
A fehéroroszok elleni győztes nyitány után Észtország várt az U19-es magyar labdarúgó-válogatottra a győri Európa-bajnoki selejtezős tornán. A mieink kezdőjébe ezúttal bekerült az FTC játékosa, a jelenleg az NB II-es Soroksárban kölcsönben szereplő Redzic Damir (a képen pirosban).
Már az első percektől kezdve a magyarok irányították a játékot, harcosan letámadtunk, labdát szereztünk. Bár ígéretes helyzeteket is kialakítottunk, a befejezéseknél pontatlanok voltunk, így gól nélkül ért véget az első félidő.
A második játékrészben bátrabban futballoztak az észtek, Tímár Krisztián szövetségi edző ezért cserélt a támadósorban és pályára küldte az FTC csatárát, Gera Zalánt az 58. percben. A 66. percben a harmadik fradista, a szintén a Soroksárnál kölcsönben futballozó Nagy Olivér is beállt.
A hajrában végül nehezen, de felőröltük ellenfelünket és Sztojka Dominik duplájának köszönhetően 2-0-ra nyertünk. Mivel a csoport másik mérkőzésén Ausztria 1-1-es döntetlent játszott Fehéroroszországgal, a magyar válogatott az utolsó, keddi meccstől függetlenül továbbjutottak a csoportból.
(Fotó: MLSZ)
Öt korosztályos csapatunk lépett pályára, a mérleg pedig két győzelem, két döntetlen és egy vereség.
Három korosztályos csapatunk lépett pályára a kupafordulóban, és mindannyian készülhetnek a folytatásra.
Az edzők október 22-i szakmai konferenciája után most a pályán mutathatták meg tudásukat a focistapalánták.
Az FTC utánpótlásának mindhárom csapata győztesen hagyta el a pályát a korosztályos bajnokságokban.
Tizenkilenc klub képviselői vettek részt az FTC szakmai napján, előadásokkal és gyakorlati bemutatókkal.
A 40 csapatot felvonultató tornán az FTC csapata tizenkét meccséből tízet megnyerve végzett a második helyen.
Fiataljaink nem csak nagyszerű teljesítménnyel győztek, de a legjobb kapust is a Fradi adta.
Klubunk labdarúgó utánpótláscsapatai négy mérkőzésen léptek pályára, de ezúttal csak egy győzelmet szereztek.