2021. július 29.
Podcast: Elemezzük az újakat, szakmázunk és slaviázunk
Az eddigi BL-párharcokról, Ryan Mmaee-ról, Stjepan Loncarról, a Slaviáról és az NB I-ről is beszélgettünk.

Immáron az ötödik adással jelentkezik a Fradi podcast (korábbi részek ITT). Továbbra sem tervezzük, hogy bármit itt jelentsünk be, de elsősorban ezen a felületen szeretnénk megosztani a kulisszatitkokat szurkolóinkkal.

Az állandó műsorvezető az FTC kommunikációs igazgatója, Volly György, aki ezúttal a FradiMédia főszerkesztőjével, Budai Lászlóval együtt beszélgetett egyesületünk sportmenedzserével, Hajnal Tamással.

Legyen éppen munkában, autóban, edzés közben vagy otthon, a Fradi podcasten is szeretettel várjuk.

Ötödik adásunkat az eddigi két BL-párharc kielemzésével kezdtük, megbeszéltük, miért tűnhetett nyögvenyelősebbnek az első kör, mint a második, „szakmáztunk” is arról, hogy például egy-egy letámadás során miben vár el mást Peter Stöger, mint korábban Sergei Rebrov.

Ennek kapcsán szóba került a Fradiba szinte berobbanó Ryan Mmaee szerepe és eddigi teljesítménye. Hajnal Tamás elárulta, a két középpályás igazolás közül miért Kristoffer Zachariassen kapta meg előbb a bizalmat, és mikorra várhatjuk Stjepan Loncar bemutatkozását. De természetesen már legfrissebb érkezőnk, Marijan Cabraja szerződtetése is téma volt.

A Peter Stöger vezette stábról is beszélgettünk, elsősorban arról, hogy milyen szerepei vannak segítőinek, és hogy miért is fontos, hogy vezetőedzőnk bécsiként tökéletesen tisztában van, mit jelent a Ferencvárosért dolgozni.

A Slavia Praha elleni párharcot is „beharangoztuk”, megnéztük, melyik korábbi nemzetközi ellenfelünkhöz hasonlítható, és kitárgyaltuk, hogy vajon minden szinten „egy polcon” vagyunk-e a csehekkel. Végezetül pedig természetesen a hétvégi NB I-es szezonrajttal is foglalkoztunk abból a szempontból, hogy mennyire fontos lesz, hogy a BL-selejtezőkben eddig esetleg kevesebb lehetőséget kapó futballisták a megfelelő mentalitással ugorjanak neki ellenfelünknek.

Spotify-on

Youtube-on

Cikkajánló

Fradi podcast: Nyerni kell bármi áron!

Új résszel jelentkezik a Fradi podcast.

Fradi podcast: "Soha nem lehetünk elégedettek!"

A Fradi podcast 21. adásában ezúttal szinte mindenről szó esett, ami nem foci.

„Tervszerűen keressük Laidouni utódját”

Legújabb adásunkban az elmúlt 3 hónap legfontosabb történéseit vettük sorra Hajnal Tamás sportigazgatóval.

„A sorsolásnál nem gondoltunk ekkora sikerre”

Legújabb adásunkban Hajnal Tamás sportigazgatóval elemeztük ki az UEFA Európa Liga-szereplésünket.

Fradi podcast: 0-6 után, Trabzonspor előtt

A parádés bajnoki kezdés, a nyári átigazolási időszak és az induló UEL-csoportkör is szóba került.

Fradi podcast: Slovan-verés, szezonkezdés

Legújabb adásunkban körbejártuk a Slovan elleni párharcot, de beszéltünk a közelgő bajnoki rajtról is.

A Tokmac-titok - Fradi podcast Kubatov Gáborral

Évértékelő adásunkban az FTC elnöke volt a vendégünk.

Fradi podcast: hullámzó teljesítménnyel is az élen

Új igazolásainkról és a hullámzó teljesítmény okairól is beszéltünk podcastunk legújabb adásában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin