2019. március 29.
Újabb aranyérem az OB-n!
Verrasztó Dávid aranyérmet szerzett 400 vegyesen. A Fradi úszói emellett ezüstöt és bronzot is szereztek.

A debreceni úszó országos bajnokság első napján három érmet szereztek a mieink: Szilágyi Liliána ezüst-, Biczó Bence és Mihályvári-Farkas Viktória bronzérmet nyert, csütörtökön pedig négy érmet gyűjtöttek be úszóink és meglett az első aranyérmünk is!

Pénteken nem kellett sokat várni az első aranyéremre. Verrasztó Dávid a legjobb idővel jutott be a 400 vegyes döntőjébe. Az első 100 méter után pillangón a 4. helyen volt, de háton feljött a második helyre. Mellúszásban már 50 méter alatt ledolgozta a hátrányát, és innentől kezdve gyorson sem engedte ki a kezéből a vezetést, így már a második számban meglett az első aranyérmünk! Verrasztó ideje 4:12,65 volt.

Mihályvári-Farkas Viktória, 15 éves úszónk a 2. legjobb idővel jutott be a nagyon erős neveket felvonultató 400 vegyes döntőjébe. Féltávnál a 7. helyen fordult, de mellen már feljött az ötödik helyre, amit gyorson meg is tartott, így Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna és György Réka mögött ebben a pozícióban is végzett. A délelőtti idejét 4 másodperccel megjavítva 4:49,77-tel ért célba, kiváló teljesítményt nyújtva!

Verrasztó Evelyn a legjobb idővel jutott be a 100 méter gyors döntőjébe. Az első ötvenen kicsit lemaradt, a táv második felében azonban nagyot hajrázott, így végül bejött a harmadik helyre, és bronzérmet szerzett Jakabos Zsuzsanna és Kurdi Zsófia mögött 0:55,76-os idővel, ami fél másodperccel jobb volt a délelőtti idejénél.

A Szilágyi Liliána, Szokol Szonja, Fehérvári Réka, Verrasztó Evelyn négyes a második legjobb idővel jutott be a 4x 100-as gyorsváltó döntőjébe, ahol féltávig vezettünk, végül ezüstérmet szereztünk a győriek mögött.

A Hímer Krisztián, Szokol Szonja, Szilágyi Liliána, Biczó Bence négyes a 8. idővel jutott be a 4x100 méter MIX vegyesváltó fináléjába, ahol az ötödik helyezést érték el 4:04,45-ös idővel.

A 4x100-as gyorsváltónk a Hímer Krisztián, Mándli Benedek, Kutasi Gergely, Biczó Bence összetételben az 5. idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol a 6. helyen végeztek 3:27,69-es idővel.

A 16 éves Török Dominik Márk 200 mellen a 8. idővel jutott be a fináléba. A verseny végéig harcban volt a 7. helyért, ám végül nyolcadik lett, de majdnem egy másodperccel megjavította a délelőtti idejét, 2:18,79-cet úszott.

Cikkajánló

Két ezüstéremmel nyitottunk a soproni úszó ob-n

Kovács Benedek 50 méter háton, míg a mix vegyes váltónk 4x100 méteren lett második.

Nyári úszótábor a Fradiban – 2026-ban is!

Ahogy tavaly nyáron, úgy ezúttal is öt turnusra lehet jelentkezni, a tudásszintnek megfelelően.

„Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ennyi volt”

Az FTC úszója, Fábián Bettina maga mögött hagyta a nehézségeket, és készül az előtte álló feladatokra.

Könnyek a vízben, küzdelmek, és egy kérés Istenhez

Korábbi úszónk, az Eb-bronzérmes, 41-szeres magyar bajnok Egerváry Márta 83. születésnapját ünnepelte.

Két FTC-úszóval Vk-ezüstérmes a nyíltvízi váltó

Fábián Bettina és Betlehem Dávid nagyszerű úszásával szerzett ezüstérmet a magyar váltó Egyiptomban.

Mindkét úszónk a legjobb tízben a Világkupa-nyitányon

Az egyiptomi versenyen Mihályvári-Farkas Viktória és Fábián Bettina képviselte az FTC-t.

Betlehem Dávid ezüstérmes Egyiptomban

Az FTC sportolója kevéssel maradt el a győztes mögött a Világkupa első állomásán.

Németh Nándor ezüstérmes a Giant Openen

Az FTC-MVM úszószakosztályának két versenyzője, Németh Nándor és Kovács Benedek is döntőben úszott Párizsban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin