vasárnapra.

Vezetőedzőnk az OTP Bank Liga erőviszonyairól is szót ejtett.

- Úgy gondolom, a bajnokság ebben az évben sokkal erősebb, mint korábban, a csapatok sokkal veszélyesebben futballoznak - folytatta Robbie Keane. - A célunk, hogy sorozatban nyerjük a meccseket, és szép futballt mutassunk be. Nagyon várom, hogy ismét a szurkolóink előtt játszhassunk. Bízom benne, hogy jó teljesítményt nyújtunk majd.

Cikkajánló

Borbély Balázs: „Meccsről meccsre jobban nézünk ki”

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az Európa Liga-mérkőzések után a Paks elleni bajnoki rajtra készül.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld sasok sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Real Madrid-legendák: királyi sztárok és korszakok

Puskástól Raúlon át Cristiano Ronaldóig – a Real Madrid történetét a kezdetektől világklasszisok formálták.

A jogtalan kizárás története

Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin