2023. május 13.
Gyászolunk: elhunyt Csányi Béla
Az FTC kilencszeres világbajnok, 32-szeres magyar bajnok tekés legendája 72 éves volt.

Gyászol a Fradi-család és az egész magyar sporttársadalom: életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt minden idők legeredményesebb tekézője, az 1980-as években elképesztő népszerűségnek örvendő, legendás Csányi Béla.

Csányi Béla 1950. május 23-án született Szegeden. 14 éves korábban lett a Szegedi IKV játékosa, majd 1969-ben, mindössze 19 évesen a Ferencvároshoz szerződött, ahol két évtizeden keresztül, egészen 1989-ig játszott – méghozzá páratlanul sikeresen. Nem kevesebb, mint 32 magyar bajnoki címet szerzett pályafutása során, ebből 13-at egyéniben, 11-et párosban, 8-at pedig csapatban. Emellett kilencszeres világbajnoknak, nyolcszoros vb-ezüstérmesnek, négyszeres vb-bronzérmesnek mondhatta magát, ötször nyerte meg a BL elődjének számító világkupát, és kétszer a BL-t, ezen fantasztikus címek jelentős részét pedig ferencvárosi sportolóként szerezte. Nem kevesebb, mint 17 alkalommal választották meg Magyarország legjobb férfi tekézőjének. 1989-ben Németországba igazolt, a Bamberg játékosaként 25 év alatt tíz német bajnoki címet is nyert. Edzőként is sikeres volt, 2009-ben így is BL-t tudott nyerni, 2016-tól pedig a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott. 2015-ben a nemzetközi szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett.

A FradiMédia 2020 májusában, 70. születésnapja alkalmával készített interjút a klublegendával, amelyben pályafutása kezdeteiről, és a Fradiba igazolásáról is mesélt.

„1968 őszén egy válogatott mérkőzés alkalmával az egyik csapattársam megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a Fradiban játszani. A Ferencváros amúgy is a kedvencem volt, nagy szurkolója voltam és vagyok is a labdarúgócsapatnak és nagyon tetszett az ajánlat. Akkoriban nem azt néztem, hogy anyagilag mi lenne nekem a legjobb, hanem hogy a Fradiban és ezáltal a válogatottban is még sokat fejlődhetek” – mesélte a kezdetekről Csányi Béla. A teljes interjú ITT olvasható el.

Ezzel az átigazolással egy üstökös jelent meg a ferencvárosi és a magyar teke egén, egy vérbeli istenáldotta tehetség, akit később egész egyszerűen a tekesport Puskásának neveztek. Erről egy későbbi interjúban így vallott a fradi.hu-n (ez a beszélgetés ITT érhető el):

„2000-ben volt egy összejövetel, ahová az elmúlt évszázad legeredményesebb sportolóit hívták meg egy gálaestre, amelyen én és Puskás Ferenc is részt vettünk. Büszke vagyok rá, hogy ilyen nagyszerű sportemberek közé választottak engem is. Puskás Ferenc labdarúgó volt, én tekéző, nyilván nem lehet ezt a két sportágat összehasonlítani, hanem az eredményességet vették figyelembe. Puskás egy hatalmas szimbólum, nagyon jól esik, ha hozzá hasonlítanak, vele egy szinten emlegetnek.”

Csányi Bélát Isten nyugosztalja, emlékét örökre megőrizzük!

Cikkajánló

Világbajnoki bronzérmesek a Fradi játékosai

A nőknél az egyéni versenyek során, míg a férfiaknál csapatban állhatott fel Fradi-játékos a dobogóra.

„Mindig mondják, hogy ikonikus a párosunk a Fradiban”

Női tekecsapatunk két játékosa, Hegedűs Tímea és Hári Boglárka 20 éves barátságukról mesélt - VIDEÓ

Drámai végjáték után győzött a Fradi a rangadón

Női tekecsapatunk folytatta parádés sorozatát, és továbbra is száz százalékos a bajnokságban.

Pályacsúccsal nyert a Fradi, menetel a bajnoki cím felé

Női tekecsapatunk ismét nyert a Szuperligában, így 10/10 a mérlege.

Hári Boglárkát díjazta az NVESZ

Fiatal tekésünk a budapesti Hilton Hotelben vehette át díját a Nemzeti Versenysport-szövetségtől.

9/9 - tovább menetel a Ferencváros a bajnokságban

Női tekecsapatunk a Balatoni Vasas legyőzésével kezdte 2023-at.

Hári Boglárka bronzérmes a Világkupán

Fiatal tekésünk bár 2-2-t játszott Anna Müllerrel, de a német több fát ért el, így ő jutott a döntőbe.

Hári Boglárka a döntőért játszhat a Világkupán

Az FTC tekézője cseh és osztrák ellenfelet győzött le szombaton.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin