2021. július 22.
Fradisták az olimpiákon – I. rész
Összegyűjtöttük az FTC olimpikonjainak történeteit és az érmes valamint pontszerző eredményeiket.

Július 23-án pénteken magyar idő szerint 13.00-kor a tokiói Nemzeti Olimpiai Stadionban a megnyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét veszi a XXXII. Nyári Olimpiai Játékok küzdelemsorozata (igaz, labdarúgó- és softball mérkőzéseket már a szerdai mínusz második napon is rendeztek, pénteken pedig evezésben és íjászatban már magyar versenyző is szerepel már a megnyitóünnepség előtt a programban).

A Ferencvárosi Torna Clubot 22 sportoló képviseli a 173 fős magyar delegációban, ezzel az FTC adja a legtöbb kvótást a magyar csapatba. Olimpikonjaink már napokkal ezelőtt útra is keltek a japán fővárosba, a nagy utazás előtt a FradiMédia stábja a reptéren beszélgetett velük.

Azt is megnéztük, pontosan mikor szurkolhatunk ferencvárosi versenyzőknek, ITT ELÉRHETŐ napi bontásban az összes fradista vonatkozású esemény.

Azt csak remélni tudjuk, hogy ezen az olimpián is minél több magyar érmes és pontszerző eredményt ünnepelhetünk, ahogy azt is, hogy ezekből alaposan kiveszik majd a részüket az FTC sportolói. Kíváncsiak voltunk azonban arra, hogy ha majd a játékok végeztével rápillantunk az éremtáblázatra és a pontszerzők listájára, és kiválogatjuk belőle a fradista neveket, történelmi távlatban hová is helyezhetjük el ezeket az eredményeket. Következzen 1896-tól 2016-ig a nyári olimpiai játékok ferencvárosi résztvevőinek, érmeseinek és pontszerző helyezettjeinek listája és története!

Négyrészes sorozatunk első részében az első nyolc nyári olimpia eredményeit vesszük górcső alá, 1896-tól 1928-ig. (Ugyan az 1928-as amszterdami olimpia hivatalos nevén a IX. Nyári Olimpiai Játékok volt, de a sorszámozásnál figyelembe vették az elmaradt 1916-os olimpiát is).

1912, Stockholm

Egészen az 1912-es stockholmi játékokig kellett várni arra, hogy ferencvárosi sportoló is tagja legyen a magyar küldöttségnek. Ekkor viszont rögtön 16 sportoló is indulási jogot szerzett az FTC-ből. A legtöbben a férfi labdarúgó (Rumbold Gyula, Pataki Mihály, Payer (Perényi) Imre, Borbás Gáspár, Blum (Virág) Zoltán, Schlosser Imre) és a férfi vízilabda válogatott (Rémi Károly, Fazekas (Friedmann) Tibor, Ádám Sándor, Hégner-Tóth Jenő és az úszásban 100 méter háton is rajthoz álló Wenk János) képviselték klubunkat, de atlétikában is jelentős volt a ferencvárosi küldöttség: Kóczán Mór három számban is indult (gerelyhajítás, gerelyhajítás jobb és bal kézzel, diszkoszvetés), míg Drubina István 10 kilométeres gyaloglásban, Solymár (Stollmár) Károly 110 méteres gátfutásban, Kovács Nándor pedig távolugrásban képviselte klubunkat. Rajtuk kívül a férfi tornacsapat tagjaként Halmos (Háberfeld) Győző is versenyzett a svéd fővárosban.

Az első ferencvárosi helyezések is az 1912-es játékokhoz köthetőek: Halmos Győző a tornacsapat tagjaként összetettben ezüstérmes lett, míg Kóczán Mór (a címlapképen) gerelyhajításban állhatott fel a dobogó legalsó fokára, ők voltak tehát az FTC első olimpiai érmesei. Rajtuk kívül pontszerzőként végzett még a labdarúgó és a pólóválogatott is, mindkét együttes egyaránt ötödik lett. Futballistáink az első körben erőnyerők voltak, a második körben viszont következett az akkor még legyőzhetetlen, kilenc profi játékossal felálló Nagy-Britannia, amely 7-0-s győzelemmel magabiztosan jutott a legjobb négy közé. A rendezők az elbúcsúzott csapatoknak vigaszdíjat írtak ki, amelynek elődöntőjében 3-1-re győztünk Németország ellen, a mieink mindhárom gólját Schlosser Imre szerezte. A vigaszág döntőjében a mieink Ausztriát győzték le 3-0-ra, Schlosser mellett Pataki is eredményes volt a fradisták közül. A magyar válogatott ezzel megszerezte a labdarúgótorna 5. helyét és a vigaszdíjként kiírt díszes ezüstserleget.

A pólósok a hatcsapatos torna első körében Ausztriával találkoztak, és szoros meccsen 5-4-es vereséget szenvedtek. Érdekesség, hogy az osztrákok a sorsolásnak köszönhetően, mivel csak hat csapat indult, az elődöntőből így ellenfél nélkül rögtön a fináléba jutottak. Ott azonban kikaptak a britektől, és további érdekesség a lebonyolítást illetően, hogy ezzel Ausztria nem lett rögtön ezüstérmes, hanem az első körben vereséget szenvedő belgák, franciák és magyarok, valamint az első körből továbbjutó, de a másik elődöntős ágon elbukó svédek is harcolhattak a második helyért. A magyarok végül az ezüstcsata első körében is kikaptak 6-5-re Belgiumtól, a franciáknál pedig eredmények alapján jobbnak bizonyultak, így zártak az ötödik helyen.

Az 1912-es nyári olimpiai játékokon tehát egy-egy ezüst- és bronzérmet, valamint két ötödik helyezést szereztek az FTC sportolói, ami az érmes és pontszerző helyezéseket illeti.

1924, Párizs

Az 1916-os játékok az első világháború miatt elmaradtak, míg az 1920-as, antwerpeni olimpián pedig Magyarország a háború többi veszteséhez hasonlóan nem indulhatott, így az 1924-es párizsi játékokon volt ismét esélye arra a magyar és azon belül a ferencvárosi sportolóknak, hogy olimpiai érmekért küzdhessenek. Ezúttal egy kevésbé népes, 7 főt számláló ferencvárosi különítmény volt a magyar küldöttség tagja, amelyben a vízilabda vitte a prímet. A 12 (!) évvel korábbi csapatból ismét ott volt a magyar válogatottban Wenk János és Fazekas Tibor is, akik kiegészültek ferencvárosi csapattársaik közül Keserű II. Alajossal és Vértesy (Vrábel) Józseffel. A labdarúgócsapat tagjaként Aczél (Eisenhoffer) József szerepelt a játékokon, míg atlétikában Toldi (Nagy) Sándor diszkoszvetőként, birkózásban pedig Badó (Badovecz) Rajmund a kötöttfogásúak nehézsúlyú, 82,5 kilogramm feletti súlycsoportjában képviselték a Ferencvárost.

Ezúttal sem maradtak olimpiai érem nélkül az FTC sportolói, a birkózó Badó Rajmund bronzérmet szerzett, azonban az első ferencvárosi olimpiai bajnokra továbbra is várni kellett. Pontszerző helyen végeztek még a vízilabdázók, akik ezúttal is ötödikként zárták a tornát. Ezúttal a 12 évvel korábbitól eltérően már sokkal népesebb, 13 válogatottat számláló mezőny gyűlt össze, így a megszerzett ötödik helyezés is értékesebb, mint a stockholmi. Ami a lebonyolítást illeti, az első körben úgy sorsolták párokra és erőnyerőkre a csapatokat, hogy az ágrajz alapján a második körre nyolc csapat maradjon versenyben. A mieink nem voltak a három erőnyerő között, viszont nagy bravúrt bemutatva 7-6-ra legyőzték a kétszeres címvédő Nagy-Britanniát. A magyar válogatottra az első körben erőnyerő Belgium várt a negyeddöntőben, a belgák pedig már túl nagy falatnak bizonyultak, 7-2-re legyőzték a magyar együttest. Ezzel azonban még nem volt vége az éremesélyeknek, hiszen az ezüst- és a bronzéremért ezúttal is külön tornát rendeztek a búcsúzó csapatoknak. A magyarok A bronzcsata első körében 7-0-ra legyőzték a csehszlovákokat, ám az elődöntőben Svédország ellen 4-1-es vereség lett a vége, így maradt az 5. hely.

Az 1924-es nyári olimpiai játékokon tehát egy bronzérmet valamint egy ötödik helyezést szereztek az FTC sportolói, ami az érmes és pontszerző helyezéseket illeti.

1928, Amszterdam - az első fradista olimpiai arany

A holland fővárosban rendezett nyári olimpiai játékokon részt vevő 110 fős magyar küldöttség tagjaként ezúttal öt sportoló képviselte a Ferencvárost. A kisszámú fradista küldöttség ellenére mégis ezen az olimpián ünnepelhette klubunk addigi története legnagyobb sikerét az ötkarikás játékokon. Keserű II. Alajos és Vértesy József ezúttal is tagjai voltak a pólóválogatottnak, amely végre éremmel utazhatott haza, míg az ökölvívók között Kocsis Antal légsúlyban, Széles János pedig harmatsúlyban versenyzett, és ott volt ismét a birkózók kötöttfogású nehézsúlyú mezőnyében a négy évvel korábban bronzérmes Badó Rajmund is.

Az amszterdami olimpiához kötődik az FTC történetének első olimpiai bajnoka, Kocsis Antal ugyanis megnyerte az ökölvívók légsúlyú súlycsoportját. Az ő történetét a Fradi Múzeum a Ferencvárosi Torna Club olimpiai bajnokait bemutató sorozatának első részében dolgozta fel részletesen, amely IDE KATTINTVA elérhető. Széles János is pontszerző lett, ő az 5. helyet szerezte meg harmatsúlyban. Badó Rajmund nem tudta megismételni négy évvel korábbi párizsi eredményét, ezúttal hatodikként zárt. A vízilabdatornán ezúttal 14 nemzet indult, a lebonyolítás pedig ezúttal már hagyományos egyenes kieséses rendszerben zajlott, amelyet úgy oldottak meg a szervezők, hogy az Egyesült Államok és Németország kiemelt erőnyerőként csak a negyeddöntőben csatlakozott a mezőnyhöz. A magyar válogatott ezúttal is sikerrel vette az első kört, Argentínát 14-0-ra győztük le, a negyeddöntőben pedig következett az USA, 5-0-s sikerünk pedig azt jelentette, hogy két meccs után még gólt sem kaptak a mieink. Az elődöntőben jött a címvédő Franciaország, itt már kaptunk gólt, a győzelem viszont most sem maradt el, 5-3-mal jutottunk a döntőbe. A fináléban viszont be kellett érni az ezüstéremmel, Németország ugyanis hosszabbításos csatában 5-2-re megnyerte a döntőt.

Az 1928-es nyári olimpiai játékokon tehát egy arany- és egy ezüstérmet, valamint egy ötödik és egy hatodik helyezést szereztek az FTC sportolói, ami az érmes és pontszerző helyezéseket illeti. Megszületett az FTC első olimpiai bajnoki címe, valamint az is elmondható, hogy az összes ferencvárosi induló pontszerzőként zárta az olimpiát.

Sorozatunk második részében az 1932 és 1956 közötti olimpiák ferencvárosi érdekeltségű résztvevőit és érmes valamint pontszerző eredményeit vesszük majd górcső alá.

Boldizsár Márton

Felhasznált irodalom és weblapok:

Nagy Béla: Százszor szép Ferencváros

olimpia.hu/sportolok

wikipedia.org

Cikkajánló

Fradisták az olimpiákon – II. rész

Összegyűjtöttük az FTC olimpikonjainak történeteit és az érmes valamint pontszerző eredményeiket.

Tokió 2020: A július 25-ei fradista program

Verrasztó Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória döntőzik, bemutatkoznak a férfi pólósok és a női kézisek.

Mihályvári: "Már most nagyon boldog vagyok!"

Döntőbe jutott úszóink nyilatkoztak futamaik után az M4 Sport kamerái előtt.

Tokió 2020: Verrasztó és Mihályvári döntős 400 vegyesen

Két fradista úszónak is szurkolhatunk a vasárnap magyar idő szerint hajnal 3.30-kor kezdődő döntőkben.

Tokió 2020: A július 24-ei fradista program

Szombaton Verrasztó Dávidért és Mihályvári-Farkas Viktóriáért szoríthatunk az úszók előfutamaiban.

Két korábbi klasszisunk már vitte a zászlót az olimpián

Legendás atlétánk és birkózónk is felvezethette már a magyar delegációt az ötkarikás játékokon.

„Újra méltón képviselhetjük az országot az olimpián”

Ügyvezető alelnökünk, Nyíri Zoltán szerint nem csak a labdarúgás miatt vonzó klub a Fradi – INTERJÚ!

Újabb FTC-sportoló a paralimpián!

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely is utazik Tokióba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most