Második csapatunk a Szekszárd ellen aratott múlt heti fölényes győzelmet követően ezúttal idegenben lépett pályára, és tudni lehetett, hogy sokkal nehezebb dolga lesz, mint a sereghajtó ellen volt. És így is lett.
Pedig nagyszerűen indult a mérkőzés, hiszen Tóth Mihály csapata már a 10. percben megszerezte a vezetést Kovács Márk Dominik révén, aki a 33. percben már két gólra növelte a mieink előnyét.
Csakhogy a második félidő már nem sikerült ilyen jól, csapatunk a 61. és a 65. percben is kapott egy gólt, így végül meg kellett elégednünk az egy ponttal.
Az őszi idényből még egy mérkőzés van hátra az FTC II számára: november 21-én 13:00-kor a Paksi FC II-t fogadják az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
NB III, Dél-Nyugat 15. forduló:
Budaörs - FTC II 2-2 (0-2)
Budaörs, Városi Stadion, v.: Szalai L.
Budaörs: Csalogány - Gál, Szécsi (Kovács Á., 65.), Jász, Molnár, Tarkó (Szokoli, 72.), Sajbán (Dávid K., 46.), Preklet, Sóron, Laudán (Oláh, 72.), Gula.
FTC II: Ulviczki - Orosz, Kaján, Skotner (Kovács, 84.), Garnett, Kovács M. (Knáb, 65.), Sass, Tóth M. (Vén, 84.), Benczik (Serdiukov, 65.), Bucsák, Berki.
Gólszerzők: Gula (61.), Molnár (65.), ill. Kovács M. (10., 33.)
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+ csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha!
Részletek ITT!
Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II hazai pályán győzte le 5-0-ra a Szekszárdi UFC-t.
Férfi tartalék labdarúgócsapatunk 3-1-re kikapott a Balaton partján.
Tartalék labdarúgócsapatunk 3-1-re győzött az NB III-ban.
A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.
Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.
Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.
Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.
Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.