2024. május 12.
Négy gólt szerezve nyertünk a rangadón
Az FTC második számú labdarúgócsapata hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Dunaföldvárt.

A labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának 28. fordulójában a hatodik helyen álló FTC II a negyedik Dunaföldvár csapatát fogadta az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Korolovszky Gábor a Tóth Zalán – Lukács Dániel, Horváth Bence, Takács Ádám - Fenyvesi Gergely, Manner Balázs – Szabó Szilárd, Nemes Márton, Bagi Ádám, Molnár Márton – Halmai Ádám összeállításban küldte pályára második számú együttesünket.

Már az első percektől kezdve a Fradi dominált, a 9. percben pedig Bagi Ádám góljával megszereztük a vezetést. A lendület továbbra is megmaradt, helyezeteket dolgozott ki az FTC II, ennek eredményeként a 32. percben Horváth Bence is betalált.

A második játékrészben kiegyenlített volt a játék, de a Ferencváros irányított és magabiztosan tartotta kézben a mérkőzést. A hajrában pedig két perc alatt még két gólt lőttünk. Előbb a 80. percben Nemes Márton, majd a 82. percben a csereként beálló Gágyor Domán révén alakult ki a 4-0-s végeredmény.

Az FTC II a 29. fordulóban május 19-én, vasárnap 17 órától a jelenleg harmadik helyen álló Nagykanizsa vendége lesz.

Férfi labdarúgás,
NB III Dél-Nyugati csoport, 28. forduló
FTC II–Dunaföldvár 4–0 (2–0)

FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC II: Tóth Z. – Lukács, Horváth (Ladányi, 52.), Takács - Fenyvesi, Manner – Szabó (Berényi, 68.), Nemes, Bagi, Molnár – Halmai (Gágyor, 46.).
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Az FTC II gólszerzői: Bagi (9.), Horváth (32.), Nemes (80.), Gágyor (82.).

Cikkajánló

Fordított és négy gólt szerezve nyert az FTC II Pécsen

A gólzáporos második félidőben tíz perc alatt eldöntötte csapatunk a mérkőzést a PTE-PEAC ellen.

Hatásos volt a csapatépítő, újra nyert az FTC II

Tartalékcsapatunk 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest tartalékjait a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában.

Egy pontot megmentett Kaposváron az FTC II

Hátrányból felállva egyenlített a harmadosztályú bajnokságban szereplő tartalékcsapatunk.

Utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget

Második csapatunk hiába vezetett már 2-0-ra is, végül pont nélkül maradt az Iváncsa ellen.

Hatgólos döntetlen az Érd ellen

Tartalékcsapatunk 3-3-ra végzett a labdarúgó NB III-ban az Érd vendégeként.

Szoros meccsen nyertünk a Sárbogárd ellen

Az FTC II 1-0-ra győzött a Népligetben rendezett NB III-as bajnokin.

Ötgólos siker a Majosi SE ellen

Férfi tartalék labdarúgócsapatunk szoros első félidő után sima győzelmet aratott az NB III-ban.

Első bajnoki vereségét szenvedte el az FTC II

A labdarúgó NB III-ban szereplő tartalékcsapatunk 3-0-ra kapott ki Pécsett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin