Hat bajnoki cím, négy Magyar Kupa-siker, számos diadal, kevesebb árnyoldal, ezt kapta az FTC-től korábbi női labdarúgónk, a sokszoros magyar válogatott Szabó Viktória, aki egy svájci időszakot követően jelenleg a Serie A-ban szereplő FC Como Womensben játszik, de nem a jól ismert, festői szépségű olasz tó partján. Hogy lehet ez? Milyen a légiósélet? Mekkora a különbség a magyar és az olasz női labdarúgás között. Miért volt nagy váltás hazánkból Svájcba szerződni? Mikor lesz a magyaros összecsapás a Como és a Pap Lucát soraiban tudó Sassuolo között? Utánajártunk!

- Ha jól tudom, épp egy edzés utáni gyuratás után beszélgetünk.

- Így van (nevet). Itt az olaszoknál jellemző, hogy egy 1 óra 40,1 óra 50 perces edzés rövidnek számít. Ezt még megelőzi a külön bemelegítés, a különböző aktivizációs feladatok, illetve felmérések. Van egy külön applikáció, amely attól függően, hogy adott meccstől hány napra vagyunk, egyénre bontott program szerepel. Ha mondjuk a hétvégi meccsen kevesebb, mint 60 percet játszott a labdarúgó, akkor ennek megfelelő feladatot kap, amit el kell végeznie. 

- Akkor nemcsak hajtós, de hosszú is egy-egy napja.

- Általában reggel 9:00-re itt vagyunk és nagyjából 14:00 óra felé szabadulunk, de én ezt élvezem, hogy tartalmasabbak a napjaink, nemcsak bejövünk edzeni és aztán megyünk is a dolgunkra, hanem roppant tartalmas időt töltünk itt.

- A gyuratás akkor eléggé indokolt.

- Főleg nekem, ugyanis épp egy keresztszalag-sérülésből jövök vissza, meg voltak fáradva a lábaim. Már egy ideje újra a csapattal edzek, de azért még időre van szükségem, hogy bevethető legyek. Éppen emiatt különösen sűrűek ezek az edzések nekem, ugyanakkor a rehabilitációs feladatok is nehezek voltak, mondjuk úgy, hogy nekem most zajlik a pre-season.

- Mennyire volt nagy ugrás önnek Magyarországról külföldre igazolva, hogy ennyire másképp állnak hozzá kint a női labdarúgáshoz?

- Svájc volt a nagyobb ugrás, főleg Magyarországhoz képest, az olasz és a svájci körülmények között már kisebb a különbség, itt inkább a védekezés van a fókuszban, erre nagyon odafigyelnek, az elején az új volt nekem, hogy többször is elmondták, hogy mire figyeljek, folyamatosan kaptam az információkat. Magyarországról kiigazolva, Svájcban minden edzés előtt volt külön erősítőmunka, vagy prevenciós foglalkozás, személyre szabottan, posztspecifikusa, attól függően, hogy volt-e bármilyen panasz, mert akkor másfajta feladatokat írtak elő. Ott tapasztaltam meg először, hogy Magyarországhoz képest mennyivel előrébb tartanak. Az edzések előtt erőnléti edzővel melegítettünk be a konditeremben, az egész mentalitás más szinten van, ott mindenki többet dolgozik az előírtnál, ezeknek a játékosoknak ez a természetes, ebbe születtek bele, ebben nőnek fel.

- Említette, hogy Olaszország nem volt akkora váltás Svájchoz képest.

- Itt inkább a játék sebessége jelenti az igazi különbséget, illetve az olasz élvonalban technikásabbak a játékosok, és ahogy mondtam, a védekezésre nagyon figyelnek, de ez az egész olasz labdarúgás egyik fő jellemzője.

- Remélem, hogy jól halad a keresztszalag-sérülés után a visszatérésben, sajnos Diószegi Fanni most kezdte el nemrég ezt az utat, a napokban műtötték meg.

- Neki és nekem is ez volt a második ilyen típusú sérülésem, még aznap írtam neki, miután hallottam a történtekről. Aki átélt már hasonlót és látja az esetről a videót, az pontosan tudja, hogy mi fog történni a felvételen. Borzasztóan sajnáltam Fantát, közel áll hozzám, kitartást kívántam neki. Ő is átélte már ezt egyszer és visszajött belőle, most is erősebben fog visszatérni. Ezt tapasztalatból mondom, egy ilyen sérülés annyira megtöri az embert, hogy utána megedződik és sokkal erősebben tér vissza. 

- Ön jó úton haladt e-tekintetben, mindezt a festői szépségű Comói-tó partján…

Ez így nem teljesen állja meg a helyét.

- Valóban?

- Az igazsághoz tartozik, hogy két Como is van, az én csapatom az FC Como Womens három éve jutott fel a Serie A-ba, míg a Como 1907 idén jutott fel az élvonalba. Az ő bázisuk fekszik a Comói-tónál, mi pedig Como és Milánó között vagyunk, nagyjából félúton. Nekem ez az elhelyezkedés tökéletes, mert ha nyugalomra vágyik az ember, akkor csak elugrunk a tó egyik partjára, mindegyik része csodálatos. Ha pedig a pezsgésre vágyunk, akkor irány Milánó, egy kis csajos program, egy jó étterem például. Volt, hogy kaptunk 2-3 szabadnapot, akkor elugrottunk a tengerhez, ami csak 2-3 órára van tőlünk. A sérülésemet leszámítva, nagyon hálás vagyok, hogy ide igazolhattam. Egyre inkább fejlődik a klub, egyre többe tudnak beletenni a működésébe, ráadásul nálunk nincs férfi csapat, amely más helyen elsőbbséget élvezne, ami szerintem külön nagyon jó.

- Ha már Milánó, november 5-én jön az AC Milan-FTC UEFA Európa Liga-mérkőzés a főtáblán, tervez kilátogatni rá?

- Írták már ismerőseim is, hogy jönnek meccset nézni és kérdezték, hogy tudunk-e előtte vagy utána találkozni, kajálni egyet. Tervben van, nézegetem már a jegyeket, még nem szereztem be, de akkor úgyis Milánó környékén leszek, életemben nem sok Milan-FTC meccsre fogok tudni menni, úgyhogy mindenképp tervezek erre kimenni.

- Ugye a Como férficsapata az aranykorát éli, Cesc Fabregas vezetésével a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelnek, mekkora az őrület emiatt a városban?

- Ahol mi vagyunk, itt annyira nem, főleg azért is, mert óriási a rivalizálás a két Como között. Tavaly egy edzőmeccsen és a kupában is játszottunk, úgy volt vele mindenki, teljesen mindegy, hogy a többi meccs, hogy alakul, de ezt nyerjük meg. Ez egy amolyan Fradi-Újpest Como-módra. Ami engem illet, Fabregas egy általam nagyon kedvelt játékos volt a Barcelonában és az Arsenalban, szurkoltam neki mindig, szerintem nagyon jó kis csapatot rakott össze, drukkolok nekik, ahogy minden olasz csapatnak.

- Ha már a szurkolás szóba került, mennyien látogatnak ki egy-egy meccsükre a női élvonalban?

- Egy friss klubról beszélünk, de már tavalyhoz képest is érezhető emelkedés a nézőszámban, egy-egy meccs után itt nemcsak anyukámnak és apukámnak adok egy-egy puszit, hanem van egy elkerített rész, ahova kimegyünk és fotózkodunk a szurkolókkal, a kisgyerekekkel, érdeklődnek irántunk. Egy átlagos meccsünkön pár százan, míg egy-egy sztárklub, például egy Juventus vagy Roma ellen 1-2 ezren is ott vannak a helyszínen.

- A Sassuolóban ott játszik korábbi FTC-s csapattársa, Papp Luca. Megy már egymás hergelése, készülnek a közös összecsapásokra?

- Az első dolgom volt megnézni, hogy mikor játszunk ellenük. A bajnokságban idén már nem találkozunk, mert januárra maradt két forduló, az még odébb van, bár a sérülésem miatt ez nekem annyira nem is baj, viszont a kupában december 19-én vagy 20-án megmérkőzik a két csapat, együtt zárjuk az évet. Kíváncsi vagyok, hogy megy neki, teljesen más foci volt az, amiben utoljára láthattam őt csapattársként. Szoktunk beszélni, kérdeztem, hogy ő hogy adaptálódott az olasz közeghez, várjuk már az egymás elleni meccseket.

- A Fradi a közös pont az önök karrierjében, mik jutnak először eszébe a nálunk töltött éveiről?

- Megéltem nagyon jó és nagyon rossz időszakokat is a klubban, nagyon vegyes a kép, de egyértelműen a mérleg a pozitív irányban billen. Volt elbukott bajnoki döntő, BL-kudarc, de ott van a veretlenül, rekordokat döntő bajnoki cím is. A végére kiépült egy olyan csapat, amely szerintem minden idők legjobb Fradija volt. Páran nosztalgiáztunk nemrég, hogy mennyire hiányzik az akkori csapat mindenkinek. Abszolút pozitívan, jó szájízzel gondolok vissza ezekre az időkre, a végén tettük fel a pontot az i-re. Igaz, a BL-továbbjutás nem jött össze, de a foci már csak ilyen, egyszer ad, máskor elvesz.

- Mennyire követi nyomon a Fradi mindennapjait, jelenleg sok fiatallal igyekszünk helytállni egy roppant szoros mezőnyben. 

- Nem sokan maradtak abból a csapatból, amelyben még ott voltam, nincs könnyű dolga a Fradinak. Egyrészt jó dolog, hogy ennyi játékos tudott külföldre, magasabb szintre igazolni, erős ligákba. Ennek persze van egy hátránya, hiszen nehéz a távozókat ugyanolyan minőségű labdarúgóval pótolni. A csapat fantasztikusan teljesített az előző idényben, bajnoki címet és kupát is nyert. Persze, azóta változott a keret sokan elmentek, ugyanakkor ez lehetőséget ad a fiataloknak is. Amikor még ott játszottam, akkor is igyekeztek beépíteni a fiatalokat a csapatba, de akkor nehezebb dolguk volt, remélem élni fognak a lehetőséggel, ez egyértelműen építi őket, megtapasztalhatják a felnőtt focit. Bízom benne, hogy megállják a helyüket, jó példa Hanász Vanda esete. Ő is hamar be lett építve a felnőttbe, majd szintet tudott ugrani és ma már az AS Roma játékosa. Követem a csapat eredményeit, képben vagyok, hogy a régi csapattársaim közül mennyien küzdenek sérüléssel, nincs könnyű helyzetben a csapat.

- Mindabból, amit elmondott, mit tanulhat a magyar női labdarúgás az olasz, illetve a svájci mintából? 

- Ez egy összetett dolog. A svájci és az olasz gyerekek ebbe nőnek bele. Azok a 17-18 éves olasz játékosok, akikkel szembe kerülök, mind kész, érett játékosok minden téren. Én erre tudnám ez visszavezetni. 5-6 éves kortól odafigyelnek a képzésükre, nem mindegy, hogy milyen képzést kapnak, vagy a tinédzsereknél mennyire figyelnek oda rájuk az erősítések és a taktikai dolgok kapcsán. Én itt próbálnék változtatni, hogy minél fiatalabb korban elkezdjék ezt, így van esély a fejlődésre. Az utóbbi években tettünk is errefelé egy lépést, de egy olasz, német, spanyol csapatnál már 10-15 éve ez elkezdődött, ezt nehéz egyik napról a másikra behozni, de szerintem ez lehet a kulcs.

- A magyar válogatott előtt is nagy feladat áll a világranglista 10. Hollandia ellen a 2027-es vb-selejtezőben, mibe kapaszkodhat a sérülésekkel sújtott csapat?

- Nincs könnyű dolga a csapatnak, sokan szenvednek sérüléstől, sokan kiestek a keretből. Egyébként sem vagyunk az a válogatott, amely több száz vagy ezer játékosból tud meríteni. Sokkal szűkebb kerettel rendelkezünk és ha abban is vannak hiányzók, azt mi sokkal jobban megszenvedjük. Teljesen komplett egészséges csapattal sem lenne könnyű dolgunk Hollandia ellen. Az első játékostól az utolsóig topligában futballozó válogatottról beszélünk. Láttam pár meccsüket és tudjuk, hogy milyen erőt képviselnek, nagyon nehéz két meccs vár ránk, nagyon szurkolok a csapatnak. Szívvel, akarattal, futással tudjuk kompenzálni a különbséget, remélem, minél tovább bírjuk és odatesszük magunkat.

Szalagyi Áron