
A Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő női labdarúgúcsapatunk Horvátországban, a magyar határhoz közeli Perlakon lépett pályára felkészülési mérkőzésen a Hajduk Split vendégeként. Dörnyei Balázs együttese a felkészülés korábbi szakaszában a szlovéniai edzőtáborban már játszott egy felkészülési mérkőzést a szlovén bajnok ZNK Pomurje ellen, amelyet 3-1-re megnyert, majd Németországba látogatott, ahol a világklasszis, nemrég BL-győztes Wolfsburg otthonában 6-1-es vereséget szenvedett.
A Hajduk elleni találkozóra némileg tartalékos kerettel utaztunk el, ugyanis a női U19-es válogatottban kilenc ferencvárosi játékos is szóhoz jutott Szlovénia 5-0-s legyőzése során, közülük pedig többen már a Fradi felnőtt keretében is helyet kaptak. A mieink kezdték jobban a mérkőzést, az első húsz percben több nagy helyzetet is kidolgoztunk, azonban ezek sorra kimaradtak, míg horvát ellenfelünk az első félidőben kétszer is betalált. A második játékrészre már nem tudtunk megújulni, így a vége 5-0-s vereség lett.
"A Bajnokok Ligája-selejtezőre való felkészülés kellős közepén járunk, az erőnléti és egyéb edzéseken most értük el a csúcsterhelést. Ennek megfelelően nem számíthattunk arra, hogy kirobbanó formában leszünk ezen a mérkőzésen. A Hajduk egy nagyon jó csapat, de nincs ekkora különbség a két együttes között, sőt. Az első 15-20 perc után mintha kihúzták volna belőlünk a dugót, úgy eresztettünk le, de még egyszer hangsúlyozom, ez nagyjából törvényszerű emellett a terhelés mellett. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy egy felkészülési mérkőzésről van szó, így nem most kell csúcsformában lennünk. Szinte minden felkészülés során van egy gyengébben sikerült mérkőzésünk, ami után belelendülünk, szóval, ha innen nézzük, akkor még babonából sem biztos, hogy rosszul jön ez... Komolyra fordítva, büszke vagyok a játékosaimra, mert az elmúlt hét komoly terhelése ellenére az elejétől a végéig végigharcolták a mérkőzést, de ezúttal sem a sebességünk, sem a gondolkodásunk nem volt meg a sikerhez. Egészen biztos, hogy a jövő hétvégén Prágában, majd utána Pozsonyban a BL-selejtezőn nem ilyen játékot mutatunk majd, ebből nem szabad kiindulni. Ráadásul a Hajduk még csak két hete állt edzésbe, a felkészülés, a terhelés egészen más stádiumában járnak, így aki ebből bármilyen hosszú távú következtetést akar levonni, nagyon tévúton jár" - értékelte a találkozót Dörnyei Balázs vezetőedző.
Az FTC-Telekom legközelebb július 27-én szombaton 15.00-tól lép pályára az FTC Női Labdarúgó Központban a Szeged ellen, majd augusztus első hétvégéjén Prágába látogat a szokásos szezon előtti túrájára, ahol augusztus 3-án a remek erőkből álló, rendszeres BL-főtáblás Slavia Prahával mérkőzik meg, majd augusztus 7-én Pozsonyban következik a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzése a házigazda Slovan ellen.
A BL-selejtező teljes programja elérhető IDE kattintva.
Női labdarúgás, felkészülési mérkőzés
Hajduk Split - FTC-Telekom 5-0 (2-0)
Női labdarúgócsapatunk Gégény Petra góljával 1-0-ra nyert az Újpest ellen.
Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.
Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.
Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.
Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!
A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.