2019. november 12.
U16: újabb magabiztos győzelem
U16-os együttesünk a fárasztó út ellenére is biztos győzelmet aratott, és második a tabellán.

Az elmúlt hétvégén utánpótlás női labdarúgócsapataink közül csak az U16-os együttes játszott bajnoki mérkőzést, az U19-esek november 13-án lépnek pályára legközelebb az MTK elleni csúcsrangadón, míg az U14-esek november 7-én játszották le hétvégi bajnokijukat.

 

U19

Legidősebb korosztályos együttesünk nem játszott mérkőzést az elmúlt hétvégén, a két százszázalékos csapat összecsapását, az FTC – MTK csúcsrangadót november 13-án, szerdán 17.00-tól rendezik az FTC Női Labdarúgó Központban.

 

U16
Békéscsaba – FTC 0-5 (0-1)
Gólszerzőink: Ezer Anna (2), Kocsis Alíz (2), Futaki Fruzsina (öngól)

U16-os együttesünk a MOL Fehérvár FC elleni hatalmas, tizenhét gólos győzelem után Békéscsabára látogatott. A még pont nélkül álló lila-fehérek otthonában egyértelműen a győzelem volt Németh Júlia csapatának célja. Ennek ellenére a mérkőzés elején döcögött a csapat játéka, hiába volt meg a fölény és a helyzetek, azok rendre kihasználatlanul maradtak. A 40. percben aztán az előző mérkőzésen öt gólig jutó Ezer Anna megtörte a jeget, így előnnyel vonulhattunk szünetre. A második játékrész elején aztán gyors egymásutánban kétszer is sikerült bevenni a csabaiak kapuját, ez pedig végleg felőrölte az ellenállásukat. A mérkőzés végén Kocsis Alíz duplájával végül kialakult a magabiztos, 5-0-s végeredmény, a Fradi ezzel tartja második helyét a tabellán.

„Vasárnap a viharsarokba látogattunk. Nagyon korán keltünk, sokat utaztunk, és azt gondolom, ez meg is látszott a teljesítményünkön. Az első gólra nagyon sokáig kellett várnunk, pedig a helyzetek kialakításával nem volt gond. Végig uraltuk a mérkőzést, és a labdabirtoklást is nagy fölénnyel nyertük. Az előkészítő passzokban, és a befejezésekben azonban rendre pontatlanok voltunk vagy rossz döntést hoztunk. A második félidőben a helyzetkihasználásunk hatékonysága nem sokkal javult, csak a nagy számok törvénye alapján több gól esett. Bennünk maradt négy-öt gól, de minden csapat életében van ilyen. A héten dolgozunk a helyzetkihasználásunkon, hogy szombaton hazai pályán pontosabbak legyünk! Külön gratulálok két Haramiának – Vas Hajnának és Kern Fanninak, – akik nagyon jó teljesítménnyel mutatkoztak be az U16-os korosztályban” – értékelt Németh Júlia vezetőedző.

„Az U16-os csapattal most játszottam először bajnoki mérkőzést, ahol nagyon jól éreztem magam. Úgy érzem, hogy felvettem a többiekkel a ritmust és ebben ők is segítettek nekem. Mindenkinek az a célja, hogy sikeres legyen a csapat és örültem, hogy hozzá tehettem. Köszönöm nekik és az edzőknek is a lehetőséget. A békéscsabai egy nagyon jó iramú mérkőzés volt, a labdát szépen felhoztuk az ellenfél térfelére. Sok helyzetünk volt, de ebből nem tudtuk mindet kihasználni. Szerintem több gólt is rúghattunk volna, ha jobban koncentrálunk” – nyilatkozta az első U16-os bajnoki mérkőzésén 62 percet játszó Kern Fanni.

 

U14

U14-es korosztályos együttesünk nem lépett pályára a hétvégén, a Puskás Akadémia elleni rangadót előrehozott mérkőzésként játszották le november 7-én, és 6-2-es győzelmet arattak. Az arról szóló beszámoló IDE KATTINTVA olvasható el.

Cikkajánló

Hármas siker az őszi szünetben

Mindhárom akadémiai csapatunk győzelemmel zárta az őszi szünet hétközi mérkőzéseit.

Rangidős akadémistáink sikere Miskolcon

U19-es csapatunk remekelt a hétközi fordulóban, így jól megérdemelt három ponttal tértek haza lányaink.

Kettős kiütés a Diósgyőr ellen

Korosztályos lánycsapataink közül az U17-es együttes kiemelkedett a hétvégén a DVTK-nak lőtt tíz góljával.

Öt gólt rúgva nyert Győrben U17-es lány csapatunk

A hétközi fordulóban két korosztályunk is Győrben lépett pályára.

U15-ös lánycsapatunk a tabella élén

Két korosztályos női labdarúgócsapatunk is pályára lépett a hétvégén.

Pályán a jövő: remekeltek a legkisebbek!

U10–U12-es lányaink több győzelmet is arattak, U7-eseink pedig a Bozsik fesztiválon szerepeltek.

Három győzelem a szegediek ellen

Lány U15, U17 és U19-es labdarúgócsapatunk is győzelemmel kezdte az idényt a Szent Mihály Kft. csapatai ellen.

Győzelmekkel hangol a szezonra U17-es lánycsapatunk

Két mérkőzésen tíz gólt szerezve mutatták meg, hogy jól halad a felkészülés.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin