A magyar labdarúgó-válogatottba a Ferencvárosból kerültek be, többszörös magyar bajnokok és kupagyőztesek voltak az FTC-vel, mielőtt légiósok lettek. A sors érdekes helyzete folytán most ismét egy csapatban, a belga bajnok OH Leuven-ben futballoznak, ráadásul alapembernek számítanak, és már a Bajnokok Ligája főtábláján is megmutathatták tudásukat. Interjúsorozatunk legújabb, rendhagyó részében ezúttal nem egy, hanem két korábbi sportolónkkal beszélgettünk a Fradiról, az itt szerzett élményekről, sikerekről és jelenlegi csapatukról, életükről. Ők pedig nem mások, mint Pusztai Sára és Nagy Virág.

- Jó volt újra Párizsba visszamenni? Gondolok itt arra, hogy a Bajnokok Ligája idei szezonja remekül indult a Paris FC elleni 2-2-vel, majd most is egy értékes pontot szereztetek a PSG ellen idegenben.

Pusztai Sára: - Igen, tényleg nagy élmény volt visszamenni! A csapat nagyon jól játszott egy ilyen hatalmas klub ellen, mint a PSG. Nagyon fontos és értékes egy pontot szereztünk, és azt gondolom, hogy ez az egy pont a végelszámolásban nagyon sokat érhet nekünk.

Nagy Virág: - Sajnos betegség miatt nem tudtam elutazni a csapattal Párizsba, de nagyon szurkoltam nekik itthonról. Bejött, és rendkívül fontos egy pontot szereztek a lányok.

- Benne volt a pakliban ez a jó BL-szereplés eddig? Ha pontotok van, egy győzelem és három döntetlen mellett csak a Barcelona győzött le titeket, továbbjutó helyen álltok.

P. S.: - Részünkről abszolút nem, de például a kommentátorokról is mindig halljuk, meg a meccs előtt is halljuk, látjuk az oddsokat, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, és ez egy lehetetlen küldetés. Közben meg itt vagyunk hat ponttal, amire aztán senki sem számított, kivéve mi. A stábunk nagyon jó, mindig remekül felkészít minket, alaposak a videóelemzések, szóval mindig felkészülten megyünk ki minden egyes meccsre.

N. V.: - Ez mindenki számára meglepetés volt, de számunkra nem, ahogy Sári is mondta. Tudtuk azt, hogy jó csapatunk van, és képesek leszünk felvenni a versenyt Európa legjobbjai között is. Elképesztően profi stáb dolgozik velünk. Az edzésmunkák, az egész profi rendszer, ami itt működik a stáb és a játékosok részéről. Talán mindezek miatt nem lepett meg ez annyira minket. Természetesen nagyon boldogok vagyunk, és hálásak vagyunk minden pontért, de most már csalódás lenne, ha nem jönne össze a továbbjutást.

- Sári, már két gólnál jársz a Bajnokok Ligájában. Melyik volt a kedvenc? Nehéz kérdés, hiszen az egyik pontmentés, a másik pedig győztes gól.

P. S.: - Mindkét gólomnak nagyon örültem, de nincs kedvencem. Mindkettő máshogy volt fontos, de a szívemnek nagyon jól esett. Nem tudok választani közülük, mindkettőt nagyon imádom.

Pusztai egy pontot értő gólja a Paris FC ellen

És a Twente elleni győztes találata

Belga életérzés

És milyenek a belgiumi hétköznapok? Ugye Sári te egy kicsit régebb óta vagy a csapatnál, mint Virág, aki a nyáron igazolt a Leuvenhez.

P. S.: - Nagyon nyugodt, szép, tiszta város, főleg, ahol mi lakunk, egy külvárosi részben. Ugye Virággal együtt lakunk, ez pedig nagyon sokat hozzátesz a történethez. Sok nyugalmat ad minden. A csapatunk pedig nagyon kedves, szóval, a lányokat nagyon imádom, minden nap öröm visszamenni edzésre. Minden rendben van!

N. V.: - A lehető legjobban sikerült ez a váltás. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Az, hogy Sári már itt volt, az egy hatalmas pluszt jelentett, de a beilleszkedéssel amúgy sem szoktak problémáim lenni, de így az első edzésről hazaérve tényleg azt éreztem, hogy nem is vagyok új játékos, annyira könnyen ment minden. Sárival nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sok időt töltünk együtt, ez is sokat tesz hozzá a jó légkörhöz. A csapattársainkat is nagyon kedvelem. Persze van egyfajta rivalizálás, hiszen mindenki játszani szeretne, de azt gondolom, hogy egy nyugodt és profi csapatunk van. Nincsenek áskálódások, szeretünk odajárni, szeretjük és keressük is egymás társaságát, úgyhogy nagyon jó a csapat morálja is. Leuven egy egyetemváros, de ha szeretnénk, akkor a városban bőven van lehetőség szabadidős programokat csinálni. Nagyon boldog vagyok itt!

- A sikeres magyarországi évek után nehéz, vagy könnyű volt megszokni a légióséletet? Különböző futballkultúrákba kerültetek, német, olasz, török és most belga.

P. S.: - Nehéznek nehéz volt, főleg a család miatt. Amíg Budapesten voltam, bármikor haza tudtam menni, mert két órára volt az otthonomtól. Most viszont egyáltalán nincs ez a lehetőség. Ez volt a legnehezebb. Illetve, hogy nem beszéltünk egy nyelvet. Gondolok itt arra, hogy Törökországban még az angol sem volt olyan híres, alig beszéltek így, viszont Belgiumban mindenki tud angolul. Az edzések is angolul vannak, ez megkönnyíti a dolgunkat. A ritmust is nehéz volt felvenni, de nem volt olyan dolog, amit ne tudtam volna megszokni, mert ezt választottam, vagy csinálom, vagy nem. Nehéz volt, de megoldottuk.

N. V.: - Magyarország után azért mindig nagy lépés a külföld. Nehéz volt megszokni a légiós életet. Sok olyan akadályba ütközünk, amelyeket otthon nem tapasztalunk. Emlékszem, az első hónapokban, amikor kikerültem, akkor nagyon boldog és motivált voltam, semmi sem vehette el a kedvem, hogy folytassam ezt az életmódot. Voltak nehézségek, de mindig átláttam a jövőképemet, és ez mindig erőt adott, hogy jó úton vagyok. Tudtam, hogy ezt szeretném, így mindig átlendültem a nehéz pillanatokon. És persze ott volt velem a családom. Szoros kapcsolatot ápolok velük, így sokat segítettek a nehéz helyzetekben is. Könnyűnek nem volt könnyű, de továbbra is imádom ezt az utat.

- Amikor váltottak, akkor Magyarországon már eljött az a pont, hogy tovább kellett lépni a fejlődés érdekében? Volt, akivel tudtatok erről beszélni? Gondolok itt válogatott játékosokra, korábbi ferencvárosi csapattársakra, családra.

P. S.: - Virággal beszéltem erről a legtöbbet, mert már másfél éve kint volt, amikor én is azt terveztem, hogy kimegyek. Fenyvesi Evelinnel is sokat beszéltünk, vele nagyon jóban vagyunk, és persze a válogatottból a légiósoktól is kérdezősködtünk. Csak azt kérdeztem tőlük, hogy milyen kint az élet. Szóval már eldöntöttem, csak szerettem volna tudni, hogy nekik milyen tapasztalataik vannak.

N. V.: - Kicsi korunktól kezdve tudtuk, hogy előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor váltani kell, ha komolyabban akarunk foglalkozni a labdarúgással. Nagyon örülök, hogy így alakult, hogy a Fradival bajnokok és kupagyőztesek lettünk többször is. Azt gondolom, hogy végig járva a ranglétrát otthon, ez felkészített a légiós életre. Ezért is éreztem pont akkor úgy, hogy itt az ideje a váltásnak. A válogatott csapattársakkal, akik akkoriban külföldön játszottak, beszéltünk erről, megkérdeztük a véleményüket, ki, hogy érzi magát, de nagyon motiváltak voltunk mindketten, és az elejétől kezdve tudtuk, hogy ezt szeretnénk.

„Azt éreztem, hogy ők nem futballistát keresnek, hanem pankrátort.”

- Akkor nézzük, mi történt a Fradi után. Sári a Besiktashoz igazoltál, majd a Leuvenhez. Hogy jött a török csapat, majd a belga?

P. S.: - 18-19 éves lehettem, amikor a Besiktas már le akart igazolni. Még a válogatottal egy selejtezőn szerepeltünk Törökországban, és akkor láttak meg. Akkor viszont még hosszabbítottam a Fradival. Három évvel később ismét akartak, és akkor már mentem. Nem volt az életem döntése, de nagyon szerettem volna már külföldre menni, így bevállaltam az ismeretlent. A Besiktasban végül nem éreztem magam olyan jól. Azt éreztem, hogy ők nem futballistát keresnek, hanem pankrátort. Nekik sokkal többet ért, hogy mit tudunk a kondiban, mint a pályán a labdával. Ez nem én vagyok, és szerencsére akkor találtuk a Leuvent. Nagyon megtetszett a csapat. Az edzővel is volt egy megbeszélésem, és kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak. Ott is bevállaltam az ismeretlent, de ez bejött. Nagyon jó focit játszanak a belgák. A válogatottjuk is nagyon jó, a Leuven pedig egy kis csodacsapat.

- Virághoz is hasonló a kérdés, csak itt a csapatnevek mások. Az olasz Sassuolo, majd Sampdoria, utána a német másodosztályú Meppen és most a Leuven. Hogy alakult így a pályafutásod?

N. V.: - Nem feltétlenül így terveztem, hogy a negyedik külföldi szezonom a harmadik országban. Nem bánom, hogy így alakult, mert mindegyik klubnál sokat tanultam és több lettem. Olaszországban másfél évet töltöttem. Sokat tanultam magamról, főleg magamról. Amikor a második szezonomat kezdtem ott, akkor az edző egyre többször hanyagolt, kihagyott, és ezért félévkor váltottam. Szerettem volna Olaszországban maradni, ezért jött a Sampdoria. Ez sem bizonyult jó lépésnek, kevés lehetőséget kaptam. Azon a nyáron nehéz helyzetben voltam, hiszen kevés játéklehetőséggel nem voltam kedvező helyzetben a játékospiacon. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi van akkor, ha haza kell igazolnom. Nem szerettem volna, ezért mindent megtettünk a menedzseremmel. Augusztusban találtuk a Meppent. Nem volt kérdés, hogy megyek. Nagyon örülök, hogy így tettem. Sok bizalmat kaptam, újra önmagam lehettem a pályán. Újra sikeres évem volt. A Meppennek köszönhetem, hogy mára már bemutatkozhattam a Bajnokok Ligájában, mert ha nincsenek, akkor idény nyáron nem tudtam volna a Leuvenhez igazolni. A Meppen egy nagyon hasznos lépés volt a későbbi jóhoz. Nyáron pedig a Leuvenhez igazoltam, és ez a lehető legjobban alakult. Itt igazi profi labdarúgónak láthatom magam, ahogy anno kislányként elképzeltem. Minden lehetőségünk adott a napi szintű fejlődésre, boldog vagyok, hogy itt lehetek.

- Virág, te miben látod az előrelépésedet az elmúlt évekhez képest?

N. V.: - A legnagyobb előrelépésnek azt tartom, hogy sokat tanultam a védekezésről külföldön. Kikerültem Olaszországba, és arra lettem figyelmes, hogy bár védő vagyok, de nem nagyon vagyok tisztában a védő szerepével. Fura ezt kimondani, de akkor is nagyon sokat tanultam a védekezésről. Légiósként pedig magamról is sokat tanultam, és mentálisan is sokat fejlődtem.

- Tartjátok még a kapcsolatot a korábbi játékostársakkal?

P. S.: - Fenyvesi Evelinnel tartjuk a kapcsolatot, illetve Nagy Viktóriával, aki még a Fradiban focizik. Németh Diával is sokat beszélünk, vele a Fradiban lettem nagyon jóban, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. A válogatottban is, ha találkozunk velük, akkor sok időt töltünk együtt, Ott Eszterrel például még ki tudtam alakítani egy jobb kapcsolatot, még ha nem is beszélünk minden egyes nap. Attól függetlenül még mindig nagyon jó érzéssel gondolok rájuk, és ha meglátom őket, akkor egyből beszélünk.

N. V.: - Ahogy Sári is mondta, Fenyővel heti szinten beszélünk, a válogatottban pedig, ha találkozunk, akkor mindig nagyon megörülünk egymásnak. Nagyon jó a kapcsolatunk, mindig is az volt. Hiányzik azért a mindennapjainkból. Egyszer-egyszer fiatal játékosokkal szoktam üzenetet váltani, de nagyon nyitott vagyok, mert ha valaki megkeres egy tanáccsal akár, szívesen segítek.

- A Fradi eredményeit mennyire tudjátok követni? Hogyan láttátok most a BL-menetelést?

P. S.: - Követtük persze! A Bajnokok Ligája eredményeiket látva nagyon boldogok voltunk, hogy a harmadik selejtezős körig eljutottak. Virággal őrjöngtünk! Egy napon volt meccsünk. Nekik 10 órakor, nekünk pedig este 21 órakor. Láttuk, hogy továbbjutottak, és nagyon örültünk, és persze mondtuk egymásnak, hogy mi is szeretnénk ugyanazt átélni.

N. V.: - A bajnokságban mutatott eredményeket is követjük, de nagyon extra volt a BL-ben és az Európa Kupában mutatott teljesítményük is. Azt gondolom, hogy ez jót tesz a magyar labdarúgásnak is. Néztük a meccseket online, jó volt látni a Fradit az európai kupaporondon, és ez nagyon jó lesz majd mindenki számára.

- Nektek mit adott anno a Fradi? Mit vittetek el a pályafutásotok további szakaszára?

P. S.: - Foci és életszinten is nagyon sokat. 12 évesen kerültem oda, távol a családomtól, ott nőttem fel, tíz évig játszottam ott. Sok jó emlékem van, bajnoki címek, kupagyőzelmek, különdíj. Ezek azért mérföldkövek voltak az életemben. Persze azért voltak olyan dolgok, amelyeket akkor nem értettem, de most már visszanézve jobban megértem, hogy mi, miért volt. Sokszor kellett felnőni különböző szituációkban, és nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Ez mind a sport része, sok helyzetből sokat tanultam az évek során.

N. V.: - Sokat adott a klub. Ott nőttem fel, sok szép évet töltöttem el a Fradinál. Kisgyerekként érkeztem, és felnőtt nőként hagytam el a klubot. Az, hogy a felnőtt csapattal bajnokok és kupagyőztesek lettünk, az nagy mérföldkő volt nekem. Mentálisan is sokat léptem előre, felkészültem a légiós életre. Persze, voltak nehézségek. Volt, aki el akarta hitetni, hogy nem vagyok elég jó, de túltettem ezen magam, és mentálisan ezért sokat erősödtem.

- Van következő lépés? Gondolkodtok ezen, vagy most nagyon jó Belgiumban futballozni, mert jönnek a sikerek, számítanak rátok?

P. S.: - Nem nagyon gondolkodtam ezen. Nagyon jól érzem magam itt, bízunk a legjobbakban a jövővel kapcsolatban. Remélem, hogy valami jó dolgot hoz a jövő.

N. V.: - Persze feljebb mindig van, de most a jelenre koncentrálok. Élvezem nagyon, hogy itt játszhatok. Az elmúlt hónapokra visszatekintve, látom magamat több évvel később is itt. Annyira szeretek itt élni és futballozni. Egyelőre erre a csapatra koncentrálok, és szeretnék itt maradni.

- Kislányként kezdtétek a Fradiban, felnőtt nőként, profi játékosként távoztatok. Mit üzennétek a kis fiatal focista lányoknak?

P. S.: - Vegyék körül magukat olyan emberekkel, akikben bíznak és szeretik őket, és ez kölcsönösen így van. Ezek nagyon sokat tudnak adni a karrierjük során, ha vannak olyan emberek, akikben bíznak. Mindig magukkal foglalkozzanak, és a mentális egészségüket is helyezzék előtérbe, mert ez egy nagyon fontos tényező a fociban és a többi sportban. Jó lenne, ha már fiatal korban ezt komolyan vennék.

N. V.: - Azt üzenném nekik, hogy ne essenek kétségbe, ha nem ők a korosztályuk legjobbjai. Nem feltétlenül a legjobb játékosokból lesznek profi labdarúgók. Rengeteg munkával, alázattal, tisztelettel, a sport szeretetével sokat el lehet érni. Én sem tartoztam például a legjobbak közé a korosztályomban, de élvezettel csináltam minden edzést, meccset, és végül ilyen szintekre sikerült eljutnom. Számomra még mindig álom ez az egész. Próbáljanak magukra koncentrálni, ne versenyezzenek a csapattársakkal. Szenvedéllyel szeressék a labdarúgást, és rengeteg munkával bármit elérhetnek.

Molnár Péter