2021. augusztus 21.
„Sportemberként jelesre vizsgáztak a játékosaim”
Vezetőedzőnk nyilatkozott a FradiMédiának a Vllaznia elleni, büntetőpárbajban elvesztett BL-selejtező után.

Amint arról korábban beszámoltunk, női labdarúgócsapatunk döbbenetes drámát követően 11-esekkel kikapott az albán bajnok Vllazniától az UEFA Női Bajnokok Ligája lengyelországi selejtező minitornájának döntőjében, így nem jutott be a sorozat legjobb 32 csapata közé. A találkozót követően Dörnyei Balázs vezetőedző értékelte a látottakat a FradiMédiának.

„Nem tudok negatívumot mondani… 210 perc alatt egyetlen gólt kaptunk két nem könnyű ellenféltől, emellett mindent megcsináltak a lányok a pályán, amit kértünk tőlük. Száz százalékban elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, küzdőszellemével. A mostani a tizenötödik szezonom vezetőedzőként, de azt mondhatom, hogy ilyen eszméletlenül harcos csapatom még soha nem volt, mint most. Gigászi előrelépés ez a tavalyi évhez képest, amikor egy abszolút verhető szlovén ellenfél ellen sima vereséggel és megmagyarázhatatlan teljesítménnyel elbúcsúztunk a selejtezőben. Még az utolsó percekben is volt két-három gólszerzési lehetőségünk, az utolsó pillanatig meg akartuk nyerni a mérkőzést. Sportemberként jelesre vizsgáztak a játékosaim. Elképesztő mennyiségű munkát beletettek a lányok, egyelőre nem tudok olyat mondani, ami hiányzott volna – természetesen a legfontosabbon, a gólon kívül.” – mondta el Dörnyei Balázs.

Vezetőedzőnk arra is kitért, a büntetőpárbaj már minden csapat számára vakrepülés.

„A tizenegyeseknél már nem számít, ki mit tett bele a meccsbe, ki milyen képességű futballista, az már szerencsejáték, 50-50 százaléknyi eséllyel mindkét fél részéről. Nagyon fájdalmas kimondani, hogy ezúttal az ellenfélnek volt több szerencséje, mert soha nem voltunk még ennyire közel a céljainkhoz. De most ezzel a helyzettel kell megbirkóznunk.”

Dörnyei Balázs hozzátette, egyértelműen az a cél, hogy jövőre is mi próbálkozhassunk meg ennek a bizonyos falnak az áttörésével, amit a BL-selejtező sikeres megvívása jelent.

„Irgalmatlan nehéz bajnokság vár ránk, nehezebb, mint az utóbbi években bármikor. Elnézve a csapatok nyári változásait nagyon kiegyenlített mezőnyre lehet számítani. Ezt alá is támasztotta az első forduló, amiben mi nem indítottuk jól a szezont az MTK ellen. De mindig elmondom ilyen helyzetben, a bajnokság végén kell győztesnek lenni. Egyértelmű cél, hogy megvédjük a címünket, és újra megpróbáljunk megküzdeni az álmainkért. Természetesen most mindenki nagyon szomorú, de azt mondtam a lányoknak is, ez tarthat néhány napig, onnantól kezdve viszont el kell felejteni mindent, és menni kell előre. Ugyanis arra a mentalitásra és akaraterőre, amit az elmúlt napokban mutattak, nagyon is lehet alapozni. Példamutatóan viselték ennek a klubnak a mezét ezen a két mérkőzésen, nagyon büszke vagyok rájuk” – zárta gondolatait Dörnyei Balázs.

Cikkajánló

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

Két játékos készülhet a hollandok elleni vb-rájátszásra

Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin