2022. június 2.
Két alapember is szerződést hosszabbított klubunkkal
A friss magyar bajnok Szabó Viktória és Csányi Diána is női labdarúgócsapatunk játékosa marad – VIDEÓ!

A kedden Győrben története ötödik magyar bajnoki címét megszerző női labdarúgócsapatunk megkezdte a nyári átigazolási időszakban szokásos erősítéseket. Az FTC-Telekom elsőként két alapemberével hosszabbított szerződést: a friss magyar bajnok, válogatott Szabó Viktória és Csányi Diána a jövőben is a Ferencvárost erősíti.

Szabó Viktória 2012 nyarán, 15 évesen a Vasas Akadémiától igazolt a Ferencváros NB II-ben debütáló felnőtt női csapatához. Részese volt a feljutásnak, majd 2013-tól már a felnőtt női élvonalban futballozhatott. 2015-ben bajnokságot és Magyar Kupát nyert a Fradival, majd Németországba, az 1. FC Lübars csapatához igazolt. Két légiósként eltöltött szezon után 2017 nyarán tért vissza a Ferencvárosba, amellyel 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben még három Magyar Kupa-győzelmet, míg 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben még három bajnoki címet ünnepelhetett. A magyar felnőtt női válogatottban 2013 április 17-én, mindössze 15 évesen egy Szlovénia elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be, és azóta is tagja a nemzeti csapatnak.

Csányi Diána a Sándorfalvi UKSE színeiben kezdett futballozni, 2012-ben került a fővárosba a Feminához, ahonnan 2014 februárjában igazolt át az MTK-hoz, amellyel a szezon végén rögtön magyar bajnok és kupagyőztes lett. 2021 nyaráig tartó kék-fehér pályafutása során még két bajnoki címet ünnepelhetett, 2017-ben és 2018-ban. 2021 júliusában igazolt a Ferencvárosba, amelynek hamar alapembere lett: a bajnokságban a döntő két meccsét is beleszámítva 22 mérkőzésen lépett pályára, ebből 19-szer kezdőként, összesen nyolc gólt szerzett a bajnoki győzelemmel véget ért idényben. A felnőtt válogatottban 2017. június 30-án Balatonfüreden, egy Románia ellen 3-2-re megnyert Balaton-kupa mérkőzésen debütált, és azóta több mint húsz alkalommal lépett pályára piros-fehér-zöldben.

Cikkajánló

Három játékosunk a női válogatott keretében

A magyar női labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra kihirdette az edzőtábori keretet.

Begyűjtöttük a három pontot Szegeden

A Simple Női Liga 16. fordulójában 3-0-s győzelmet arattunk idegenben, a St. Mihály csapata ellen.

Kiestünk a kupából

Női labdarúgócsapatunk a Simple Női Kupa elődöntőjében 1-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapesttől.

Női MK-elődöntő: szurkolói információk

Fontos információk női labdarúgócsapatunk MTK elleni kupamérkőzésére.

Továbbra is az élen csapatunk

Kubassova és Edwards góljával 2-0-s győzelmet arattunk az Astra ellen.

„Babonás vagyok, a cipőmet sem takarítom meccs után!”

Válogatott női labdarúgóinkkal folytatódott a Kire jellemzőbb? – kvízsorozat a Fradi TV-ben – VIDEÓ!

Elhoztuk a három pontot Budaörsről

Sztanovics és Diószegi góljával 2-0-s győzelmet arattunk a Simple Női Liga 14. fordulójában.

Kiütöttük a DVTK-t a kupában

Csapatunk 7-0-s győzelmet aratott a Diósgyőr ellen a kupasorozat 5. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin