A magyar női labdarúgó-válogatott szombaton C-ligás világbajnoki selejtező mérkőzésen fogadta Azerbajdzsánt a felcsúti Pancho Arénában. Csapatunk a selejtezőcsoport második helyéről várta az összecsapást, miután kedden gól nélküli döntetlent játszott Andorrával, az azeri válogatott pedig 2-0-ra legyőzte Észak-Macedóniát. A mieink korábban a Nemzetek Ligájában kiestek a B-ligából, s a visszakerüléshez a csoport élén kell végezniük.
Szarvas Alexandra szövetségi kapitány az előző mérkőzésen elszenvedett sérülések miatt változtatni kényszerült a kereten, amelybe így bekerült klubunk játékosa, Zágonyi Barbara. Rajta kívül Nagy Viktória, Nagy Vanessza és Csányi Diána személyében további három ferencvárosi erősítette a keretet. Közülük Nagy Viktória és Csányi a kezdőcsapatnak is tagja volt, míg Nagy Vanessza és Zágonyi a padon kapott helyet.
A két válogatott történetük során eddig kétszer találkozott egymással: 2024-ben egy 1-1-es mérkőzéssel kezdtük itthon Azerbajdzsán ellen az Eb-selejtezőt, a kinti visszavágó azonban már 5-0-s magyar győzelmet hozott.
Az a kezdés előtt is nyilvánvaló volt, hogy egy agresszív, keményen védekező ellenfélre kell számítanunk, és az azeriek nem is cáfoltak rá erre a várakozásra. Sokáig úgy látszott, a mieink nem találják a kemény stílus ellenszerét. Az első játékrész végén aztán mégis megtört a jég. A félidő hosszabbításában Pápainak sikerült bevennie a vendégek kapuját (1-0).
A második félidőben folytatódott a magyar mezőnyfölény, de a hátrányba került azeriek feljebb tolták a védekezésüket. Egyéb képességeikből túl sokat nem is mutattak meg. Agresszivitásuknak azonban csak annyi eredménye volt, hogy begyűjtötték második sárgalapjukat. A mi oldalunkon is csupán egy Mayer-kapufát lehetett eredményként feljegyezni a 82. percben. A győzelemhez azonban ennyi is elég volt, ami azt is jelentette, hogy sikerével csapatunk átvette a vezetést a tabellán. Folytatás április 14-én Észak-Macedóniában.
Fotó: mlsz.hu
Női labdarúgás, vb-selejtező, C-liga
Magyarország-Azerbajdzsán 1-0 (1-0)
2026.03.07., szombat 14:30
Magyarország: Brzykcy – Nagy Viktória, Nagy F., Savanya, Palakovics – Csiszár – Pusztai, Csányi (Csiki, 59.) – Mayer, Pápai (Pulins, 79.), Vincze (Kaján, 79.).
Azerbajdzsán: Sharifova – Mollayeva, Mirzaliyeva, Ahmadova, Acar – Nahmadova, Bozdag, N. Hajiyeva (Asadova, 77.) – Masimova (Salamzade, 90+1.), Seyfatdinova (Muradova, 83.), Jafarzade
Gólszerző: Pápai (45+1.)
Sárga lapok: Ahmadova (39.), Seyfatdinova (67.)
A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe legújabb adásában az FTC-Telekom csapatkapitányai értékelik a kupasikert.
Ott Eszter és Jadyn Edwards a közmondások útvesztőjében – VIDEÓ!
Csodás gólok, ünneplés, győztes szavak. Hetedszer kupagyőztes női labdarúgócsapatunk - VIDEÓ!
Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk a Honvéd legyőzésével öt év után ért fel újra a csúcsra.
Vezetőedzőnk szeretne edzőként is Magyar Kupát nyerni.
Női labdarúgócsapatunk 1-1-re végzett a Budaörs otthonában a Simple Női Ligában.
Szombaton a sereghajtó Budaörs otthonában lépnek pályára a mieink a Simple Női Liga 19. fordulójában.
Női labdarúgócsapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a Honvéddal mérkőzik a döntőben.