2022. május 28.
„Néhány hete még nem gondoltam, hogy ez sikerülhet”
Világbajnoki ezüstérmes tekézőnk, Hári Boglárka mindent kiadott magából Észtországban – INTERJÚ!

Amint arról korábban beszámoltunk, az FTC fiatal tekézője, Hári Boglárka nagyszerű teljesítményt nyújtott az Észtországban megrendezett felnőtt teke világbajnokságon, ahol végül egy csodálatos ezüstéremmel zárt. Az ünnepélyes díjátadó után a még mindig csak 24 éves versenyző a FradiMédiának mesélt a döntő utáni első gondolatokról.

- Rettentő nagy büszkeséggel tölt el, hogy így teljesítettem ezen a világbajnokságon. Egyáltalán nem vagyok csalódott, boldog vagyok, hogy ilyen nagyszerű eredményt sikerült elérnem.

Nehéz időszak van a friss vb-ezüstérmes Hári Boglárka mögött, akit egy makacs sérülés hosszú-hosszú ideig hátráltatott, és még másfél hónappal ezelőtt sem gondolta, hogy ilyen sikereket érhet el.

- Az elmúlt hónapokban meg sem fordult a fejemben, hogy bármi ehhez hasonló dolog megtörténhet velem, egyáltalán nem számítottam rá. Az utóbbi egy hónapban sikerült mindent rendbe tenni, mind fejben, mind pedig fizikálisan. A világbajnokság előtt az volt az elsődleges célom, hogy ott legyek a legjobb nyolc között. Ehhez képest ezt messze sikerült felülmúlnom.

Fiatal versenyzőnknek ez volt az első egyéni világbajnoksága, így nem csoda, hogy nagy izgalmakkal érkezett meg Észtországba.

- Hihetetlenül izgultam. A selejtezők alatt az első 30 gurításnál remegett a kezem, de szerencsére sikerült megnyugodnom. A meccsek rendkívül idegőrlők voltak, főleg a beugrós része, de az sem volt egyszerű, amikor a saját csapattársam ellen kellett játszanom, mindezt az első egyéni világbajnokságomon. Teljesen más érzés volt ellene játszani. A péntek délutáni, esti meccsek után sikerült megnyugodnom, amikor már biztossá vált, hogy érmes leszek, hogy ott lehetek a dobogó valamelyik fokán. Ahogy mondani szokás: a vége már csak örömjáték volt.

Az elképesztő teljesítmény után természetesen nem maradhattak el a gratuláló üzenetek sem.

- Nagyon sok üzenetet kaptam a döntő után, mindenki gratulált nekem. Próbáltam először édesanyámmal beszélni, aki végig követte a világbajnoki szereplésemet, de voltak még sokan mások, és mind-mind gratuláltak nekem.

A világbajnoki ezüstérem után pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés.

- Úgy érzem kiadtam magamból mindent, nagyon elfáradtam, de azt kell mondanom, hogy minden pillanatért megérte. Most jön a pihenés, egy jó hónapig nem szeretnék tekepályát látni – zárta nevetve gondolatait Hári Boglárka.

Cikkajánló

Korai búcsú az NBC Kupában

Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.

Korábbi tekézőnk bekerült a Hírességek Csarnokába

Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.

Világbajnoki bronzérmes az FTC négy játékosa

Az U19-es magyar női csapatban három, a férfiaknál pedig egy tekézőnk nyert érmet a hazai vb-n.

Müncheni utat ért Magyar Kupa-ezüstérem

Az FTC női tekecsapata eredményével ismét ott lesz a nemzetközi porondon.

Két aranyérem a serdülő és ifjúsági teke ob-n

A lányoknál és a fiúknál is két-két versenyzőnk állhatott fel a dobogó legfelső és harmadik fokára.

Elnöki elismerő oklevél Eb-győztes tekéseinknek

Fábián Adelin és Várvölgyi Milán az U18-as Eb-n tandem-mixben diadalmaskodott.

Európa-bajnok Fábián Adelin és Várvölgyi Milán párosa

U18-as Eb-aranyérmes lett tandem-mix versenyszámban az FTC két fiatalja, Fábián Adelin és Várvölgyi Milán.

A népszerű édesség sem fogott ki bajnokcsapatunkon

Női ifjúsági tekecsapatának tagjai az egyik kedvelt sütemény készítése közben meséltek a szezonról – VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin