2023. március 27.
Vécsei: „Nagyon szeretnénk továbbjutni a csoportból”
Gólszerző középpályásunk elégedetten nyilatkozott Bulgária 3-0-s legyőzése után.

Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar férfi labdarúgó-válogatott 3-0-s győzelmet aratott első Eb-selejtezőjén Bulgária ellen. A találkozó első gólját klubunk középpályása, Vécsei Bálint szerezte, akinek ez volt a második találata a nemzeti csapatban.

- Nagyon készültünk erre, hogy az első negyed órát megnyomjuk hazai pályán – kezdte a mérkőzés utáni értékelést Vécsei Bálint. - Készültünk a pontrúgásra, a gólom is ebből született, nagyon örülök, hogy gólt tudtam szerezni. Kicsit bizonytalan voltam, hiszen van ez a videóbírózás, és nem tudtam olyan önfeledten örülni, de nagyon boldog vagyok, hogy megadták ezt a gólt. A pontrúgásokra megvoltak a figurák, tudtuk, hogy ez lesz. Dominik is hozzátette egyénileg a magáét, hiszen egyből egy lövésnek kellett volna érkeznie, de jól improvizált, és szerencsére gólt tudtunk szerezni. Úgy érzem, egész héten nagyon nyugodtan, magabiztosan készültünk. Az egész csapat önbizalommal tele készült, ezt pedig megalapozta, hogy nyerni tudtunk itthon az észtek ellen. Volt egy kis hiányérzetünk, hiszen több góllal is nyerhettünk volna, de úgy hiszem, hogy most az első félidőben megmutattuk azt, hogy tényleg nagyon szeretnénk továbbjutni ebből a csoportból. Szerintem elég magabiztos volt az első félidő.

@fradimedia Eb-selejtező, 60 ezer néző előtt, Vécsei-góllal: Magyarország🇭🇺 - Bulgária 🇧🇬 3-0 #hajramagyarok #ebselejtező #hunbul #fradistak ♬ original sound - Djrushhour
Cikkajánló

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Fradicsőség! – Nézd meg azonnal!

A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Franko Kovacevic érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tippeljen, és nyerjen egy terepmintás kulacsot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVTK elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Keane: „Örülök, hogy újra otthon tudunk játszani”

Vezetőedzőnk küzdelmes mérkőzésre számít pénteken a DVTK ellen.

Sajtóakkreditáció a Puskás Akadémia elleni bajnokira

A média munkatársai április 13-án 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Minecraft, YouTube és AI zöld-fehérben

Folytatódik a Fradi Élményműhely, a Ferencváros és a Creative Science közös kezdeményezése.

Nyerjen aláírt hazai mezt az UEL-filmmel!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, válaszolj egy kérdésre és tiéd lehet a csapat által aláírt hazai mez!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin