2021. február 26.
A felnőttcsapat mellett az utánpótlásunk is jeleskedik
Ificsapataink egytől egyig remek őszt produkáltak, több csapatunk is az élről várhatja a folytatást.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kiválóan teljesít, hiszen amellett, hogy az ősz folyamán 25 év után bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a hazai pontvadászatban 22 forduló után 14 ponttal előzi meg a tabella élén a legközelebbi üldözőjét, a Puskás Akadémiát.

Első csapatunkon túl azonban nem szabad elmenni szó nélkül a Fradi utánpótlásában futballozó, közel 300 fiatal teljesítménye mellett sem, hiszen korosztályos gárdáink is remek eredményeket értek el az ősszel. Legidősebb ificsapatunk, az U19 mellett az U17 és az U16 is egy újfajta lebonyolítású bajnokságban vesz részt. 

Az MLSZ tavaly nyáron beiktatott módosítása szerint, ebben a három korosztályban létrehozták a Kiemelt Csoportot és az Alap Csoportot. A Kiemelt Csoportba került az előző szezon nyolc kiemeltje, vagyis az akadémiai csapatok és hozzájuk került be a másodosztály négy legerősebb gárdája. Így alakult ki a 12 csapatos U19-es, U17-es és U16-as bajnokság Kiemelt Csoportja.  A bajnokságok ősszel a 11 fordulós alapszakasszal kezdődtek meg, amely után tavasszal a legerősebb nyolc csapat oda-visszavágós rendszerben  mérkőzik meg a rájátszásban, ennek eredménye adja a bajnokság végső sorrendjét. 

A rájátszást az őszi alapszakasz végeredménye szerint meghatározott pontszámmal kezdik a csapatok. Ez azt jelenti, hogy az őszi 1. helyezett hat ponttal, a 2. helyezett öt ponttal, a 3. helyezett négy ponttal, a 4. és 5. három ponttal, a 6. kettővel, a 7. eggyel, a 8. helyezett nulla ponttal kezdheti meg a tavaszi rájátszást. A Kiemelt Csoport leggyengébb négy csapata az Alap Csoport legerősebb négy csapatával mérkőzik meg, ahol eldől, mely csapat maradhat vagy juthat fel a Kiemelt Csoportba. A jó hír, hogy az alapszakasz után az FTC mind a három korosztálya benne van a legjobb nyolcban, így tavasszal a Kiemelt Csoport rájátszásában lesz érdekelt. 

U19

A legidősebb utánpótláscsapatunk a 11 fordulós alapszakasz végeztével nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, 25 pontot gyűjtve a tabella éléről várja a tavaszi rájátszást. A mieinket azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbségével az ETO FC Győr követi.  A Fradi U19 ugyan vereséggel kezdte a szezont (a Paks tudta odahaza 2-1-re legyőzni az FTC-t), de utána 6-0-ra kiütötte idegenben a Diósgyőrt, majd szeptember 26-án, a Népligetben jöhetett az ETO FC Győr elleni rangadó. A mieink Tölgyes Ádám és Redzic Damir góljával, valamint egy öngóllal már 3-0-ra vezettek. Igaz, hogy a Győr a hajrát izgalmassá tudta tenni, miután két gólt is lőtt, de végül az FTC 3-2-re megnyerte a rangadót. 

Hajdú Roland hét gólig jutott az ősszel az U19-ben

Ezt követően október 28-án került sor az első fordulóból elmaradt MTK elleni örökrangadónkra, amit Tölgyes Ádám és Hajdú Roland találatával 2-0-ra megnyertünk. Három nappal később talán az MTK-meccs közelsége és az utazásból fakadó fáradtság miatt, de a DVSC ellen szoros (1-0) vereséget szenvedett a Fradi, ám ezt követően a csapat egyszer sem hagyta el vesztesként a pályát. Először a MOL Fehérvár otthonából távozott ponttal (1-1), majd hazai pályán a Honvédot 3-2-re, míg a Nyíregyházát 3-0-ra sikerült megverni. Az év utolsó meccsén Felcsútról is győzelemmel távozhatott a csapat a Puskás Akadémia ellen (1-2). A koronavírus miatt több őszi mérkőzés is 2021-re csúszott át, de a Fradi teljesítményét ez nem befolyásolta, hiszen az Illés Akadémia Haladást február 13-án 3-1-re, míg a Vasas Kubala Akadémiát február 20-án 4-1-re győzték le a mieink. 

A csapat talán legfőbb erénye a védekezése, hiszen messze a Fradi kapta a legkevesebb gólt eddig a bajnokságban (11-et), miközben a mieink lőtték holtversenyben a második legtöbbet (28). Ami a góllövőlistát illeti, az FTC-ből az U19-es válogatott Hajdú Roland áll a legjobban, aki eddig hét alkalommal köszönt be az ellenfeleknek és ezzel a góllövőlista második helyén áll. Mellette Redzic Damir is remekül teljesít, hiszen már öt gólja van a bajnokságban. A mindössze 17 éves játékosunk azok után, hogy a téli felkészülést az NB I-es csapattal csinálta végig, a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen be is mutatkozhatott a felnőttek között a magyar élvonalban.

Hajdú Roland mellett több játékost is adott az FTC a magyar U19-es válogatottnak, mint például Iynbor Patrick és Csontos Dominik, míg az U18-as nemzeti csapatba Gera Zalán, Redzic Damir, Nagy Olivér, Kovács Marcell, Vogyicska Balázs, valamint Őri Levente kapott meghívást.

U17

Ebben a korosztályban is rájátszást érő helyen végzett csapatunk, hiszen az alapszakaszt a 7. helyen zárta a Fradi, amely az ősz során öt győzelem mellett kétszer játszott döntetlent, míg négyszer kikapott. A 7. hely becsapós lehet, hiszen mindössze két ponttal maradt le a csapat a 3. helyről. A bajnokságot remekül kezdte a Fradi, hiszen augusztus 29-én a Nyíregyháza Spartacust 2-0-ra sikerült legyőzni, majd jött egy 0-0-ás döntetlen az Illés Akadémia Haladás ellen és egy 2-0-ás vereség a DVTK-tól. Ezt követően, október 3-án a MOL Fehérvárral mérkőztünk meg, ahol egyetlen gól döntött a fehérváriak javára. A szűk vereség után, október 17-én Felcsúton győztük le 3-1-re a Puskás Akadémiát, majd jöhetett a Honvéd elleni hazai meccs, amelyet 2-0-ra a kispestiek nyertek. 

A folytatásban 4-0-ra sikerült legyőzni a Paksot idegenben,  míg a novemberre halasztott ETO FC Győr elleni mérkőzésünk 0-0-ás döntetlent hozott. November 28-án került sor a DVSC-DLA - FTC találkozóra, amelyet a hajdúságiak 4-1-re megnyertek, majd a naptári évet a Vasas Kubala Akadémia elleni 3-0-ás sikerrel zártuk. A pandémia miatt itt is több mérkőzés került át új időpontba, sőt az MTK elleni örökrangadó egészen 2021. február 17-ig csúszott, amelyet a mieink 2-1-re megnyertek.  

Van egy érdekes párhuzam az U17-es és az U19-es csapatunk között, ez pedig a remek védekezése, ugyanis hasonlóan az U19-hez , az U17 is mindössze 11 gólt kapott, ami a második legkevesebb a bajnokságban. 15 lőtt gólunk harmadát egy ember, Lisztes Krisztián szerezte. A mindössze 15 éves Krisztián mesterhármast szerzett a Paks ellen, majd a Vasasnak és az MTK-nak is betalált. Fiatal játékosunk az U17 mellett az U16-ban is szerepelt, ahol eddig hét alkalommal talált a kapuba, vagyis összesen 12 gólt szerzett az ősz során. Ebben a korosztályban is több játékosunk kapott válogatott meghívót, mint például Dragóner Áron, Szécsi Patrik, Kaján Norbert és Mergl Szabolcs.

U16

Legfiatalabb, Kiemelt Csoportban szereplő csapatunk is remek őszt produkált. A 11 mérkőzéséből nyolcat megnyert, egy döntetlen mellett mindössze kétszer kapott ki, így 25 ponttal, jobb gólarányával megelőzve a Vasas Kubala Akadémiát, a bajnokság éléről várhatja a tavaszi rájátszást. Az első fordulóban sima, 3-0-ás győzelemmel kezdtek a mieink a Nyíregyháza Spartacus ellen, igaz, aztán az Illés Akadémia Haladás 2-1-re legyőzte az FTC-t. Ezt követően a mieink zsinórban három meccset nyertek, sorrendben a DVTK (6-1), a Paks (0-2) és az ETO FC Győr (4-3) ellen. 

Remek előjelekkel várhatták tehát a fiatalok az MTK elleni örökrangadót, amelyet végül 3-2-re sikerült is behúzni, majd a folytatásban Felcsútról is ponttal távoztunk a Puskás Akadémia ellen (1-1). Novemberben két mérkőzés várt a csapatra, amely előbb 3-0-ra győzött a Vasas Kubala Akadémia ellen, majd a DVSC-vel szemben 3-2-re alulmaradt. Az alapszakaszt az U16-nak sikerült még 2020-ban befejeznie, méghozzá két nagy győzelemmel, hiszen mind a MOL Fehérvárt, mind pedig a Honvéd MFA-t 4-1-re győztük le. 

Az őszi produkció alapján ennek a korosztálynak a fő erénye a remek támadójátéka, hiszen a 33 lőtt gól a második legtöbb a mezőnyben, emellett a Fradi-védelem is a legjobbak között van, hiszen a mieink kapták a negyedik legkevesebb gólt (14). Ha a góllövőlistát vizsgáljuk, örömteli, hogy játékosunk, Berényi Erik 10 góljával holtversenyben áll az élen, míg a már korábban említett Lisztes Krisztián hét találatával a hatodik helyen áll. Korosztályos válogatottakból ebben a csapatunkban sincs hiány, hiszen Lisztes Krisztián, Berényi Erik, Kruppa Péter, Tóth Alex és Almássy Levente is folyamatosan a válogatott keretben van.

Összefoglalva a fenti három korosztályunkat, elmondható, hogy remekül állnak a rájátszásra vonatkozóan, hiszen mind a három csapatunk ott van a legjobb nyolc között, sőt az U19 és az U16 az élen áll, míg az U17-eseket két pont választja el a 3. helytől.

 

U14-U15

Ebben a két korosztályunkban a hagyományos bajnoki rendszert alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy nincs kiemelés és nincs rájátszás sem. A 16 csapat kétszer játszik egymás ellen, majd a szezon végén a 30 forduló utáni sorrend adja a bajnokság végeredményét.  Az elemzést kezdjük az U15-ös csapatunkkal, amely 15 mérkőzéséből hetet megnyert, két döntetlen mellett hatszor szenvedett vereséget. Ezzel a teljesítménnyel és az így szerzett 23 ponttal az FTC a 16 csapatos bajnokság 6. helyén áll. Legeredményesebb játékosunk ebben a korosztályban Varga Zétény, aki eddig 11 gólt lőtt és ezzel a góllövőlista 4. helyén áll. 

Az eggyel fiatalabb csapat, az U14 a bajnokság félidejében remekül áll, hiszen 36 pontjával holtversenyben vezeti a tabellát a DVSC-vel. A Fradi az eddig lejátszott 15 mérkőzéséből 11-et megnyert, három döntetlen mellett csak egyszer maradt pont nélkül. A mi csapatunk lőtte a harmadik legtöbb gólt (39) és kapta az ötödik legkevesebbet (18). A 39 gólból Hajdu Bálint vállalta a legtöbbet, aki 10 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Mellette Kern Ákos is igen eredményes, aki eddig hét találatnál jár. Az U15-ben is szép számmal találunk utánpótlás-válogatottakat. A magyar U15-be Nimsz Ádám, Varga Zétény, Dömötör Vajk és Bossányi Zétény is meghívót kapott, míg az U14-ben is sok ígéretes és tehetséges játékosunk van, mint például Vitályos Viktor, Miskolczi Domonkos, Gólik Benjámin és Kátai Urbán Marcell.

NB III

Végezetül fontos, hogy szót ejtsünk a nyáron az NB III-ban elindított Fradi II-ről is , amely több korosztályos játékosunkkal a soraiban kiválóan szerepelt az ősszel, Máté Csaba együttese 21 forduló után 42 ponttal a tabella 3. helyén áll. A 21 találkozóból 12-t megnyertek a mieink, hat döntetlen mellett mindössze három vereséget szenvedtek. A Fradi lőtte a negyedik legtöbb gólt (37), míg a mi védelmünk kapta a második legkevesebb gólt (16). A legtöbbször a már az NB I-ben is bemutatkozó, 17 éves Redzic Damir volt eredményes az ősz folyamán, aki hét gólt szerzett. Az NB III szerepléséről ITT számoltunk be részletesebben!

A Fradinak tehát nemcsak a felnőttcsapata, hanem az utánpótlása is erős félévet zárt. 

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál szerint, az utóbbi évek nemzetközi kupaszereplései remek motivációt jelentenek fiatal labdarúgóinknak, hogy megpróbáljanak bekerülni az NB I-es csapatba.

A Ferencváros első csapata mindig teljesítménykényszerben játszik, és a célja, hogy nemzetközi szinten is jól képviselje a magyar klublabdarúgást. Ehhez bizonyos képességű és életkorú játékosokat kell szerepeltetnie, azonban nagy öröm, hogy az utóbbi időkben már megjelentek saját nevelésű labdarúgók is az első csapatunkban, ami annak a szakmai munkának köszönhető, amit az az utánpótlásban dolgozó szakembereink végeztek. A Ferencvárosnak mindig a bajnokság megnyerése a célja, emellett bejutni valamelyik nemzetközi kupasorozatba. Ez az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában az elmúlt két évben sikerült, ráadásul idéntől az Európa Konferencia Liga is lehetőséget biztosít majd a nemzetközi szereplésre. Ezek újabb lehetőségek a fiataljaink számára, hiszen az az álmuk, hogy olyan mérkőzéseken léphessenek pályára, mint amilyeneket a csapat az ősszel a Juventus vagy a Barcelona ellen játszott. Az utóbbi két év bebizonyította, hogy ez nem csak egy álom, hanem valóra is tud válni, azt gondolom, ez komoly motiváció a fiatal labdarúgóinknak, akik ennek szellemében dolgoznak a mindennapokban - mondta az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál.

Akadémiánk igazgatója, Palásthy Norbert szerint a jó szemlélet és a minden szinten létező, kölcsönös tiszteleten alapuló közös munka eredményezte az utánpótlás sikereit.

- Jó szakmai erőkből álló stábok alakultak ki az összes korosztályunknál. Továbbá nagyon fontosnak tartom, hogy fiataljaink számára  lehetségessé vált odakerülni a felnőtt csapatunkba, hiszen Sergei Rebrovnál már bemutatkozhatott több játékosunk is, mint például Redzic Damir vagy Csontos Dominik. Nagyon szoros az együttműködés az NB I-es csapat és a korosztályos gárdák között, ugyanis a Fradi sportmenedzsere, Hajnal Tamás erősen bevonja magát az utánpótlásba, ezáltal folyamatosan nyomon tudják követni a fiatalokat. Ez egy fontos visszacsatolás a számunkra és a gyerekek előtt is ott a példa, hogy valóban odakerülhetnek a felnőttekhez. A játékosok mellett a háttérstáb is hozzá tette a maga részét a sikerekhez a szertárosoktól kezdve, az erőnléti edzőkön át a szakvezetőkig. A filozófiánk az, hogy nem  elsősorban eredményekben gondolkodunk, hanem nevelésben. Az a fontos, hogy minél több játékost tudjunk a felnőtt futball felé áramoltatni. Az edzők is ennek megfelelően tudnak dolgozni, mivel nincs eredménykényszer, a cél a nevelés. Ezáltal egy morálisan nagyon jó együttműködés alakult ki a komplett utánpótlásban – mondta labdarúgó akadémiánk igazgatója, Palásthy Norbert.

Cikkajánló

UP: Két győzelem, egy döntetlen

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

Toborzó 2024: Így dolgoznak a játékosmegfigyelők

Egy tehetséges játékos felfedezése, monitorozása komoly szakmai munka – VIDEÓ!

UP: Két csapatunk lépett pályára a hétvégén

U15-ös és U14-es labdarúgóink is 1-1-es döntetlent értek el.

Toborzó 2024: Eljött a te időd!

A hozzánk kerülő fiatal labdarúgók fejlődését már id. Lisztes Krisztián is segíti – VIDEÓ!

Telekom Toborzó: Focizz a Fradiban!

Várjuk a jelentkezőket a 2011-2012-es korosztályból az FTC labdarúgó-utánpótlásának toborzójára.

UP: Hat gólt lőtt az U17 az Újpestnek

U16-os labdarúgóink pedig fordulatos meccsen hoztak el egy pontot Újpestről.

Elindult a bajnokság a fiatalabbaknak is

Nyert az U19 és az U15, kikapott az U16 és az U14 a labdarúgó utánpótlásban.

Partnerkapcsolati megállapodás a Magyar Kupa-győztessel

Az FTC utánpótlás akadémiája a jövőben a III. kerületi TVE-vel is együtt dolgozik a fiatalok jövőjéért - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin