2021. július 24.
Mihályvári: "Már most nagyon boldog vagyok!"
Döntőbe jutott úszóink nyilatkoztak futamaik után az M4 Sport kamerái előtt.

Amint arról beszámoltunk, a tokiói olimpia első napján több magyar versenyző mellett két ferencvárosi úszóért szoríthattunk, és mindketten sikerrel vették az első akadályt: Verrasztó Dávid és a mindössze 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória is döntőbe jutott férfi és 400 méter vegyesen. A finálékat magyar idő szerint vasárnap hajnalban, 3.30-tól rendezik.

"Nem tudom, hogy jött ki ez az eredmény. Nagyon-nagyon izgultam, már húsz perccel a futam előtt éreztem, hogy ebből a nagy izgalomból nem lehet eldönteni, egy rettenetesen rossz vagy egy nagyon jó futam sül-e majd ki. Szerencsére jó lett, aminek rendkívül örülök. 4:35.99, egy századdal mentem be 36 alá, de bízom benne, hogy délelőtt a döntőben még tovább javíthatok ezen. Idén nagyon sokat fejlődtem, majdnem öt másodpercet dobtam le a korábbi időmből, ami nagyon sok ilyen rövid idő alatt. Úgyhogy igazából már most boldog vagyok. Azért jöttem ide, hogy kihozzam magamból a maximumot, és megjavítsam az Eb-s időeredményemet, ez pedig már most megvan!" - nyilatkozta a futamát követően Mihályvári-Farkas Viktória az M4 Sport kamerái előtt.

A többszöri próbálkozás után pályafutása során először olimpiai döntőbe jutó Verrasztó Dávid néhány perccel az előfutamok után láthatóan küzdött az érzelmeivel a kamera előtt, így szűkszvúan értékelt:

"Hogy mennyit vártam erre? Hát, sokat. Nagyon feszült voltam végig. Sokkal több van benne, nem tudom, mit sikerül kihoznom majd."

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin