Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk vendégként 6-1-re legyőzte az MTK Budapestet az OTP Bank Liga 8. fordulójának szombati mérkőzésén, így továbbra is – egy meccsel kevesebbet játszva – vezeti a bajnokságot. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.
- Az első, amit szeretnék elmondani, hogy köszönjük a fair játékot, egy csodálatos stadionban, jó ellenfél ellen léphettünk pályára. Talán nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, ám maximális csapatszellemet láthattunk a pályán, igazi akaratot láttam a fiúktól. Ha a hibákat nézzük, egyszerű, rossz döntésekről beszélhetünk, de erre minden esetben jól tudtunk reagálni. Összességében megfelelően kontrolláltuk a mérkőzést – kezdte a tréner.
Edzőnk kérdésre válaszolva Kristian Zachariassen és Marquinhos helycseréjéről, valamint a következő ellenfélről, a Fiorentináról is beszélt.
- A mérkőzés során maximálisan alkalmazkodnunk kell a játékhoz. Az, hogy a két szélsőt megcseréltük, jó húzás volt, talán Zachariassen pozíciója valamilyen szinten meglephette az ellenfelet. Mindkét játékos lenyűgöző, tudnának akár minden mérkőzésen is játszani anélkül, hogy elfáradnának – mondta Dejan Sztankovics. - A Fiorentina egy nagyon erős csapat jó játékosokkal, remek edzővel. Tudom, hogy a Fiorentina követi a mérkőzéseinket, felkészül a stílusunkból, de mindenképpen élveznünk kell a játékot. Vasárnaptól megkezdjük a felkészülést a Fiorentina ellen.
Együttesünk legközelebb október 5-én lép pályára, akkor a Fiorentina vendégei leszünk az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörének 2. fordulójában.
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.
Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.
A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Labdarúgócsapatunk asszisztens edzője, Leandro de Almeida elmondta, tudják, mire készüljenek a Paks ellen.
Férfi labdarúgócsapatunk november 8-án játszik a Vasas vendégeként az Illovszky Rudolf Stadionban.
A kiemelt biztonsági kockázat miatt buszos utaztatás is lesz a Fáy utcában rendezendő mérkőzésre.