
Ahogy megírtuk a magyar férfi labdarúgó-válogatott világraszóló sikert aratva, Szoboszlai Dominik góljával 1-0-ra legyőzte Anglia válogatottját a Nemzetek Ligájában, amelyet utoljára tétmeccsen 1962 május 31-én sikerült legyőznünk. A mérkőzés után a csereként pályára lépő középpályásunkat, Vécsei Bálintot kérdeztük.
- A hajrában átváltottunk három középpályásra, ekkor léptem én is pályára. A cél az volt, hogy ha az angolok magas labdákkal próbálkoznának, akkor létszámamban föléjük tudjuk kerekedni. Nem igazán volt nagy helyzetük, talán egy veszélyesebb lövésük volt. Mindenki előtt le a kalappal, hiszen egy ilyen erős ellenfél ellen nemcsak több helyzetünk volt, de győztünk is, ez óriási teljesítmény volt.
Bálint ezt követően a meccs utáni öltözői pillanatokat is megosztotta velünk.
- Természetesen megünnepeltük ezt a sikert, hiszen már amikor megtörtént a sorsolás, akkor mi sem gondoltuk volna, hogy győzelemmel fogjuk kezdeni a Nemzetek Ligáját. Már a vb-selejtezőben elért idegenbeli döntetlen is szép eredmény volt, de most, hogy több, mint 30.000 gyerek előtt győztünk, ez még gyönyörűbb volt.
A magyar nemzeti csapat legközelebb június 7-én, kedden 20.45-től Olaszország ellen, idegenben lép pályára, majd a németeket fogadja a Puskás Arénában június 11-én, szombaton szintén 20.45-kor. Utóbbi mérkőzésre még lehet jegyeket kapni, Vécsei Bálint meg is ragadta az alkalmat, hogy üzenjen a szurkolóknak.
- Azt gondolom, hogy az eddig hezitálók sem fognak már sokat gondolkodni. Jöjjön ki mindenki jövő szombaton. Előbb viszont az olaszok ellen is szeretnénk jó teljesítményt elérni, aztán jöhet a németek elleni teltházas mérkőzés, amit szeretnénk majd megnyerni.
Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.
Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!
Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!
Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.
Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.
A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.
Robbie Keane és Lenny Joseph részvételével tartottunk sajtótájékoztatót a Braga elleni UEL-nyolcaddöntő előtt.