
Első felnőtt Világkupa-szereplés, majd Európa-bajnoki cím a kadet korosztályban. Csodálatosan indult az FTC tehetséges vívójának, Szemes Gergőnek az éve, azonban a koronavírus-járvány mindent kettétört. Tőrözőnknek ugyanakkor jól jött a szünet, legalább kipihente magát és sokat lehetett a családjával.
- Hogyan teltek az elmúlt hónapok? Hogyan tudtad elütni otthon az időt?
- Az elmúlt hónapok eléggé furcsák voltak, mert én általában mindig megyek mindenfelé, most viszont a karantén alatt csak akkor hagyhattam el a házat, ha futni mentem. Ennek ellenére nem volt vészes a karantén, mert az egész évben jól elvagyok itthon, így legalább sok időt tölthettem a családommal és lefoglaltam magam.
- Jól működött nálad az otthoni edzés? Kaptál valamilyen edzéstervet?
- Az első pár hétben nem nagyon edzettem, jól esett inkább kipihennem magam az előző szezon és az Európa-bajnokság fáradalmai után. Április elejétől viszont már minden hétköznap tréningeztem otthon az edzőm által összeállított edzésterv szerint.
- Mi az, amit ez a nagyobb szünet adott neked?
- Pihenést. Végre volt időm bőven kipihenni magamat, mert már az év elején éreztem, hogy kezdek fáradni, de szerencsére az erőm még kitartott az Európa-bajnokságig, amely ugye egy csodás aranyéremmel zárult. Ezután viszont jól esett, hogy a karantén miatt nem kellett koncentrálnom az edzésekre, a versenyekre, csak a feltöltődésre.
Arról, hogyan zajlott az online oktatásba, illetve hogyan alakulnak a vívóedzések és versenyek a következő időszakban, arról Szemes Gergő bővebben beszél az Albert Alapítvány honlapján.
Vívónkat, Papp Jázmint edzésre és egyetemre vittük. Elmondta, ilyen egy vidéki lánynak a nagyvárosban – VIDEÓ!
Felnőtt tőrözőink mindkét nemben aranyérmet nyertek a hétvégi válogatóversenyen.
A junior tőrözők limai versenyén három ferencvárosi vívó is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Szemes Gergő az egyéni ezüstje után bronzot nyert a tőrcsapattal, amelyben Tóth Gergely is ott volt.
Versenyzőnk remek vívással lett második a mallorcai Világkupa-versenyen.
Tóth Gergely és Szemes Gergő Somorján, Horváth Lotti Klagenfurtban állt dobogóra rangos nemzetközi versenyen.
Párbajtőrözőnk, Horváth Lotti a kadétok és a juniorok között sem talált legyőzőre.
A vívó-vb hőseivel, Szemes Gergővel és Tóth Gergellyel felevenítettük a gyerekkori emlékeket is - VIDEÓ