2019. augusztus 1.
Zubkov a legjobbak között!
Az eddigi négy mérkőzés után csapat- és egyéni szinten is a legjobbak közt vagyunk a BL-ben!

Labdarúgócsapatunk kedd este 4-2-es összesítéssel továbbjutott a Valletta ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójába, ahol majd a horvát Dinamo Zagrebbel fogunk találkozni. Amellett, hogy a Fradi továbbra is veretlen a BL-ben, egyéb mutatókban is remekelt, sőt, a legjobbak közt szerepel!

Kilencszer vettük be az ellenfelek kapuit, ezzel a második legtöbb gólt szereztük a selejtezősorozatban. Nálunk csak a skót Celtic talált be többször, ők tizenkét gólt jegyeztek. Nemcsak a gólok miatt, de más statisztikai mutató szerint is mi vagyunk az egyik legveszélyesebben támadó együttes: nekünk volt a harmadik legtöbb kaput eltaláló lövésünk, összesen 23. A Celtic itt is első 38 lövéssel, illetve még a szlovén Maribor előz meg minket 26-tal.

Egyéni teljesítményekben is az élmezőnyhöz tartozunk: Tokmac Nguen három gyönyörű gólt szerzett már az elmúlt négy meccsen, ezzel második a góllövőlistán.

Oleksandr Zubkovnak sikerült a Valletta elleni párharc során kiosztania még egy asszisztot, így már háromnál tart összesen. A három gólpasszal pedig – holtversenyben - ő vezeti az assziszttáblázatot.

Olasz csatárunk, Davide Lanzafame a BL-selejtezők egyik legveszélyesebb játékosa: összesen hatszor találta már el a kaput, ezzel ő a negyedik ebben a versenyben.

Dinamo Zagreb–FTC
Bajnokok Ligája-selejtező 3. forduló, 1. mérkőzés
Időpont: Augusztus 6., 20.00
Helyszín: Maksimir Stadion, Zágráb

FTC–Dinamo Zagreb
Bajnokok Ligája-selejtező 3. forduló, visszavágó
Időpont: Augusztus 13., 20.00
Helyszín: Groupama Aréna
Jegyek már kaphatók online, illetve személyesen a Groupama Aréna Jegypénztáraiban.

Cikkajánló

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin