2020. július 25.
Siklér-mesternégyes, tizenegy lőtt gól, Fradi-győzelem
Női futballcsapatunk nem kevesebb, mint tizenegy gólt lőve nyert második felkészülési meccsén Szlovéniában.

Női labdarúgócsapatunk az új idény második felkészülési mérkőzésén lépett pályára Szlovéniában. Amint arról korábban ITT beszámoltunk, a hagyományos nyári edzőtábor első meccsén pénteken Dörnyei Balázs együttese 4-0-ra győzött a szlovén élvonalbeli Pomurje ellen. Az ellenfél ezúttal is egy szlovén élvonalbeli csapat, a ZNK Krim Ljubljana volt.

A Fradi csapatában hosszú idő után ismét kezdőként kapott helyet az elmúlt idényben már pályaedzőként is tevékenykedő Szeitl Szilvia, valamint a súlyos térdsérülésből visszatérő Rőhberg Zsanett is. A kapuban az első félidőben Barti Luca, a második félidőben Terestyényi Anna állt.

A pénteki meccshez hasonlóan ezúttal is az első perctől kezdve a Ferencváros kezdeményezett, és már az első játékrészben négygólos előnyre tett szert, Vágó Fanny és Fenyvesi Evelin találatai, Mosdóczi Evelin tizenegyese, valamint Nagy Viktória gólja révén.

A második játékrészben a mieink további hét gólt szereztek, a szünetben pályára lépő friss nyári igazolás, Siklér Kinga négyszer volt eredményes, így második ferencvárosi meccse végére már öt találatnál jár. Rajta kívül érdemes kiemelni a 16. életévében járó Németh Diánát, aki megszerezte első gólját a felnőtt csapat színeiben. Emellett Czellér Dorottya is betalált, valamint Lara Ivanusa is megszerezte első FTC-gólját.

Női labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Szlovénia
FTC-Telekom – ZNK Krim Ljubljana 11-1 (4-0)
FTC-Telekom:
1. félidő: Barti – Mosdóczi, Szeitl, Zlidnis, Nagy Virág – Rőhberg – Fenyvesi, Pusztai – Marques – Vágó, Nagy Viktória.
2. félidő: Terestyényi – Mosdóczi, Róth, Buzás, Szabó V. – Fenyvesi, Papp L., Németh D. – Czellér, Siklér, Ivanusa.
Gólszerzőink: Vágó, Fenyvesi, Mosdóczi (11-esből), Nagy Viktória, Siklér (4), Németh D., Czellér, Ivanusa.

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin