
Újra edzésbe álltak női labdarúgóink a nyári szünet után a Bihari úton, gőzerővel készülnek a Bajnokok Ligája selejtezőjére, amelyben a magyar bajnoki cím elhódításával vívták ki az indulási jogot, három év kihagyás után.
Július 2-án a lányok edzőtáborba utaznak, ahol a BL-szereplés előtt két csapattal is felkészülési mérkőzést játszanak, a tábor helyszíne idén is Maribor. Ahogyan korábban erről beszámoltunk, nemrég kisorsolták a női Bajnokok Ligája-selejtező csoportjait, a mieink az ötös számú csoportba kerülve augusztus 7-13 között Pozsonyban a házigazda Slovan, a moldáv Agarista-SS Anenii Noi és a szabadkai ZFK Spartak Subotica ellen kísérlik meg kiharcolni a főtáblára kerülést.
A női Bajnokok Ligája fontos információiról ITT, az ellenfeleinkről pedig ITT olvashatnak.
A BL-felkészülésről csapatunk vezetőedzőjét Dörnyei Balázst és tavaly az NB I legjobb játékosának választott Fenyvesi Evelint kérdeztük.
„Válogatott játékosaink még kaptak további egy hét pihenést, a többiek viszont már a héten elkezdtek edzeni. A keretben még várható változás, 2-3 új játékos is érkezik még a csapatba, igyekszem az átigazolásokat még a héten lezárni, hogy Mariborba már teljes kerettel utazzunk. A BL-re ugyanúgy készülünk, mint a bajnokságra, ugyanolyan metódus szerint edzünk, az új játékosainkat viszont még be kell építeni a csapatba a nemzetközi szereplés előtt. Kedden utazunk Mariborba, ahol vasárnap felkészülési mérkőzést játszunk a szlovén bajnok, Pomurje Beltinci ellen." – nyilatkozta Dörnyei Balázs, kupagyőztes bajnokcsapatunk vezetőedzője.
Középpályásunk, Fenyvesi Evelin szerint meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget: „A sikeres szezon után a csapat a két aranyérmet együtt, alaposan megünnepelte, de most már a BL-re kell fókuszálnunk. A szünetet mindenki tartalmasan töltötte, pihentünk, de azért szántunk sportolásra is időt. Örülünk, hogy hamarabb kezdünk, hisz ez azt jelenti, hogy a Bajnokok Ligájára készülünk. Már nagyon várjuk a meccseket, az elmúlt két évben csak ezüstérmet sikerült szereznünk a bajnokságban, így nem tudtunk indulni a BL-ben. Nekem már régóta ez jár a fejemben, nagyon örülök az aranyérmeknek, de annak még jobban, hogy játszhatunk nemzetközi meccseket. A sorsolás szerint a továbbjutás nem lehetetlen, nagyon nehéz dolgunk lesz, de meg kell ragadni a lehetőséget. Öt hetünk lesz a felkészülésre, mindenki tudja, hogy mit kell teljesíteni az edzéseken és mire készülünk, a hozzáállással nem lesz gond. Fontos, hogy az új csapattársaink bépüljenek, erre tökéletes lesz az edzőtábor ami mindig kiváló csapatépítés és amit már mind nagyon várunk."
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 2-0-ra nyert hazai pályán az ETO FC ellen a Simple Női Kupa elődöntőjében.
Női labdarúgócsapatunk a bajnoki sikerből erőt meríthet a Simple Női Kupa elődöntőjére.
Kiélezett meccsen győztek női labdarúgóink a Simple Női Ligában Nagy Vanessza góljával.
Nagy Viktóriával és Csányi Diával a pályán csoportja élére került a veretlen női labdarúgó-válogatott.
Továbbra is az FTC-Telekom csapatát erősíti Diószegi Fanni és Ott Eszter – VIDEÓ!
Csányi Diána kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a női labdarúgó-válogatottban.
Női futballistáink 6-0-ra nyertek a bajnokság 13. fordulójában.
Klubunk női labdarúgócsapatának három játékosa van ott az első két vb-selejtezőjére készülő válogatottban.