2023. július 31.
Mezőkövesden készül leány utánpótlásunk
Nincs megállás női akadémiánkon, Borsod-Abaúj-Zemplénbe utaztak csapataink a bajnokság kezdete előtt.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, elkezdődött a munka női akadémiánkon is.

A háromhetes itthoni alapozás után sincs megállás, folytatódik a felkészülés az új szezon kihívásaira, a tavalyi évhez hasonlóan a három akadémiai korosztályunk edzőtáborba utazott, méghozzá idén is Mezőkövesdre.

U17-es és U19-es együttesünk július 31-én, hétfőn reggel indult Mezőkövesdre, ahol egészen augusztus 5-ig készülnek a bajnoki rajtra, majd őket váltja U15-ös csapatunk, akik augusztus 9-ig edzőtáboroznak.

Utánpótlás edzőink az edzőtáborban napi két edzést vezényelnek majd a korosztályoknak, illetve a programban felkészülési mérkőzések és csapatösszetartások is szerepelnek.

A 2023/24-es bajnoki idény pedig előreláthatólag az augusztus 19-20-ai hétvégén veszi kezdetét mindhárom csapatunk számára.

Cikkajánló

Női U19: visszavágtunk a skót válogatottnak

A Ferencváros játékosa, Vincze Borbála 60 percnyi játékkal vette ki a részét a 2-1-es győzelemből.

U19: szoros vereség Skóciában

A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Edinburghben.

Leány up: nagy győzelmek a Puskás Akadémia ellen

U15-ös és U17-es csapatunk is győzött a Puskás Akadémia ellen.

Leány up: döntetlenek hétvégéje

U15-ös és U17-es együttesünk is gól nélküli döntetlent játszott idegenben az Illés Akadémia vendégeként.

Leány up: kiütöttük a DVTK-t

U19-es csapatunk hazai pályán, míg az U15-ös és U17-es együttesünk idegenben győzött.

Leány up: remek szezonkezdés

Felnőtt csapatunk után mindhárom akadémia korosztályunk is győzelemmel zárta a hétvégét az MTK ellen.

Leány U19: Készen állunk, jöhet a rajt!

A keretben több változás is történt, illetve a szakmai stáb összetétele is átalakult U19-es együttesünknél.

Leány U17: válogatott meghívók érkeztek

A női U17-es válogatott keretébe három Fradi-játékos került be, további háromra tartalékként számítanak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin