Ismerik azt a mondást, hogy kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetünk? Illetve, hogy a villám nem üt kétszer ugyanarra a helyre? A cáfolat oldalán van nyíltvízi világklasszis úszónk, a vb-ezüstérmes, többszörös Európa-bajnok, olimpiai ötödik Fábián Bettina. Sportolónk a múlt hétvégi Setúbalban rendezett nyíltvízi úszó világkupa-állomáson pazar teljesítménnyel, 10 km-en és a 3 km-es kieséses sprintversenyen is szépen csillogó ezüstérmet szerzett, azonban az öröm nem lehetett felhőtlen…
A portugáliai viadalt követően Bettinával megint megtörtént a legrosszabb. A 2024-es párizsi olimpián a Szajnában leúszott nyíltvízi program után a roppant szennyezett francia folyó vízétől súlyos fertőzést kapott, amitől napokig kórházban kellett feküdnie. Most a 2026-os luzitán világkupa-állomás után ismét kórházba kellett vinni a Fradi úszóját a nem megfelelő vízügyi, illetve egészségügyi körülmények miatt, de nem ő volt az egyetlen, számos sportolót kellett kórházban kezelni súlyos tünetekkel. A pokoli események után pár nappal értük el Fábián Bettinát, aki a közösségi médiában mondta el a véleményét az esetről. A telefonban ugyan a hangja még gyenge volt, de az üzenete annál erősebb: Ez így nem mehet tovább!
- Legelőször is, hogy vagy most?
- Jobban vagyok ugyan, de továbbra is nagyon gyenge vagyok az elmúlt napokban történtektől, de már kezdem összekapni magam végre. Mit ne mondjak, leszívott rendesen, nem volt pozitív ez a hétvége így összességében, de próbálok mihamarabb visszatérni.
- Meséld el, kérlek mi történt? Mikor érezted, hogy valami nincs rendben?
- Két napot versenyeztünk Portugáliában és a második napon, vasárnap leúsztam még a 3 km-es knock out versenyem és éjjel utaztunk is haza. Hajnali negyed ötkor értem haza Veszprémbe és azonnal mentem is aludni, mert nagyon fáradt voltam. Viszont reggel kilenckor iszonyú hányingerre ébredtem, reggeltől délutánig hánytam, nem maradt meg bennem semmi, egy korty víz sem. Próbáltam persze folyadékot pótolni, de egyszerűen semmi nem maradt meg bennem. Délutánra egyre rosszabb lett a helyzet, a testhőmérsékletem is megemelkedett, egyre rosszabbul lettem, olyannyira, hogy 14:00-kor be kellett vinni a sürgősségire a kórházba, ahol megkaptam a szükséges ellátást, de ezt sem volt zökkenőmentes.
- Mi történt?
- Mielőtt kiengedtek volna a kórházból, megint rosszabbul lettem, felment a testhőmérsékletem, ismét infúziókat és gyógyszereket kaptam, újabb négy órát töltöttem a kórházban. Végül este 22:00-kor engedtek haza, de még mindig alig álltam. A lelkemre kötötték, hogy próbáljak minél többet inni és szedjek probiotikumot.
- Volt egy posztod az Instagram-oldaladon az egész történetről. Tudjuk jól, nem először történt veled hasonló…
- Nagyon kiakasztó és kiábrándító ez az egész, hogy ilyen rövid időn két, ennyire botrányos helyzetbe kerültem, de nem csak én. Ezt muszáj elmondanom, hogy több mint 15 lány lett beteg, volt olyan, akit a portugál reptérről kellett mentővel kórházba szállítani, sokan oda kerültek a verseny után. A lányok versenyén történt valami olyan szennyeződés-beáramlás, amit alig úsztak meg páran a mezőnyből. Az a legnagyobb probléma az egészben, hogy pontosan lehetett tudni, hogy ez a setúbali, ez egy nagyon veszélyes pálya, többször előfordult már itt hasonló eset, de ugyanúgy megrendezték a világkupát. Most elege lett az úszóknak, fiúknak és lányoknak egyaránt, muszáj volt felszólalnunk, bojkottálnunk, mert továbbra sem akarja a nemzetközi szövetség az egészségünket szem előtt tartani.

- Sok sportolótársad megosztotta ezt a posztot, akár itt, a Fradin belül is. Hozzád milyen visszajelzések jutottak el?
- A civil emberek támogatnak abszolút, nagyon jólesett, hogy sokan írtak, jobbulást kívántak és támogatnak, illetve valóban sportolók is kiálltak mellettem, ezek mind jólesnek, de ezzel nem lehet előre lépni. Itt arra van szükség, hogy a nagyobb képet lássuk, hogy a World Aquatics és a European Aquatics, a politikusok és a vezetők rábólintsanak arra, hogy ez nem mehet így tovább, szigorúbb mérések kellenek, vízminőség, illetve vízhőfok-ellenőrzésre van szükség. Nincs könnyű dolgunk, de rajta vagyunk az ügyön, nem vagyok egyedül és ez biztonságérzetet ad, hogy többen kiállnak az ügy mellett.
"Egy botránnyal sokkal több emberhez el lehet jutni sajnos"
- Kik azok az úszótársak, akik szintén kiállnak a nemzetközi szövetségekkel szemben?
- Többek között sportág világelitjének tagjai, mind például az olimpiai bajnok olasz Gregorio Paltrinieri, a férfi nyíltvízi úszás egyik legnagyobb neve, Florian Wellbrock és természetesen a párom, Betlehem Dávid is, illetve megkeresett privátban, hogy segíthessen nekünk a holland olimpiai bajnok Sharon van Rouwendaal, aki most benne van a World Aquatics sportolói bizottságában, lépéseket fog kezdeményezni, hogy javuljon a helyzet.
- Személyesen hogy gondolod, miért nem próbálja meg a nemzetközi szövetség a jól bevált, biztonságos helyszíneket előnyben részesíteni?
- Az biztos, hogy már tavaly a szingapúri világbajnokságon is volt gond, de nemcsak a vízminőséggel, hanem a hőfokkal is. Az idei vk-sorozatban sok volt a panasz, négy állomáson háromszor is iszonyatosan hideg vízben kellett úsznunk, ennyi úszónak még sosem kellett feladnia a versenyt. Picit azt érzem, hogy a szövetségben a sajtóbotrányra próbálnak rámenni, ez nyilván nem lehet az oka az egésznek, de az tény, hogy egy botránnyal sokkal több emberhez el lehet jutni sajnos. Most jutottunk el oda, hogy betelt a pohár a sportolók körében és változtatni akarunk.
- Miért nincs párbeszéd veletek, a sportolókkal, akik igazán számítanak?
- Van párbeszéd felsőbb körökben, de minket nem vesznek komolyan, itt a felső pozíciókban és a már említett politikusokról van szó. Mi csak szereplők vagyunk, a World Aquaticsnál inkább csak kellékek, de a kellékek nélkül nem lesz műsor.
- Pároddal Betlehem Dáviddal, hogy látjátok ezt az egész kialakult helyzetet? Ő hogyan élte meg, hogy megint a kórházban kell érted izgulnia?
- Ő is nagyon kiakadt ezen a szituáción, nagyon aggódott értem, dühíti őt is ez az egész. Dávidot is rosszul érintették ezek a komolytalan versenyszervezések, neki is ráment több versenye, hogy nem voltak biztonságosak a körülmények. Volt, hogy megfelelő vízhőmérsékletet mértek ugyan, de nem szabadott volna elindítani a viadalt. Neki is nagyon kezdett elege lenni a szövetségből, ő sem ért egyet azzal, hogy a 2024-es olimpia után idén újra a Szajnán akarják megrendezni a kontinensviadalt. Nyilván az European Aquatics más tészta, mint a World Aquatics, de nem akarunk hasonló helyzetbe kerülni.

- Mennyire tudsz elvonatkoztatni egy-egy kétes helyszín előtt, hogy olyan vízbe kell megint ugranotok, ami finoman szólva is kifogásolható.
- Én olyan versenyző vagyok, aki mindentől el tud vonatkoztatni, akár hónapokkal előtte, az biztos, hogy ezek nem normális tényezők, ahogy az sem, hogy az utolsó pillanatig nem tudjuk, hogy meglesz-e tartva az adott verseny. Ez volt az olimpián és tavaly Szingapúrban is, hogy pár órával a rajt előtt jött az sms, hogy nem lesz verseny. Erre nem lehet felkészülni, nem tesz jót a felkészülésnek sem, nagyon kiábrándító, amit megengednek maguknak, de most reméljük, hogy tényleg lesznek változások.
- Örülök, hogy szó szerint kint vagy ebből a vízből, ha a teljesítmény részét nézzük elégedett lehetsz, hiszen a két ezüstérmed mellett a sérülésed is a múlté.
- Egy háromhetes törökországi edzőtáborból jöttem a portugáliai vk-állomásra. Minden adott volt, hogy jól teljesítsek, ez is volt a célom, hogy állomásról állomásra jobb állapotba kerüljek és visszaszerezzem a sérülésem előtti formámat. Ez pedig sikerült, nagyon örültem, magabiztosan versenyeztem végig a 10 km-t és a 3 km-es knock out távot is, kifejezetten jólesett mind a két úszás, a 10 km végére sem haltam meg, nem úgy, mint az ausztrál versenytársam, akivel később beszéltem is, mondta, hogy ő már a végét járta az utolsó 100-200 méteren. Edzőmmel később elemeztük, ha kicsit később indítom a hajrát, akkor ez még szorosabb lehetett volna, de így is elégedett vagyok, tekintettel arra, hogy milyen mélyről jöttem vissza, nagyon nehéz volt, éppen ezért örülök, a két ezüstérmemnek.

"Ha minden kötél szakad akkor is el fogok indulni"
- Mi volt pontosan ez a makacs sérülés?
- Volt egy idegbecsípődés a gerincem mellett, ami begyulladt. Ez nyolc hónapon át nem múlt el, nagyon szerencsétlen sérülés volt. Tavaly egy edzés közben az Európa-bajnokság előtt három nappal volt egy elég rossz mozdulatom. Délutánra olyan szinten felerősödött a fájdalom, hogy a bal kezemet sem tudtam megemelni. Ennek ellenére kiutaztam az Eb-re, ahol végig úsztam a 10 km-t, kellett hozzá sok gyógyszer és izomlazító is. Nem tudtuk, hogy mi a gond, így begyógyszerezve végig úsztam a 10 km-t, ami utána teljesen gajra vágott. Délutánra aztán még jobban felerősödött a fájdalom, a szingapúri világbajnokságig ilyen fájdalomban készültem. Az ezt követő féléves kihagyás nagyon nehéz volt.
- Gondolom nemcsak a karrieredet, de konkrétan a mindennapjaidat is megkeserítette ez a sérülés.
- Nagy mélypont volt az a félév. Csak egy példát mondok, nem bírtam nagy levegőt venni, mert az nagy fájdalmat okozott az egész bal oldalamon. Januárban tudtam visszaállni az edzésekbe, végre elmúlt a fájdalom és nem is tért vissza. Ironikus, de a hátam mögött hagytam az egész dolgot. Sok orvosnál, gyógytornásznál voltam különféle kezeléseken, de elmentem már az alternatív gyógymódok irányába is, mindent megpróbáltam, ami tőlem tellett és fél év alatt ezek meghozták az eredményt végre.
- Mik a tervek rövid távon, augusztus elején a már emlegetett Szajnán tartják az Eb-t. Olvasni lehetett, hogy nem fogsz indulni, mi az igazság?
- Azt tudni kell, hogy éppen ma utaztam volna Rómába egy medencés szintidőt kellett volna úsznom a medencés Eb-re, de nyilván nem tudtam nemhogy úszni, utazni sem. Az volt a terv, hogy a medencés Eb lesz a fókuszban, ott próbálom kihozni magamból a maximumot, de ettől ezzel a betegséggel búcsút kellett intenem. Mindezek ellenére én készülni fogok a nyíltvízi Eb-re, mert benne van a pakliban, hogy ezek után átteszik a versenyt. Bízunk benne, hogy amit elindítottunk most, az eljut a rendezőkhöz és átteszik a versenyt egy biztonságos helyszínre, mert van B tervük. Gondolkodtak is ezen, így az események után pedig abszolút reális célunk lehet ez, ám ehhez az kell, hogy minél több úszó kiálljon mellettünk és adja hozzá a nevét, mert az nem fog menni, hogy 3-4 sportoló benyögi, hogy bojkottálni szeretne, a több meg beugrik, mert ők nem félnek a víztől vagy nem kerültek még betegen a kórházba. Én készülni fogok az Eb-re, egy 5-6 napos verseny, négy távval a váltóval együtt. Ha minden kötél szakad akkor is el fogok indulni, ha kell, csak a váltóval, az ugyanis egy Fradi-váltó, mindig közel állt hozzám a váltó, a csapatért úszás. Ha kell, a program végén a váltóban elindulok, addigra úgyis ki fog derülni, ha bárkinek gondja van a Szajnában való úszással, vagy addigra átteszik a helyi tóba a váltót.
Szalagyi Áron
Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.
Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!
Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.
A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.
Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.
Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.
Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.
Klubunk úszója a 200 méteres hátúszás döntőjében remekelt, és állhatott fel a dobogóra.