Október 24-én, azaz az idei Hosszútávúszó Medencés Országos Bajnokság befejező napján az ötkilométeres számokat rendezték meg Szegeden. Az FTC versenyzői vasárnap is remekeltek: felnőtt kategóriában Gálicz Péter harmadik, Székelyi Dániel pedig ötödik lett. Az U16-U17-es korosztályban Gálicz László győzött, így országos bajnok, a borítóképünkön látható Mészáros Dániel harmadikként zárt, míg Versitz Ákos a hatodik helyen végzett. Szívből gratulálunk versenyzőinknek és edzőinknek, Formaggini Lászlónak és Kutasi Gergelynek!
A hosszútávúszók 2021-es medencés országos versenyének korábbi eredményeiről ITT és ITT olvashatnak!
Eb-ezüstérmes úszónk az ifik között mindenkit maga mögé utasított.
Fiatal tehetségünk jobb időt úszott, mint a felnőtt kategória győztese.
A Vk-sorozat első állomásán a 10 km bronzérme után a kieséses versenyben is dobogóra állt a Fradi klasszisa.
Nyíltvízi klasszisunk a 10 kilométeres olimpiai távon lett harmadik a mexikói Cancúnban.
A rövidpályás úszó országos bajnokság harmadik napján sem maradt aranyérem nélkül a Ferencváros.
Az FTC úszói a rövidpályás országos-bajnokság második napján is folytatták eredményes szereplésüket.
Németh Nándor, Tombor Sára és a 4x100 méteres mix gyorsváltó is dobogóra állhatott.
Az FTC-MVM az összesített pontversenyt és az éremtáblát is megnyerte a budapesti versenyen.