Az albániai sikeres selejtező mini torna után a magyar bajnok FTC-Telekom női labdarúgócsapata története során először szerepelhet az UEFA Női Bajnokok Ligája playoffkörében, ahol ellenfélként a sorsolás a norvég címvédő Valerengát sodorta az utunkba. Az oslói klub tavaly már főtáblás volt a BL-ben, s amúgy is nagyobb rutinnal rendelkezik kerete, mivel Skandináviában kiemelt figyelmet kap a női foci. Az ellenfélről ITT írtunk.
Ahogy arról beszámoltunk, csapatunk tegnap érkezett meg Oslóba, s a stadiontól kb 300 méterre szállt meg, így nem okozott gondot, hogy csak egy kis reptéri fennakadás után értünk a hotelünkbe. Az edzést a meccs kezdési időpontjában tartott Albert Flórián, aki tisztában van az ellenfél erejével, de rég nem volt ilyen egységes csapata a Fradinak, amely ráadásul jó formában van, így bízik benne, hogy a lányok megnehezítik az ellenfél dolgát. Ma egy délelőtti, szakadó esőben rendezett séta várt a csapatra, az égi áldás csupán közvetlenük a kezdés előtt állt el.
Albert Flórián vezetőedző az alábbi csapatot küldte pályára az oslói Intility Arénában: Kosztics – Ott, Frajtovics, Zágonyi, Könczeyné Fenyvesi, Hanász, Czellér, Kovács, Nagy Vi. – Nagy Va., Garcia.
A találkozót kísérő vodcastot, a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe-ot ITT követheti, televízióban pedig az M4 Sporton nézheti a találkozót.
II. félidő
90. perc: Vége a mérkőzésnek, sajnos nem tudtuk kihúzni, a végén szöglet után fejesgóllal 3-0-ra alakult a végeredmény, Horte révén (3-0). A mieink nagyot küzdöttek, de a kapura nem nagyon tudtak veszélyesek lenni, ennek ellenére olyan eredményt tudtak elérni nevesebb ellenfelükkel szemben, amivel a jövő csütörtökön, 16 órakor a III. Kerületi TVE pályáján rendezendő visszavágóra minimálisan is, de megtartották továbbjutási esélyüket. Jöjjenek ki minél többen szurkolni a lányoknak!
90+2. perc: Kettős csere a Fradinál: Nagy Vanesszát Diószegi Fanni, Könczeyné Fenyvesi Evelint Milagros Diaz váltotta.
85. perc: Mindkét csapat cserélt, nálunk Bozsik állt be Frajtovics helyett.
76. perc: Zágonyi mentett nagyot egy jobb oldali beadásnál, de labda a bal alsó sarokba pattant volna róla, ha nincs ott Kosztics, aki ezúttal is nagyot védett. A szöglet után mi jöhettünk szabadrúgással.
73. perc: Közel járt a harmadikhoz a Valerenga, Brekken előbb telibe lőtte a felső lécet, majd az ismétlést Saevik szúrta a léc felé, de kitolta szögletre Kosztics.
65. perc: Kovács talált be, de sajnos nem Eszter, az amerikai Michaela Kovács, aki Kosztics bravúros védése után találta magát szemben az üres kapuval (2-0).
63. perc: Cseréltek kettőt a norvégok: Heidarsdottir állt be Tennebo, és Hansen Hegg helyett. A csere után Saevik lőtt zúgó kapufát. Mi is cseréltünk Garcia helyett Kubassova állt be.
59. perc: Szaporodnak a norvég helyzetek, Koszticsnak egyre több dolga van. Sesay kiugrásánál például parádésan vetődött ki a kapujából.
52. perc: Úgy tűnt fogy az energiánk, mintha nem tett volna jót a szünet, egy védelmi megingást ki is használt az ellenfél, Saevik kapott labdát, majd egy lövőcsel után Koszticsot is érintve jutott a labda a kapunkba (1-0).
47. perc: Zágonyi blokkolt szögletre, amelyből egy kifejelt labda, majd egy visszaívelés lett, ám azt nem tudta jól átvenni a norvég csatár, Koszticsé lett a játékszer.
46. perc: Megkezdődött a második félidő. Nem volt csere a szünetben.

I. félidő
45. perc: A gól nélküli döntetlent Könczeyné Fenyvesi Evelin 25 méteres lövése zárta le, amely a kapus kezében landolt.
39. perc: A szlovák bíró Frajtovics mentését hazaadásnak ítélte, s mivel Kosztics megfogta közvetett szabadrúgással jött a Valerenga 14 méterről, a lövés végül szögletre pattant, többek hősies bevetődése után. A korner már nem volt veszélyes, mert a hosszún nem érkezett senki.
36. perc: Ott Eszter kapta a meccs első sárga lapját egy visszarántásért.
32. perc: Hatalmas helyzet maradt ki. Az ötösön belül előbb Sesay, majd Frajtovics, aztán egy norvég csatár lábára pattant a labda, utóbbiról szerencsére Kosztics kezébe.
24. perc: Veszélyesen szöktették Saeviket, Ott elvétette a labdát, jött azonban becsúszva Zágonyi és látványosan szerelte a kilépő norvégot, aki egyedül törhetett volna kapura.
21. perc: Saevik lövése után szöglettel jöhetett a Valerenga, ám a pontrúgás után Hanász fejjel menteni tudott. A túloldalon ismét Nagy Vanessza adhatott be, de elakadt labdája. Időközben 8 Fradi-drukker tűnt fel a vendégszektorban, s sokszor sikeresen hallatják hangjukat.
16. perc: Sesay készített le Saeviknek, aki a tizenhatosról lőtt, de lövése legyengült egy védőn, s Koszticsé lett a labda. Ellentámadásból eljutottunk először az ellenfél tizenhatosáig, de Nagy Vanessza beadása nem jutott el Garciáig.
14. perc: Tvedten kemény belépője után Fenyvesi Evelin kiáltott fel, szabadrúgés. Szerencsére a kemény rúgás nem okzott sérült a csapatkapitányunknál.
7. perc: Czellér bírt nehezen Tennebóval, akit lerántott. A szabadrúgás után az amerikai Michaela Kovács az ötösről fejelt fölé.

5. perc: Koszticsnak nagyot kellett védenie Tvedten erős lövésénél.
2. perc: Teljesen elállt az eső, sőt még felhő is alig maradt az égen. Közben megérkezett az első lövés, a kifejelt labdát Brekken lőtte rá 18 méterrők, de a védőink blokkolták a próbálkozást.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A kék felsőben, fehér nadrágban és piros sportszárban játszó hazaiak indították útjára a labdát. A mieink zöld-fehér csíkos felsőben, fekete nadrágban és fehér sportszárban vannak.
Női labdarúgás
UEFA Bajnokok Ligája, playoff, 1. mérkőzés
Valerenga - FTC-Telekom 3-0 (0-0)
Oslo, Intility Arena, 400 néző. V.: Bocková (szlovák)
Valerenga: Enblom - Horte, Kovács, Pettersen - Hegg (Hansen, 63.), Brekken (Bergmann-Lundin, 85.), Vickius, Tennebo (Heidarsdottir, 63.) - Sesay (Lindwall, 87.), Saevik (Thorsnes, 72.), Tvedten
Vezetőedző: Nils Lexerod
FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Frajtovics (Bozsik, 85.), Zágonyi, Könczeyné Fenyvesi (Diaz, 90+2.), Hanász, Czellér, Kovács, Nagy Vi. – Nagy Va. (Diószegi, 90+2.), Garcia (Kubassova, 64.)
Vezetőedző: Albert Flórián
Gólok: Saevik (52.), M. Kovács (65.), Horte (90+4.)
Sárga lapok: Ott (36.)
Jadyn Edwards 2024 januárja óta erősíti női labdarúgócsapatunkat.
Női labdarúgócsapatunk 16 éves játékosa mesélt többek között karrierje kezdetéről is – VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd együttesét a Simple Női Ligában.
Plamenova Dimanova Nikol mostantól felnőtt női együttesünket erősíti.
Női labdarúgócsapatunk hazai rangadón maradt pont nélkül a Simple Női Ligában.
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vendégeként a bajnokságban.
Címvédő női labdarúgócsapatunk 4-1-re nyert a Simple Női Ligában.
A Simple Női Ligában rendezett örökrangadót 2-0-ra nyerte címvédő női labdarúgócsapatunk.