2023. augusztus 19.
Kétgólos siker az NB III-as örökrangadón
Az FTC II hazai pályán 2-0-ra győzött az MTK II ellen a bajnokság negyedik fordulójában.

A Bonyhád-Majos elleni 2-1-es siker után az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban NB III-as örökrangadó várt csapatunkra, ugyanis a bajnokság negyedik fordulójában az MTK II-t fogadta csapatunk.

Ahogy arra számítani lehetett, hatalmas csatát vívtak a felek, de az első félidőben az FTC II szerezte meg a vezetést. A 38. percben Bagi Ádám volt eredményes (1-0), így egygólos előnnyel ment szünetre Korolovszky Gábor együttese. A fordulás után is harcos, kemény mérkőzést láthattunk. Sokáig úgy tűnt, marad az 1-0-s FTC-győzelem, de a 72. percben Varga Zétény kettőre növelte a különbséget (2-0). A vendégek nem tudtak válaszolni, így 2-0-s győzelmet arattunk.

NB III-as labdarúgócsapatunk legközelebb augusztus 30-án, szerdán az Iváncsa vendégeként lép pályára.

Férfi labdarúgás,
NB III Dél-Nyugati csoport, 4. forduló

FTC II – MTK II 2-0 (1-0)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC II: Őri – Horváth, Shadirac, Almássy, Lukács – Fenyvesi (Manner, 74.), Tóth A. – Varga Z. (Gágyor, 83.), Bagi, Ladányi (Szabó, 63.) – Pesic (Berényi, 46.)
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Gólok: Bagi (38.), Varga Z. (72.)

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin