Május 30-án, szombaton ismét Felvidékre látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata. A hajdani kedvencek ezúttal a Párkánytól egy kőhajításnyira, az Érsekújvári járásban található Kürt községben lépnek pályára.
A 14 órakor kezdődő mérkőzésen az FTC-t a hagyományoknak megfelelően ezúttal is bajnokok, kupagyőztesek, nem mellékesen az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt futballisták képviselik. És még ezt is lehet fokozni, ugyanis az alig kétezer lakosú kis felvidéki település sporttelepén három (!) korábbi NB I-es gólkirály – Fischer Pál, Igor Nicsenko, Szokolai László – is pályára lép zöld-fehér mezben.
A Kürtön rendezendő Fradi-futballünnepre kilátogató szurkolók az említett gólvágók mellett láthatják Keller Józsefet, Telek Andrást, Dejan Milovanovicsot, Józsi Györgyöt, Mátyus Jánost, Bubcsó Norbertet, Bognár Zsoltot, Szalai Tamást, ifjabb Nyilasi Tibort, Takács Szilárdot és még sokan másokat is.
A Ferencváros küldöttsége – ugyancsak a hagyományoknak megfelelően – kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubunkat népszerűsítő kiadványokkal megpakolva már jóval a kezdés előtt megérkezik Kürt községbe, hogy több órát tölthessen együtt a szlovákiai Fradi-szurkolókkal, legyen idő a helyi és környékbeli fradistákkal való találkozásra, beszélgetésre, közös fotózásra.
A Fradiról és a futballról szóló nap azonban nem ér véget a gálamérkőzéssel, a lefújás után ugyanis kivetítőn lehet majd megnézni a budapesti Arsenal–Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-finálét.
A hajdani kedvencek augusztus 15-én az aprócska Kaposkelecsényben lépnek pályára.
Ezen a hétvégén Békés és Tolna vármegyében vendégszerepel az FTC öregfiúk-labdarúgócsapata.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei Egyházasfalun és Rábacsécsényben is találkozhatnak a Fradi volt labdarúgóival.
Ünnepi mérkőzéseken játszanak a Fradi egykori labdarúgó kiválóságai.
Északnyugatra veszi az irányt hétvégén az FTC népszerű öregfiúkcsapata.
Az egész napos program kiemelkedő eseményének ígérkezik a 15:00-kor kezdődő gálamérkőzés.
Pénteken, szombaton és vasárnap is pályára lép az FTC népszerű öregfiúk csapata.
A szurkolóknak lesz lehetősége a népszerű Fradi játékosokkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére is.