2020. február 7.
Csigi: „Nagyon sokat köszönhetek a Ferencvárosnak!”
Búcsúbeszélgetés női labdarúgócsapatunk Svájcba igazolt fiatal védőjével – INTERJÚ!

Zajlik az élet a téli átigazolási időszakban női labdarúgócsapatunk háza táján: három távozó és két új téli érkező után kedden újabb távozót jelentett be az FTC-Telekom női labdarúgócsapata. A húszéves védő, Csigi Eszter a svájci élvonalban, az FC Basel csapatánál folytatja pályafutását. A játékos a 2013-14-es idényben került a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, és hamar, már 2015 őszén bekerült a felnőtt együttesbe, így részese volt két bajnoki címnek, és négy Magyar Kupa-győzelemnek. Az előző idényt stílszerűen zárta le – az ő gólja állította be a 0-3-as végeredményt az MTK elleni bajnoki döntő második, idegenbeli mérkőzésén, amely után a három év elteltével visszahódított bajnoki címet ünnepelhettük.

Csigi Esztert búcsúinterjújában az átigazolás okairól, új csapatáról, és az előtte álló kihívásokról is kérdeztük.

- Először is, gratulálunk az igazolásodhoz! Mit kell tudni a svájci női élvonalról és az új csapatodról? A férfi labdarúgás világában elég jól cseng az FC Basel neve…
- Köszönöm! A svájci női élvonalban három-négy elég erős csapat is van, akik közel egyenlő esélyekkel harcolnak a bajnoki címért. Szerencsére a Basel is köztük van, új csapatom jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán. Fontos szempont még, hogy az első két helyezett indulhat a Bajnokok Ligájában. A kupáért is harcban állunk még, az elődöntőben a Young Boys csapatával találkozunk majd.

- Hogyan került képbe a Basel, hogy kerültél kapcsolatba velük?
- A télen készült rólam egy videó a legjobb jeleneteimből, és ezt látta az FC Basel szakvezetése is, ennek alapján kerestek meg. Ezután kicsit utánajártunk a csapatnak, és úgy éreztem, jó lehetőség, remek fejlődés lenne számomra az átigazolás, szakmailag és emberileg egyaránt.

- A Fradival bajnoki és kupagyőzelmet ünnepelhettetek, a döntőben emlékezetes gólt is szereztél, hajszálon múlott a BL-indulás. Miért döntöttél mégis a távozás mellett?
- Hat évet töltöttem el a Ferencvárosban, és egyszerűen úgy éreztem, itt az ideje váltani. Ki szerettem volna próbálni magam külföldön, illetve szeretnék új nyelvet és új kultúrát is megismerni, megtanulni.

- Mik a távlati céljaid?
- Egyelőre csak az lebeg a szemem előtt, hogy Baselben helyt álljak, és kihozzam magamból a maximumot, illetve minél több trófeát nyerjek az új csapatommal is. Egyelőre nem gondolkodom ennél hosszabb távra előre.

- Milyenek az első benyomások az új állomáshelyeden?
- Túl vagyok már az első edzéseken, és azt tapasztaltam, hogy rendkívül pörgősek voltak a tréningek. A csapat jól fogadott, mindenki kedves volt, mindenben segítenek, amire csak szükségem van a beilleszkedéshez, megkapom.

- Leszel még a Ferencváros labdarúgója?
- Erre nem tudom biztosan a választ, de úgy érzem, azért ez megtörténhet. Szeretnék még a Ferencvárosban futballozni később, mert nagyszerű klub, remek szurkolótáborral. Nagyon sokat köszönhetek az FTC-nek, és Dörnyei Balázsnak is. Természetesen továbbra is követni fogom a csapat történéseit, meccseit, és nagyon sok sikert kívánok a lányoknak! Hajrá, Fradi!

 

Boldizsár Márton

Cikkajánló

Szerződést hosszabbítottunk amerikai támadónkkal

Jadyn Edwards 2024 januárja óta erősíti női labdarúgócsapatunkat.

Hanász Vanda a fiúk közt is megállta a helyét a pályán

Női labdarúgócsapatunk 16 éves játékosa mesélt többek között karrierje kezdetéről is – VIDEÓ!

Garcia-duplával tartottuk itthon a három pontot

Női labdarúgócsapatunk 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd együttesét a Simple Női Ligában.

Profi szerződést kapott fiatal női labdarúgónk

Plamenova Dimanova Nikol mostantól felnőtt női együttesünket erősíti.

Vereség a Puskás Akadémia ellen

Női labdarúgócsapatunk hazai rangadón maradt pont nélkül a Simple Női Ligában.

Edwards korai gólja három pontot ért Szegeden

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vendégeként a bajnokságban.

Sima győzelem a Budaörs elleni bepótolt bajnokin

Címvédő női labdarúgócsapatunk 4-1-re nyert a Simple Női Ligában.

Női labdarúgóink is győztek az MTK ellen

A Simple Női Ligában rendezett örökrangadót 2-0-ra nyerte címvédő női labdarúgócsapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin