
Javában készül bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunk az új idényre és főleg elsősorban az UEFA Női Bajnokok Ligája minitornájára, amelyet 2024 után ismét mi rendezünk a III.ker TVE Sporttelepen (1037 Budapest, Kalap u. 1-3).
A hazai pálya előnye mellett Albert Flórián csapatának nagy erőt adhat, hogy 2025-ben Albániában hosszú-hosszú évek sikertelensége után megtört a jég és sikerült kivívni a továbbjutást. Most szurkolóink is sokat tehetnek azért, hogy a mieink ismét megmutathassák magukat az európai kupaporondon.
Július 25-én lezajlott a BL-selejtező első minitornája, így kiderült, hogy mely csapatok vesznek részt a budapesti négyes tornán, amelynek a mérkőzéseire augusztus 5-én, szerdán és augusztus 8-án, szombaton fog sor kerülni a III.ker TVE Sporttelepen (1037 Budapest, Kalap u. 1-3).
A lebonyolítás némiképp változott tavalyhoz képest. A kétmeccses minitorna győztese ezúttal is a Bajnokok Ligájában folytatja a küzdelmeket, míg a vesztes átkerül az UEFA Európa Kupa második selejtezőkörébe. Ám ezúttal a bronzmeccsnek is lesz tétje, ugyanis annak győztesének szintén folytatódik az európai kupaszereplés, méghozzá az EK első selejtezőkörében.
Az első BL-selejtezőkör után eldőlt, hogy az FTC-Telekom augusztus 5-én, délután 16:30-tól a görög PAOK együttesével játszik az elődöntőben, míg a másik ágon a norvég Brann a koszovói Mitrovica ellen lép pályára délelőtt 10:00 órától a III. ker TVE Sporttelepen. A bronzmérkőzésre és a döntőre augusztus 8-án kerül sor 10:00, illetve 16:30-tól ugyanezen a helyszínen.
Drukkereink a meccsjegy.fradi.hu oldalon keresztül juthatnak napijegyekhez az eseményre, egy belépővel tehát mindkét aznapi találkozót megtekinthetik. A belépőjegyekért nem kell fizetni, a korábbi női labdarúgómérkőzésekhez hasonlóan ezúttal is ingyenesek, viszont a szurkolói kártya megléte mindenképpen kötelező a vásárláshoz.
A beléptetésnél a szurkolói kártya mellett a személyazonosításra szolgáló fényképes okmány (személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány) felmutatása szükséges. Kapunyitás minden mérkőzés előtt egy órával lesz.
Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.
Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.
Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.
Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.
Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!
Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.
Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.
Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.