2019. augusztus 16.
Tizenhárom fradista a válogatottakban
Markó Edina nyolc ferencvárosira számít az Eb-selejtezőre készülő keretben, légiósaink is meghívót kaptak.

Az FTC-Telekom bajnoki címvédő, a Bajnokok Ligája selejtezőjétől veretlenül búcsúzó női labdarúgócsapatának nem sok pihenő jut a drámai körülmények között véget ért pozsonyi selejtezőtorna után, a Fradi ugyanis szombaton 16.00-tól már a nagy rivális MTK otthonában lép pályára, a Jet-Sol Liga Női NB I 2019/20-as kiírásának első fordulójában. Dörnyei Balázs együttesére ezután két hét pihenő vár, a bajnokság ugyanis mindössze szeptember 1-jén, vasárnap folytatódik, az ETO FC Győr elleni hazai mérkőzéssel.

A Ferencváros keretének tizenhárom játékosa viszont ebben az időszakban sem pihen, ugyanis válogatott szünet következik. A magyar női nemzeti csapat a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőinek februári sorsolásán Svédországgal, Izlanddal, Szlovákiával és Lettországgal került egy csoportba. Markó Edina együttese augusztus 29-én idegenben, Reykjavíkban kezdi meg selejtezős szereplését. A szövetségi kapitány nyolc ferencvárosi játékost, Samu Annát, Szabó Viktóriát, Mosdóczi Evelint, Csiki Annát, Fenyvesi Evelint, Kocsán Petrát, Pusztai Sárát és Vágó Fannyt hívta meg a találkozóra készülő keretbe. A mindössze 18 éves Pusztai Sára a Női Labdarúgás Napján már bemutatkozott a felnőtt válogatottban, ám ez lehet az első tétmérkőzése.

A magyar keret az mlsz.hu információi szerint augusztus 23-án találkozik Telkiben, az összetartás programjában az edzések mellett fiú csapat elleni edzőmérkőzés is szerepel. A keret augusztus 27-én utazik el az északi szigetországba.

A nyolc magyar válogatott kerettag mellett a szintén Eb-selejtezőre készülő szlovén nemzeti csapat soraiban is találunk majd ferencvárosi játékost, a nyáron frissen igazolt balhátvédünk, Kristina Erman ugyanis szintén meghívót kapott. Szlovénia augusztus 30-án Oroszországot fogadja a selejtező első mérkőzésén.

Az észt válogatottat is figyelhetik női labdarúgócsapatunk szurkolói, hiszen rutinos védőnk, Inna Zlidnis ezúttal is helyet kapott a keretben. Észtország egyébként Szlovéniával egy csoportban szerepel, Eb-selejtezős menetelését pedig Hollandia ellen kezdi, augusztus 30-án, hazai pályán.

Három ferencvárosi játékosért is szoríthatunk a bosnyák női labdarúgó-válogatott mérkőzésein, ott lesz ugyanis Bosznia és Hercegovina keretében Marija Aleksic mellett a nyáron frissen igazolt Selma Kapetanovic és Melisa Hasanbegovic is. A bosnyák válogatott szintén hazai pályán kezdi meg az Eb-selejtezőket, augusztus 30-án, Grúzia ellen.

(fotó: mlsz.hu)

A magyar női válogatott Izland elleni kerete:

Kapusok:
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)
Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)

Védők:
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)

Középpályások:
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen)
Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)
Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)

Támadók:
Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)
Vágó Fanni (Ferencvárosi TC)
Németh Loretta (MTK Hungária FC)
Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg)
Süle Dóra (ETO FC Győr)

Tartalék:
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)

Cikkajánló

Gődér: " Lépésről lépésre akarunk haladni"

Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

Csányi: "Hasonló a két csapat, ki-ki mérkőzés lesz"

Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin