2025. május 28.
„A célom, hogy minél több táblára felkerüljek”
Rasovszky Kristóf kiváló versenyzéssel Európa-bajnok lett 10 km-en.

Mihályvári-Farkas Viktória remeklése után pár órával már a férfi úszóké volt a főszerep a Horvátországban zajló nyílt vízi Európa-bajnokságon. 10 km-en ezúttal az olimpiai bajnok Rasovszky Kristófnak és az ötkarikás bronzérmes Betlehem Dávidnak szurkolhattunk.

A páros remekül kezdett, már a verseny elejétől az élmezőnyben haladt. Egy óra után Rasovszky kissé elszakadt az üldözőitől, ám a hajrára utolérték, de továbbra is vezette a mezőnyt. Nem volt ellenszer az olimpiai bajnok ellen, aki szinte végig vezetve Európa-bajnok lett, míg Betlehem a 10. helyen zárt.

- Arra kellett figyelni, hogy az elejétől meglegyen az iram, és ne szoruljunk be a mezőnybe. Ezt beszéltük Dáviddal, hogy meg kell húzni az elejét. Nagy volt az iram, de erre szükség volt, a szeles idő kedvezett nekünk, így nehezebb követni az elöl haladót. Van a Fradiban egy fal, ahová az olimpiai bajnokok, a világbajnokok és az Eb-győztesek nevét felvésik. Én azt tűztem ki célnak, hogy minél több táblára felkerüljek, mert a Ferencvárosnál ennek nagy hagyománya van  – mondta Rasovszky Kristóf, aki ezzel a sikerrel teljessé tette az éremkollekcióját 10 km-en, korábban már világbajnoki címet és olimpiát is nyert ezen a távon.

- Nagyon jól indult a verseny, roppant kemény harcot vívtak a fiúk, Dávid és Kristóf is, a magas iram miatt az egész mezőnynek nehéz versenyt alakítottak ki, ez a mi malmunkra hajtotta a vizet. Kristóf végig tudta tartani ezt a tempót, sikerült kitartania a célig, de Dávidnak még lesznek tartalékai, ő is felfelé ívelő tendenciát mutat, és a szingapúri vb-re ez még jobb lesz. Dupla aranyérem a szerdai napon, azt gondolom, hogy ezt nem kell megmagyarázni - értékelte a napot Kutasi Gergely.

 

 

Cikkajánló

Három ezüst és egy bronz Kaposvárról

Az FTC úszói a rövidpályás országos-bajnokság második napján is folytatták eredményes szereplésüket.

Három érem a rövidpályás úszó-ob első napján

Németh Nándor, Tombor Sára és a 4x100 méteres mix gyorsváltó is dobogóra állhatott.

Úszóink nyerték a Budapest Team Cupot

Az FTC-MVM az összesített pontversenyt és az éremtáblát is megnyerte a budapesti versenyen.

Mihályvári-Farkas Viktória megsérült, új célokat keres

Az FTC úszója azt reméli, hogy januárban már teljes erővel folytathatja a felkészülést.

Betlehem Dávid lett az év legjobb nyíltvízi úszója

Az összetett világkupagyőztes, négyszeres Eb-érmes klasszisunk toronymagasan nyerte a szurkolói szavazást.

Betlehem Dávid is jelölt az év legjobbja címre

Az FTC úszója mellett négyen versenyeznek még az elismerésért.

Két fradista is jelölt az év nyíltvízi úszója címre

Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória neve is szerepel a World Aquatics listáján.

Ezüst- és bronzérem helyett maradt a keserűség

Az FTC két magyar úszóját dobogós helyről zárták ki az Európa Kupa-sorozat horvátországi versenye után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin