2019. november 18.
Nyolcgólos örökrangadót játszott utánpótláscsapatunk!
U19-eseink két jó eredménnyel zárták a hetet.

U19

Debrecen–FTC 1-1 (1-1)

Gólszerző: Papp Marcell

Egy hónapnyi szünetet követően U19-eseink újra pályára léptek, ezúttal a Debrecen fogadta őket hazai környezetben szerda délben. Hamar vezetéshez jutottunk, a 2. percben Papp Marcell talált be a vendéglátók kapujába. Még a félidő előtt egyenlített a Loki, majd a második részben nem esett több találat, így 1-1-es végeredménnyel zárult a meccs.

 

FTC–Győr 1-0 (1-0)

Gólszerző: Vida Kristóf

Nem maradt sok idejük pihenni a nagyoknak, szombaton újra bajnoki várt rájuk, az éllovas Győr látogatott az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba. A korai vezetés itt is jött, mint három nappal korábban, Vida Kristóf volt eredményes a harmadik percben. A mérkőzés hátralévő 87 percében már nem esett több gól, így 1-0-ra megvertük az első helyen álló győrieket, és ezzel két pontra felzárkóztunk mögéjük a tabellán.

 

U17

MTK–FTC 4-4 (3-1)

Gólszerzők: Czékus Ádám (2), Filkóházi Dávid, Redzic Damir

Örökrangadó az U17-es első osztályban! Ahogy a héten megszokhattuk, itt sem kellett sokat várni az első találatra, már a 3. percben vezettünk Filkóházi Dávid góljával. Egy percre rá sajnos jött az egyenlítés, majd még kétszer betalált az MTK, így 3-1-re vezettek az első félidőben. A csereként beálló Czékus Ádám duplázni tudott, az ő góljaival egyenlítettünk, később a kék-fehérek megint vezetéshez jutottak. Még a rendes játékidőben emberhátrányba kerültünk, mégis fel tudtunk állni, és a 94. percben betalált Redzic Damir és 4-4-re hoztuk a rangadót.

 

U16

MTK–FTC 1-0 (0-0)

A hét másik örökrangadója sem alakult eseménytelenül. Habár az első negyvenöt percben nem esett gól, a második rögtön egy kiállítással kezdődött, ezután a hazaiaknak kellett tíz emberrel folytatniuk a meccset. Ennek ellenére a 80. percben ellenfelünk szerezte meg a vezető, majd mint később kiderült a győztes találatot. Öt perccel később mi is kaptunk egy pirosat, így 1-1 kiállítással és 1-0-s eredménnyel ért véget a meccs.

 

U15

Illés Akadémia–FTC 3-2 (1-0)

Gólszerzők: Lisztes Krisztián, Lukács Máté

Szombathelyen a 70. percben már 3-0-ra vezetett a hazai csapat, ekkor úgy tűnt, hogy akár nagyobb különbség is lehet a két klub között. Sikerült felállniuk a fiúknak, és a mérkőzés hajrájában kétszer betaláltunk Lisztes Krisztián, valamint Lukács Máténak köszönhetően, de az egyenlítést érő gól már nem jött sajnos.

 

U14

Illés Akadémia–FTC 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Bagi Ádám, Nimsz Ádám

Már az első percben nálunk volt az előny, Bagi Ádám lőtt egy villámgyors gólt a szombathelyiek ellen. A 70. percben Nimsz Ádám is beköszönt, erre pedig már csak egy hazai gól érkezett, így az U14-es csapat három ponttal távozhatott az Illés Akadémia Sporttelepről.

 

U13

UTE–FTC 1-1 (0-0)

Gólszerző: Kern Ákos

Meglepetés, hogy az előző héten, illetve a korábbi meccsnapokon is könnyedén nyerő U13-asok ezúttal csak döntetlent játszottak! Az eddig százszázalékos csapatunk hátrányba került a 36. percben, majd Kern Ákos egyenlíteni tudott, viszont több gólt már nem szereztünk, így egy pontot hoztunk el a kisderbiről.

 

U12

UTE–FTC 2-2 (0-0)

Gólszerzők: Gólik Benjámin (2)

Az első játékrész nem hozott gólokat, viszont a második annál izgalmasabban telt. Kétszer is riválisunk jutott vezetéshez, de mindkét alkalommal a gólvágó Gólik Benjámin egyenlített, 2-2 lett a rangadó végeredménye. Az U12-eseknek is ez volt az első pontvesztése a szezonban, továbbra is az élen állnak a táblázaton.

Cikkajánló

Egy döntetlen, két vereség

Három utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

"Méltón meg emlékeztünk Albert Flóriánra"

Az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója méltatta az Albert-tornát.

Albert-torna: a jövő a pályán

U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.

Két győzelem, egy döntetlen, egy vereség

Négy utánpótlás labdarúgócsapatunk lépett pályára a hétvégén.

Négy győzelem a hétvégén

Összes pályára lépő utánpótlás labdarúgócsapatunk győzni tudott.

Négy győzelem, egy vereség

Az U17 és az U14 is kiütéses győzelmet aratott a hétvégén a labdarúgó utánpótlásban.

Jelentkezz, játssz a Fradiban!

Több korosztályba is várjuk a jelentkezőket a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlásába.

Népszerű volt az áprilisi Telekom Toborzó

Hatalmas sikert aratott a Telekom Toborzó, klubunk labdarúgás utánpótlás kiválasztó eseménye.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin