2020. február 21.
A kapitány FONTOS kijelentése az FTC-futballistáról
Hét ferencvárosi labdarúgó is bekerült a női válogatottba, amely törökországi tornára utazik • Íme, a nevek!

A női labdarúgó-válogatott március 2. és 11. között Törökországban szerepel nemzetközi tornán. Markó Edina szövetségi kapitány csütörtökön kihirdette a válogatott keretét, amelybe hét ferencvárosi játékos, Szabó Viktória, Mosdóczi Evelin, Csiki Anna, Fenyvesi Evelyn, Kocsán Petra, Pusztai Sára és Vágó Fanny kapott meghívót.

„Sokat segít, hogy az U19-es nemzeti csapat egy időben velünk, szintén Törökországban, tőlünk nem messze edzőtáborozik majd, így Turtóczki Sándor szövetségi edzővel megbeszéltük, hogy Pusztai Sára az utolsó mérkőzésükre csatlakozik hozzájuk, hogy velük is tudjon készülni. Fontosnak tartjuk, ahogy nemrég Csiki Anna esetében is, hogy a lányok a saját korosztályukban legyenek vezérek, de már a felnőtt csapatba is be tudjuk őket építeni, és Sárira most már komolyan számítok az A-válogatottban is” – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina.

A mieink különböző futballkultúrából érkező válogatott ellen játszanak majd a török tornán, ugyanis Venezuela, Hong Kong és Románia lesz az ellenfelük. A magyar válogatott ezután már Európa-bajnoki selejtezőket játszik. Április 10-én, hazai pályán az Illovszky Rudolf Stadionban fogadja Izlandot, majd április 14-én Svédország vendége lesz.

Cikkajánló

Öt év után ismét Magyar Kupa-döntős a Ferencváros!

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 2-0-ra nyert hazai pályán az ETO FC ellen a Simple Női Kupa elődöntőjében.

A kupában is legyőznénk az ETO FC-t

Női labdarúgócsapatunk a bajnoki sikerből erőt meríthet a Simple Női Kupa elődöntőjére.

Fontos bajnoki siker az ETO FC ellen

Kiélezett meccsen győztek női labdarúgóink a Simple Női Ligában Nagy Vanessza góljával.

Győzelem azerbajdzsán ellen a vb-selejtezőn

Nagy Viktóriával és Csányi Diával a pályán csoportja élére került a veretlen női labdarúgó-válogatott.

Két labdarúgónk is szerződést hosszabbított

Továbbra is az FTC-Telekom csapatát erősíti Diószegi Fanni és Ott Eszter – VIDEÓ!

Hiába a fölény, 0-0 az Andorra elleni vb-selejtezőn

Csányi Diána kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a női labdarúgó-válogatottban.

Közönségtalálkozó a Groupamában, ne hagyja ki!

Női labdarúgóinkkal az FTC-KBSC férfi bajnoki előtt találkozhat a B-Közép alatt, a kerengőn.

Hatot vágtunk Miskolcon, kiütöttük a DVTK-t

Női futballistáink 6-0-ra nyertek a bajnokság 13. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin