2026. március 8.
A hajrában veszített tartalékcsapatunk
Küzdelmes meccset játszott az FTC II a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának vasárnapi, hazai mérkőzésén.

Idén először játszott hazai pályán az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II, amelynek kispadján szintén először ült itthoni meccsen Tóth Mihály, csapatunk télen kinevezett vezetőedzője. Az Érdi VSE elleni 19. fordulóra egy paksi idegenbeli győzelemmel a hátunk mögött készültünk. A kezdőcsapatban az NB I-es keretből visszajátszók közül Botka Endre, Lisztes Krisztián és Kaján Norbert is erősítette együttesünket.

Az első játékrészre inkább a küzdelem volt jellemző, mint a látványos futball. Rengeteg párharc, kemény összecsapás, az eredmény viszont csak három sárgalap, ebben 2-1 volt a mi javunkra. A félidő második részében igyekeztünk fokozni az intenzitást, csupán egyetlen helyzetig jutottunk, gólig nem.

A szünetben Tóth Mihály cserékkel próbált mindezen változtatni, a játék képe azonban alapvetően nem változott. A kapuk nem forogtak veszélyben, a párharcok keménysége nem enyhült, igazi dominanciát egyik csapat sem tudott kialakítani az FTC enyhe mezőnyfölénye ellenére sem. Már mindenki elkönyvelte a gólnélküli döntetlent, amikor az Érd átírta ezt a forgatókönyvet. Gyakorlatilag mérkőzés utolsó jelenete volt a hosszabbításban az a vendég szöglet, amely után egy kisebb kavarodásból Rostás jött ki győztesen, és közelről a kapunkba talált (0-1). Többre már nem volt lehetőség, így a tipikus döntetlenes meccsből, tipikus egygólos lett – sajnos a mi kárunkra.


– Az első húsz percben hiányzott a kellő intenzitás, hogy őszinte legyek, ezt igazán nem is értettem. Aztán felvettük a kellő fordulatszámot, és egy elég küzdelmes, kiegyenlített meccset játszottunk. Az ilyen mérkőzésekre szokták azt mondani, hogy tipikus egygólos. Így is lett. Az első félidőben mi kihagytuk a nagy helyzetünket, a hosszabítás perceiben az ellenfél egy szögletből értékesítette az övét. A második meccsünk volt, még a közös út elején járunk – értékelt az FTC II vezetőedzője, Tóth Mihály.

Folytatás március 14-én Dombóváron.

NB III, Dél-nyugati csoport, 19. forduló

FTC II–Érdi VSE 0-1 (0-0)

FTC II: Ulviczki – Botka (Garnett Griffin, 46.), Komáromi, Vén B., Kaján - Vén Á. (Kuznyecov, 81.), Lukács, Tóth M. (Serdiukov, 46.), - Lisztes (Kovács K., 46.), Benczik (Knáb, 70.), Berényi
Vezetőedző: Tóth Mihály

Gólszerző: Rostás (94.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin