2019. július 14.
Nagyon értékes ezüstérem Kanadából
Paratriatlonosunk, Lévay Petra értékes második helyet szerzett az első kvalifikációs világkupa-versenyen.

A dél-kanadai kisvárosban, Magogban rendezték a triatlonosok első paralimpiai kvalifikációs világkupa-versenyét. Az FTC paratriatlonos kiválósága, Lévay Petra is ott volt a mezőnyben.

Versenyzőnk, bár úgy érezte, az úszásban és a futásban is maradtak tartalékai, végül a kiváló második helyen ért célba.

„Az úszás alapvetően jól ment, sajnos elég sokat tévelyegtem, és ezért úgy érzem, nem jött ki az aktuális jó forma. A bringa egy szintes, kátyús úton vitt. Mivel többször is járt a mentő, egy, a pályán keresztül haladó vasúti sín miatt, inkább arra mentem rá, hogy semmiképp ne legyen gond. Hosszú még a szezon, nem érdemes kockáztatni. Azért elégedett vagyok, feküdt nekem ez a dimbes-dombos terep, a részidő is jó lett. A futáson kicsit kolbászolgattam az elején, mert nem túl jól jelölték az irányokat, és nem találtam pontosan, melyik bójasor is vezeti fel aktuálisan a futás útvonalát. Ez sem sikerült rosszul, de kicsit többet vártam. De remélem, kijön ez még, amikor majd nagyon kell! Összességében amiért jöttünk, meglett, értékes pontokkal felkerültünk a térképre” – számolt be a versenyről közösségi oldalán Lévay Petra, aki nem mulasztotta el megköszönni a munkát edzőjének, Molnár Gergőnek, valamint az FTC szakembereinek, és támogatóinak sem.

Versenyzőnk ezzel a paralimpiai kvalifikációs lista 5. helyén áll, és jelenleg jó esélye van rá, hogy ott lehessen majd az ötkarikás játékokon. A kvótákat 2020 júniusában osztják majd ki a kvalifikációs lista állása alapján.

Cikkajánló

Több mint száz induló az Albert Emlékversenyen

Az eseményen résztvevő gyermekeket érmekkel és oklevelekkel jutalmazta az Albert Alapítvány.

67 versenyzőnket díjaztuk az év végi gálán

Kupát kaptak a legeredményesebb versenyzők, az év felfedezettjei és a legszorgalmasabb versenyzők is.

Triatlonozz a Fradiban!

Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat.

Saját nevelésű tehetségekkel tör csúcsra a Fradi

Az FTC triatlonszakosztálya Magyarországon évek óta ranglistavezető az utánpótlásban - VIDEÓ

Rekordszámú FTC-versenyző a Triatlon Gálán

Idén minden eddiginél több sportolónk képviselte az FTC-t az Utánpótlás Triatlon Gálán.

A junior Ek-n és a Vasi Vasemberen is remekeltünk

Az FTC triatlonosai Tiszaújvárosban és Szombathelyen versenyeztek rendkívül rangos viadalokon.

A halászlé otthonában jártak fiatal triatlonosaink

Június utolsó hétvégéjén Baja adott otthont az ifi és junior triatlon Országos Bajnokságnak.

Zalai dombok bűvöletében

Június 22-én a zalaegerszegi Gébárti-tónál zajlott a 2025-ös Zalatriatlon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin