2021. március 7.
Fölényes siker, nyolc Fradi-gól a hazai idénynyitón!
Leandro de Almeida duplázott a Majosi SE elleni, 8-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.

Az NB III Közép csoportjának 23., idei második játéknapján a húszcsapatos liga utolsó helyezettje, a Majosi SE volt az FTC II vendége. A múlt heti, újpesti mérkőzésünk után ez volt a hazai idénynyitó.

Nem sokáig volt 0-0 az állás, hamar megszereztük a vezetést, miután a tizenhatoson belülre két védő kicselezése után eljutó Nicoló Mazzonettót szabálytalanul szerelték, a megítélt büntetőt pedig Molnár Tamás magabiztosan értékesítette a 11. minutumban. Ezt követően még az első játékrészben tovább növeltük az előnyt, a 32. percben Nicoló Mazzonetto állította be a félidő 2-0-s végeredményét.

A szünetben Máté Csaba vezetőedző nem változtatott, a térfélcserét követően pedig végleg eldöntöttük a pontok sorsát: sorrendben Pócsik Botond, Katona Bálint és Redzic Damir is betalált a 46. és az 54. perc között. A hajrában két csereként beállt játékos, Szabó Levente és kétszer Leandro de Almeida is gólt szerzett, így kialakítva a 8-0-s eredményt.

- Arra mindenképpen számítottunk, hogy a második félidőre elfáradnak majd az ellenfél játékosai, hiszen az első játékrészben komoly energiákat mozgósítottak, sokat is kellett védekezniük. A mi játékosaink fizikai állapota ebben az osztályban jónak mondható, tehát várható volt, hogy kijön majd a különbség – kezdte a meccs utáni értékelését az FTC II vezetőedzője, Máté Csaba. - Örömteli, hogy a fölényünk helyzetekben és gólokban is megmutatkozott, számomra külön öröm, hogy látványos gólokat szereztünk. Egy ilyen meccset le lehet játszani úgy is, hogy egy-egy játékos egyéni villanása dönt, de ehhez a sikerhez mindenki hozzátette a magáét. A védők is intenzíven próbáltak játszani, a támadók is részt vettek a védekezésben, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén.

Tartalékcsapatunk legközelebb jövő vasárnap, a Monor vendégeként lép pályára az NB III Közép csoportjában.

Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 23. forduló

FTC II–Majosi SE 8-0 (2-0)

FTC MVM Népligeti Sporttelep, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Horváth Patrik

FTC II: Kovács Marcel (Oroszi, 67.) – Nagy O., Molnár T., Iyinbor, Arday (Vida, 57.) – Szabó R., Katona B. (Szabó L., 57.), Hajdú – Redzic, N. Mazzonetto (Leandro, 67.), Pócsik.

Gólszerzők: Molnár (11.), N. Mazzonetto (32.), Pócsik (46.), Katona (52.), Redzic (54.), Szabó L. (77.), Leandro (80., 82.)

Sárga lap: Pócsik (60.), illetve Loch P. (28.)

Cikkajánló

Bravúros győzelemmel zárta az idényt második csapatunk

A Ferencváros II kétgólos hátrányból fordítva nyert Dunajújvárosban az NB III utolsó fordulójában.

Hazai vereség a PMFC ellen

Összesen hét gólt hozott az FTC II vasárnapi bajnoki mérkőzése.

Három pontot ért a három idegenbeli gól

Tartalékcsapatunk Szekszárdon nyert az NB III 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Kikaptunk hazai pályán a Majosi SE-től

Második számú labdarúgócsapatunk 3-2-es vereséget szenvedett az NB III 27. fordulójában.

Nagy skalp, legyőztük a listavezető Kaposvárt

Tartalékcsapatunk 1-0-ra nyert a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Döntetlen a Siófok ellen az NB III-ban

Az FTC II a második félidőben megszerezte a vezetést, de a vendégek a hajrában egyenlítettek.

Idegenbeli győzelem a labdarúgó NB III-ban

Czinege Zsombor két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a balatonlellei 3-1-es sikerhez.

Egy pont a bajnokesélyes ellen

Az FTC II labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Nagykanizsa ellen a Népligetben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin