2023. június 29.
Bajnokcsapatunk Soroksárról igazolt
Női labdarúgócsapatunk színeiben folytatja pályafutását Hodászi Eszter, aki a feljutó Soroksárból érkezett.

Magyar bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk, az FTC-Telekom újabb nyári igazolást jelent be, Diószegi Fanni, Gődér Brigitta és Nadja Sztanovics után ugyanis a következő szezontól Hodászi Eszter is az FTC játékosa lesz.

A 20 éves futballista az NB I-be feljutó Soroksár csapatától érkezik hozzánk, de nem ismeretlen számára a zöld-fehér együttes, hiszen korábban már játszott a Ferencváros korosztályos csapataiban, illetve többször látogatta csapatunk edzését is. A Soroksár színeiben 16 bajnoki és 3 Magyar Kupa mérkőzésen kapott lehetőséget az előző idényben, ezeken összesen 4 gólt szerzett.

Pályakép

Hodászi Eszter 2003. június 10-én született Balassagyarmaton. Hatévesen kezdett el focizni a fiúk között, majd 13 éves koráig a BSE Palóc Farkasoknál játszott.  Ezután került a Ferencvároshoz, ahol a korosztályos csapatokban mutatta meg tehetségét, valamint az utánpótlás válogatottakban is szerepelt. 18 éves korában már az akkor még az NB II-es bajnokságban szereplő Soroksárhoz igazolt, ahol a szezon végén feljutást érő bajnoki címet is ünnepelhetett. Az első NB I-es szezonja nem sikerült túl fényesen, a második bajnoki mérkőzésen megsérült, elszakadt az elülső keresztszalagja a térdében. A hosszú felépülése után viszont a csapat vezetőedzője, Dukon Béla bizalmat szavazott neki, és a sérülése ellenére majdnem minden meccset végigjátszott a sárga-feketéknél, majd újra feljutást ünnepelhetett. A 2023/2024-es kiírást viszont már az FTC-Telekom színeiben kezdheti.

A belső védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos hétfőn már el is utazik a csapattal az FTC mezőkövesdi edzőtáborába.

Cikkajánló

Győzelem a szlovén rekordbajnok ellen

Női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzte le a ZNK Mura együttesét felkészülési mérkőzésen.

6-0 ide, jó tapasztalat a fiataloknak

Női labdarúgócsapatunk sima győzelemmel folytatta a felkészülést.

Intenzív, harcos meccset vívtunk az osztrák bajnokkal

Női labdarúgócsapatunk a hajrában maradt alul az Austria Wien ellen a Népligetben.

Így alakul át női labdarúgócsapatunk kerete

Zágonyi Barbara és Németh Adél is távozott, ám Gődér Brigitta és Vlada Kubassova marad!

Kelendőek lettek duplázó focistáink

Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunkból három játékos is külföldön folytatja karrierjét.

Visszatértek a lányok, elindult a felkészülés

A legutóbbi idényt kupagyőzelemmel és bajnoki címmel zárt labdarúgóink elkezdték az alapozást.

„A foci kezdettől fogva ott volt az életemben”

Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.

Ellenfelet kapott női csapatunk a BL-selejtezőben

Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe Budapesten.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin