2026. augusztus 15.
Tisztelgés a tekesport Puskása előtt
Az FTC teke-szakosztálya kiállítást és emlékversenyt szervezett Csányi Béla tiszteletére – VIDEÓ!

A 2023-ban elhunyt Csányi Béla a XX. századi magyar sport egyik meghatározó alakja. Ha csak az 1969 és 1989 között, vagyis az FTC tekézőjeként elért eredményeit nézzük, három egyéni összetett, két férfi páros, illetve kettő férfi csapat vb-címet nyert, emellett számtalan magyar bajnoki címmel, valamint egy férfi csapat BEK-sikerrel és négy férfi csapat Európa Kupa-sikerrel is gazdagította saját, és a Ferencváros dicsőséglistáját. Csányi Bélát az ilyen eredményei miatt is választották meg 2000-ben a XX. század 50 legnagyobb magyar sportolója közé olyan klasszisok társaságában, mint Puskás Ferenc, Albert Flórián, Papp László vagy éppen Balczó András.

Az FTC teke-szakosztálya igyekszik méltóképpen ápolni Csányi Béla emlékét. A néhai sportoló halála után emléktáblát avattak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban található tekepályánál, ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap pedig emlékversenyt és kiállítást szerveztek Csányi Béla tiszteletére. A tárlat sikeréhez Csányi Béla jelenlévő özvegye is különleges relikviákkal járult hozzá.

Cikkajánló

Letarolta a mezőnyt: tippek egy világbajnoktól!

Várvölgyi Milán tekésünk riporterünket vezette be sportága világába - VIDEÓ!

Várvölgyi Milán: történelmi vb-győzelem

Világbajnoki címmel és érmekkel tért haza Ausztriából fiatal tekézőnk.

Bajnok a Ferencváros, irány a Szuperliga!

Férfi tekecsapatunk megnyerte az NB I Keleti csoportját, így jövőre újra az elitbajnokságban indulhat.

„Életem legszebb időszakát töltöttem a Fradi családban”

Március 20-án lett 60 éves teke szakosztályunk 11-szeres magyar bajnok játékosa, Fehér Andrea.

Tarolt a Fradi játékosa, magyar bajnok lett

Utápótlás tekézőink összesen hat érmet, köztük négy aranyat és két ezüstöt nyertek az ob-n.

Kelet-Magyarország bajnoka lett a Fradi játékosa

Összesen 21 serdülő és ifjúsági tekézőnk jutott be az országos döntőkbe.

Korai búcsú az NBC Kupában

Női tekecsapatunk a 13. helyen zárt a selejtezők után a rangos nemzetközi mezőnyben.

Korábbi tekézőnk bekerült a Hírességek Csarnokába

Kovácsné Grampsch Ágota öt világbajnokságot, kilenc magyar bajnokságot, BL-t és EK-t nyert az FTC-vel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin